Európai Bíróság: A magyar állam jogellenesen tart őrizetben menedékkérőket Röszkénél

2020. május 14., 11:47

Szerző:

A kiutasítási határozat hatálya alatt álló menedékkérőknek vagy harmadik országbeli állampolgároknak a röszkei tranzitzónában történt elhelyezését „őrizetnek” kell minősíteni. Ha a bírósági felülvizsgálat kimondja, hogy valakit érvényes ok nélkül vették őrizetbe, az eljáró bíróságnak el kell rendelnie a haladéktalan szabadon bocsátásukat – döntött az EU Bírósága.

Illegális bevándorlás - Törökország
Fotó: Erdem Sahin

A magyar állam jogellenesen tart őrizetben két iráni, illetve két afgán menedékkérőt a röszkei tranzitzónában 

- mondták ki.

A két iráni és a két afgán állampolgár, akik Szerbián keresztül érkeztek Magyarországra, 2018 végén és 2019 elején menedékkérelmet nyújtott be a magyar hatóságokhoz. A hatóságok a szerb–magyar határ melletti röszkei tranzitzónát jelölték ki részükre szálláshelyként, ők azóta is ott tartózkodnak.

A magyar hatóságok ezt követően azt kérték Szerbiától, hogy fogadja vissza a menedékkérőket, onnan azonban megtagadták ezt. Arra hivatkoztak, hogy a négy menedékkérő nem jogellenesen lépett Magyarország területére. Ezután rendelte el a magyar hatóság a négy ember kitoloncolását Iránba, illetve Afganisztánba.

Az uniós bírósághoz a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság fordult az ügyükben, miután pert indítottak a magyar állammal szemben. Álláspontjuk szerint Magyarországnak le kellett volna folytatnia menedékkérelmük vizsgálatát azután, hogy Szerbia nem fogadta vissza őket.

Az ügyben Priit Pikamäe főtanácsnok folytatott le vizsgálatot, és arra jutott, hogy

az elszigetelt helyzetben lévő menedékkérők mozgásszabadságának olyan magas fokú korlátozása valósul meg, amely ezt a helyzetet a röszkei tranzitzóna szektorában végrehajtott őrizetté teszi.


A menedékkérők őrizetéről szóló jogi szabályozást nem tartották tiszteletben a magyar hatóságok, ezért a menedékkérők őrizetét jogellenesnek kell minősíteni.

Az uniós jog ugyanis legfeljebb 28 napos őrizetet enged – tette hozzá. Az érvelését elfogadta a bíróság.

Nagy próbatétel ez Orbán Viktor számára, mivel részben arra építi népszerűségét, hogy megvédi a nemzetet az idegenektől – írta a Politico még a döntés nyilvánosságra hozatala előtt. Emlékeztetett viszont arra is, hogy a magyar kormány eddig mindig kinyilvánította, hogy eleget tesz annak, amit az uniós bíróság akar, legalábbis papíron.