Teológus végzettségű csaló elfogásában segédkezett a konzul
Balogh Ferencnek, a madridi magyar konzulnak adta ki magát egy csaló, aki azt szerette volna elérni, hogy az általa Magyarországon bérelt, ám külföldre vitt autó körözését megszüntessék, vélhetően azért, hogy értékesíteni tudja azt. A konzul az autókölcsönző ügyvezetőjével összefogva végül lebuktatta a rafinált, több európai országban is rendszeresen megforduló, bűnözésből élő, teológiát végzett férfit. Bánki Jenő, az érintett hazai autókölcsönző ügyvezetője a Független Hírügynökségnek elmondta: az ügyfél még tavaly nyáron bérelte ki egyik autójukat, ám néhány nap múlva telefonon jelezte, meghosszabbítaná a szerződést. A bérlő azonban ezek után eltűnt, a bérleti díjat nem fizette tovább. A cég vezetője feljelentést tett a rendőrségen.
Két hónappal az autó ellopása után Olaszországból kapott hívást a cég: a telefonáló egy autószállítónak adta ki magát és azt mondta, csak akkor vállalja a hazaszállítást, ha az autó elleni körözést megszüntetik, a jármű ugyanis totálkáros lett, a benne ülő család tagjai pedig mindannyian meghaltak. Később kiderült, az egészből semmi nem igaz - tette hozzá a cégvezető.
Idén télen érkezett a következő hívás: a telefonáló Balogh Ferenc madridi magyar konzulnak adta ki magát, és azt állította, egy spanyol állampolgár nem tudott arról, hogy az autó lopott, és megvette az eladótól. Az álkonzul is azt szerette volna elérni, amit az álszállító, hogy az autót vegyék le a körözési listáról. Időközben - egy véletlen folytán - kiderült, hogy a valódi konzul nem is tud a történtekről, ám ha már belekeveredett a bűncselekménybe, segített felgöngyölíteni azt. Értesítette a spanyolországi főrendőrt és főügyészt, hogy lehetőség szerint gyorsítsák meg az eljárást, keressék meg az autót és a nevével visszaélő bűnözőt - mondta Bánki Jenő.
A jármű végül előkerült: kiderült, a csaló négy-öt személynek adta ki magát rendszeresen, és számtalan bűncselekményben, többi közt egy lengyelországi kastélyeladásban is részt vett. Holmija között útlevelek, bérleti és adásvételi szerződések, márkás borok voltak, meg egy szamurájkard is - tette hozzá az ügyvezető, aki azt is elárulta, hogy a csalót tíz nappal ezelőtt elfogták, úgy tudni, korábban már volt büntetve, de nem hagyott fel bűnözői életmódjával. Információi szerint egyetemi végzettsége van, teológiát tanult és 11 nyelven beszél.