Szobatársát fojtogatta egy ápolt a Somogy megyei szociális otthonban

2019. december 11., 09:54

Szerző:

A Somogy Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal az ötvennégy éves férfival szemben, aki egy szociális otthonban tört szobatársa életére – írja az ügyészség.

Az egyaránt súlyos pszichés betegségben szenvedő vádlott és sértett 2019 februárjában a szociális otthonban lévő szobájukban voltak, amikor tisztázatlan okból a vádlott rátámadt a sértettre. Az ágyra lökte és két kézzel fojtogatni kezdte őt.

A szolgálatban lévő ápoló megpróbálta lehúzni a vádlottat a sértettről, de nem járt sikerrel. Az ápoló ekkor segítséget hívott, mire az egyik gondozó egy határozott mozdulattal lerántotta a vádlottat a már levegő után kapkodó sértettről.

A szociális intézmény ezután értesítette a rendőrséget és a mentőket, majd a vádlottat és a sértettet egyaránt kórházba szállították.

Az elvégzett szakértői vizsgálatok alapján a vádlott kóros elmeállapota miatt nem büntethető, azonban tartani kell attól, hogy hasonló erőszakos bűncselekményeket fog elkövetni. Ezért az ügyészség a vádlott felmentését, illetve kényszergyógykezelését indítványozta.