Senkitől se félek – mondja Orosvári Zsolt, aki elintézte, hogy az anyák ne a földön aludjanak a kórházakban
– Van nálam okosabb ember, van nálam erősebb is, de olyan nincs, akitől félnék.
Orosvári Zsolt úgy mondja ezt a mondatot, olyan eltökéltséggel, olyan szigorral az arcán, mint egy alapvetést. Mint egy fundamentumot. Hosszú szünetet tart, hogy éreztesse a súlyát.
– Bármibe beleállok, bármilyen konfliktust vállalok, ha azt érzem, hogy igazam van – folytatja. Hát igen, nincs is ezzel probléma, ha valóban igaza van. A kórházi ágyak ügyében például egészen biztosan igaza van.
Ez hitelesíti az elszántságát, a keménységét. Az ellentmondást nem tűrő lendületet, amit az elmúlt hónapokban sikerrel ragasztott át mindenkire, aki csak az útjába akadt. A most 51 éves Orosvári Zsolt tősgyökeres sárbogárdi, a Fejér megyei kisvárosban – ahol az édesanyja negyven évig pedagógusként dolgozott, édesapja pedig az egyik helyi ABC vezetője volt – gyakorlatilag mindenki ismeri. Az elmúlt hónapokban viszont az egész országban megtanulták a nevét. Ő az a kétgyermekes apuka (kislányai három- és nyolcévesek), aki elindította és levezényelte azt az akciót, amelynek keretében tavaly ősz óta számos kórház jutott közadakozásból összecsukható fekhelyekhez – ezeken alhatnak éjszakánként a beteg gyermekeik mellett maradó szülők.
– Tavaly október 20-án a székesfehérvári kórházba került az óvodáskorú kislányom kivizsgálásra. Négy napot kellett bennmaradnia az édesanyjával, kaptak is egy szép szobát a gyerekosztályon, benne két gyerekággyal és két szülői ággyal. Első este meglátogattam őket, aztán indultam haza. Ahogy megyek kifelé az osztályról, látom, hogy az egyik kórteremben anyukák terítik le a polifoamot, rá a törülközőt meg a kispárnát. Így ágyaznak meg a földön. Kérdezem a nővérektől, hogy ez meg micsoda. Mondják, hogy ezeknek az anyukáknak már nem jutott ágy. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy ezt a problémát meg fogom oldani. Akkor még nem tudtam, hogy nem egyedi esetről, hanem rendszerhibáról van szó – mondja Orosvári Zsolt.
Hamar megtudta. Először a sárbogárdi barátaival osztotta meg a kórházi élményét, akikkel el is határozták, hogy gyorsan vesznek néhány összecsukható ágyat. Össze is dobtak hamarjában 110 ezer forintot. Aztán nekiállt keresni egy megfelelő ágytípust. Felvette a kapcsolatot a legnagyobb lakberendezési áruházakkal, de nem tudtak neki segíteni. Bement a kislánya óvodájába, megnézte, milyen típusú kiságyon alszanak délutánonként a gyerekek, majd utánanézett, hogy a gyártónak van-e hasonló terméke felnőtteknek. Nem volt. Végignézte az ágykínálatot a világhálón. Rábukkant egy megfelelő méretű termékre, de az meg nehezen volt összecsukható, ráadásul nem is tűnt strapabírónak. Felvette a kapcsolatot egy német céggel, de nem járt eredménnyel. Aztán egy sportszereket forgalmazó áruházban, pontosabban annak egyik raktárában az egyik polc alatt rábukkant egy gyanúsan megfelelőnek tűnő darabra. Egy kempingágyra. Rögtön rá is feküdt, kipróbálta. Igen, ez az.
Megvolt az ágy, indulhatott az akció. Nevet is adott neki: Ágyat az anyukáknak! Amikor először felrakta a Facebookra, hogy segítséget kér, egy nap alatt 3700-an lájkolták és 2500-an osztották meg a posztját. Huszonnégy órán belül 600 ezer forint felajánlás érkezett. Sárbogárdon terjedt el leghamarabb az akció híre, akadt olyan ismerőse, aki 150 ezer forintot ajánlott fel, leginkább amiatt, mert vele is előfordult korábban, hogy a földön kellett aludnia a gyermeke kórházi ágya mellett. Az újságkihordó pedig egy ezrest adott neki, szabadkozva, hogy csak ennyit tud rászánni, de mindenképpen segíteni szeretett volna.
