Tizenévest is kezeltek a toxikológián újév napján

Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályán már megkezdték a takarítást a szilveszteri páciensek után, összesen 65 erősen ittas és drogos embert kezeltek. A kórház toxikológiai osztályának vezetője elmondta, ennyi betegük az elmúlt 10 évben nem volt.

2011. január 2., 08:59

Zacher Gábor továbbá azt is közölte, hozzájuk 14 éves kor alatt nem kerül be fiatal, de 14 éves pácienseik voltak. Egy középkorú nő meghalt az osztályon, őt kihűlés miatt szállították be. Rajta kívül még négy lehűlt hajléktalant szállítottak az osztályra. Súlyos, életveszélyes állapotba az alkohol miatt bekerült betegek közül senki sem került, ők kijózanodtak.

A megerősített ügyeletre - ahogyan számították - abszolút szükség volt - mondta Zacher Gábor. Hozzátette: az "afterparty" még zajlik, ilyenkor még számítanak egy-két páciensre, de most csend van.

Szilveszteréjszakáján több mint 85 esethez riasztották a mentőket Veszprém megyében, akiknek többségében erősen ittas fiatalkorúakat kellett ellátniuk - közölte a megyei mentőszolgálat mentésvezetője. Lattenstein János elmondta, hogy 22 mentőkocsi állt készenlétben a megyében, és az átlagosnál kétszer több esetet láttak el. Mindössze egy petárda okozta sérüléshez hívták őket, mert a pirotechnikai eszköz egy szerencsétlenül járt ember kezében robbant fel, könnyebb sérülést okozva. Hozzátette: a legtöbb problémát az erős alkoholos befolyásoltság alatt álló kiskorúak okozták.

Öten sérültek meg könnyebben szombaton a kora reggeli órákban Érden, amikor feltehetőleg ittas vezetés miatt két személyautó összeütközött - közölte a rendőrség az MTI-vel. A két autó az Érd belterületén lévő Tárnoki, illetve Jenő utca kereszteződésében karambolozott, valószínűleg azért, mert mindkét sofőr ittasan vezetett. Összesen hatan ültek a járművekben, közülük öten sérültek meg könnyebben. A baleset körülményeit az érdi rendőrkapitányság vizsgálja - mondta Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.