Schmidt Mária újra elővette az ötletet, hogy szobrot állítsanak a hírhedt magyar fajvédőnek

2017. november 24., 16:57

Szerző:

A Demokratikus Koalíció antiszemita provokációként értékeli Donáth Ferenc szobrának felállítását, amelyre Schmidt Mária tett javaslatot csütörtökön egy konferencián. Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet által szervezett Emlékhelyek, emlékművek, köztéri alkotások – újraírt narratívák az emlékezetpolitikában című budapesti rendezvényen a Terror Háza Múzeum főigazgatója tűrhetetlennek nevezte, hogy Donáth Györgyöt halálra ítélése és kivégzése után még a „holtában is meggyalázták” azzal, hogy „egy maroknyian” ellehetetlenítették az emlékállítást. A DK megítése szerint a 2016-ban meghiúsult emlékmű-avatás nyomán felmelegített javaslat Schmidt Máriának nem csak politikusi, de állítólagos történészi munkásságába is hézagtalanul illeszkedik.

Fotó: Népszabadság archív/Bárkay Tamás

A DK szerint  a koncepciós perek áldozatainak rehabilitáció jár, szobor, emlékmű azonban nem feltétlenül. Donáth György fajvédő politikus, a Magyar Élet Pártjának alelnöke, országgyűlési képviselőként az antiszemita közhangulat egyik gerjesztője, a zsidóellenes rendelkezések szószólója volt.

A Terror Házának igazgatója szerint „a magyaroknak (...) határozottan ki kellene állniuk saját értékrendjük mellett", amminek kapcsán azonban a DK hangsúlyozza, hogy a magyaroknak nincs egységes értékrendjük: a fajgyűlölet, a xenofóbia, az antiszemitizmus, a homofóbia és általában mindenféle kirekesztés a párt értékrendjétől idegen, míg Schmidt Máriáéba és a jelenlegi kurzus vezető politikusaiéba szemmel láthatóan beletartozik.

A párt támogatja a szoborállítással szembeni tiltakozást, szolidáris a tiltakozókkal.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.