– Az első reakciókból megértettem, hogy nem lesz ez egy egyszerű történet. Vagyis hogy az ország összes kórházában problémát jelent, hogy a szülőknek nincs módjuk a gyermekük mellett aludni, tehát a helyzetet rendszerszinten kell kezelni. Ha csak Fehérváron oldjuk meg a problémát, az nem elég
– mondja Orosvári Zsolt.
És akkor alaposan, hetekre előre megtervezte az egész projektet. Mint egy pilotprogramot. Mindig így szokta. Egy konkrét jelenségből pillanatok alatt képes feltérképezni az adott rendszert, kiszúrni a hibákat, átlátni az összefüggéseket. Először általában érzelmileg érinti meg egy probléma, ami azonnali elköteleződést okoz, ám utána képes hideg fejjel megalkotni egy átfogó stratégiát. E mentén igyekszik haladni, de ha szükséges, gyorsan vált. Remek kommunikátor, ért a hálózatépítéshez. Rengeteg adományozó jelentkezett, közülük százötvenet összekötött egy zárt Facebook-csoportban, az összegyűlt pénz kezelésére pedig segítséget kért az Anyák az Anyákért Alapítványtól. Igyekezett azzal foglalkozni, amihez a legjobban ért vagy ami nélküle nem működött volna elég hatékonyan.
– Miután rátaláltam a megfelelő ágyra, jöhetett az ártárgyalás. Lealkudtam darabját 14 990 forintról 11 490-re. Ragaszkodtam hozzá, hogy mindegyikhez adjanak garancialevelet. Felvettem a kapcsolatot az egyes kórházakkal. A legtöbb helyen tárt karokkal fogadtak, talán minden tizedik kórházban botlottam bele gyáva, szervilis igazgatóba. Volt, akit behúztam a csőbe. Az egyik vidéki kórházból kaptunk fotókat anyukáktól, amelyeken az látszott, hogy ott is csak a földön alhatnak a gyerekeik mellett. Megkerestem az igazgatót, közölte, hogy náluk minden rendben van, saját maguk megoldották a problémát. Átküldtem neki a képeket azzal, hogy oké, de akkor ezeket a fotókat kiteszem a Facebookra. Visszakozott. Ez nem zsarolás, hanem meggyőzés. Nyomásgyakorlás, hogy az édesanyák ágyhoz juthassanak.
A legnagyobb visszhangot a budapesti Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet esete váltotta ki, miután kiderült, hogy az intézmény is kapott az akciós ágyakból húsz darabot, de betették őket a raktárba. Amikor a szülők igénybe akarták venni az ágyakat, a kórház arra hivatkozott, hogy a kempingágyak nem felelnek meg a higiéniai és betegbiztonsági szempontoknak. A felháborodott szülők – Orosvári jeladására – flashmobot tartottak, valamint megfogalmaztak egy petíciót annak érdekében, hogy a Heim Pálban, ahol az adományágyak hiányában éjszakánként 4500 forintért szivacsfoteleket bérelhetnek a szülők, legalább ezeket ingyen bocsássák az anyukák rendelkezésére. Orosvári Zsolték pedig a húsz ágyat elszállították a Szent László kórházba. Örömmel fogadták őket.
Az Ágyat az anyukáknak! akció példátlan siker lett: néhány hónap alatt közel ötven kórházi gyermekosztály kapott több mint 350 tábori ágyat. Legalább ekkora siker, hogy a kórházakat fenntartó és működtető Állami Egészségügyi Ellátó Központ március elején közleményt adott ki, amelyben azt írták: „soron kívül, az első negyedév végén elindul a szülők elhelyezésére szolgáló ágyak beszerzése”, az ehhez szükséges forrást pedig a saját keretükből biztosítják.
