Schmitt nem élt a lehetőséggel, hogy megóvja Magyarországot a botránytól

Csalódottan vette tudomásul az MSZP, hogy az origo.hu hírportál értesülése szerint Schmitt Pál köztársasági elnök aláírta a médiatörvényt.

2010. december 31., 13:11

A szocialisták alelnöke szerint a jogszabály hatályba lépése elszigetelheti Magyarországot. Kovács László csütörtökön az MTI-nek azt mondta: az államfő a jogszabály aláírásával figyelmen kívül hagyta a médiatörvény hazai elutasítását és az azt övező példátlanul széleskörű nemzetközi tiltakozást, nem élt azzal a lehetőséggel, hogy megóvja az Európai Unió soros elnökségét január elsején átvevő Magyarországot a várhatóan botrányos nemzetközi következményektől, az elszigetelődéstől.

A politikus úgy fogalmazott: az államfő elmulasztotta bizonyítani, hogy „valóban az emberek embere, nem Orbán Viktor akaratának szolgai végrehajtója”, így döntésével osztozik a kormánynak és a parlamenti többségnek a médiatörvény elfogadásáért viselt felelősségében.