– Akkor összegezzük: az történt, hogy egy civil kezdeményezés kikényszerítette az államtól, hogy végre ellássa a dolgát – magyarázza Orosvári Zsolt. – Meg kellene értenie mindenkinek, hogy ez az ország a jelenlegi formájában működésképtelen. Senki nem fogja helyettünk, civilek helyett megoldani a problémáinkat. A politikai pártokra hiába várunk, máshogy működik az agyuk, csak százmilliárdokban vagy elvont eszmékben képesek gondolkodni, miközben konkrét ügyeket kellene felkarolniuk és megoldaniuk. Nem véletlenül választottam az akció egyik jelszavának azt, hogy Kezdjetek el élni! És hamarosan lesz folytatás is.
Mindez részben válasz arra a kérdésre, hogy miért vágott bele az egészbe. De a kép még nem teljes. Miért pont Orosvári Zsolt indította el és vitte végig ezt az ügyet?
– Az a típus, aki mindenbe beleüti az orrát. Olyan, mint egy buldog, ha belebotlik egy problémába, addig nem ereszti, amíg meg nem oldja
– mondja róla az egyik legrégebbi barátja, a szintén sárbogárdi Németh György. – Állandóan pörög, és minden ügyben elképesztő energiákat mozgósít, legyen az járdafelújítás vagy a város karácsonyfájának felállítása. Az is igaz, ha megold egy-egy problémát, villámgyorsan engedi el. Utána már nem érdekli.
Már fiatalon is megérintette a másik ember védtelensége, kiszolgáltatottsága. Ha ilyesmit érzékel maga körül, beindul. Nem ma kezdte a segítést. A nyolcvanas években hátizsákkal járt át Erdélybe, magyar nyelvű könyveket vitt a határon túli magyaroknak. Az 1989-es romániai forradalom idején egy Latviával járta körbe Sárbogárdot, lisztet, cukrot, tartós élelmiszert gyűjtött, majd szállított ki az erdélyieknek.
Orosvári Zsolt elismeri: ő bizony nehéz ember, egy megosztó személyiség. Sokan, akik nem ismerik közelebbről, túl határozottnak, olykor arrogánsnak tartják. Akadnak, akiket az is irritál, hogy minél nagyobb ellenállásba ütközik, annál keményebben reagál. „Ebben az ügyben csak mellém és mögém lehet állni, elém nem” – szokta mondogatni az ágyakcióval kapcsolatban. Igazi irányító típus: begyűjti az információkat, gondosan mérlegel, de nem adja ki a kezéből a döntés jogát. A végzettségéről nem beszél, inkább azt sorolja, mi mindennel foglalkozott már az életében. Csak ízelítőül: dolgozott koszorúkészítőként, ablaktisztítóként, modellként, vezetett kereskedelmi és vendéglátóipari vállalkozásokat, üzemeltetett kutyakiképző iskolát, tevékenykedett vagyonvédelmi területen. Előfordult, hogy alig volt a zsebében valami, máskor kifejezetten jómódúnak számított. Nem viseli meg az ilyenfajta hullámvasút.
– Szinte minden területen sikeres voltam, aminek az a titka, hogy minden élethelyzetből igyekszem tanulni, jó a helyzetfelismerő képességem, és gyorsan alkalmazkodom a változó körülményekhez.
Ezeket a képességeket általában a politika is kultiválja, ám szerinte ez nem így van. Korábban több párttal is volt rövid liezonja, de azt mondja, már túllépett ezen. Most már csak konkrét ügyek érdeklik. Meg a családja. Nincsenek különleges álmai, nem vágyik luxusra. Hónap végén ne legyenek anyagi gondjai, évente egyszer elvihesse a családját nyaralni, a gyerekei jó iskolába járhassanak.
– Nemrég jöttünk haza kocsival valahonnan, és a rádióban elhangzott egy riport arról, hogy milyen sikeres volt a kórházi ágyakció. Bemondták a nevemet is. A nagylányom hátul ült, hallgatott egy sort, aztán megszólalt: apa, ügyes vagy! Na, ezért csinálom ezt az egészet.
