Petőfi szignót gyűjt
Nyolcvanezer aláírást gyűjtött lapzártánkig az LMP. A párt népszavazásra gyúr, hogy a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 év maradjon, az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát a jelenlegi kilencven napról emeljék vissza a korábbi 260 napra, ne lehessen 100 napnál hosszabb próbaidőt kikötni, és a szabadság kétharmadát a munkavállaló kérésének megfelelően kelljen kiadni. A kampányfőnök Vágó Gábor egy szignógyűjtő napját követtük nyomon. KRUG EMÍLIA riportja.
Budapest, Oktogon („Elég a kiszolgáltatottságból”), Cegléd („nem elég felfelé mutogatni”), Nagykőrös („nem fázom, fűt a hazaszeretet”), Kecskemét („megnézem, kell-e segítség a kecsóiaknak”). Erőltetett menet a kampányfőnöké, SMS-ben üzeni, helyjegyet ne vegyünk, nem IC-kocsikban utazik.
Nyolc perccel a vonat indulása előtt érkezik Vágó Gábor a Nyugatiba, válltáska, kalap, kokárda, semmi slepp. Arra nekik nem futja, aki él és mozog, kint van az utcákon. Bő két héttel a szignógyűjtés vége előtt időarányosan nem állnak jól, valahol negyvenezer környékén. Minden az egyéni gyűjtőkön múlik, vannak vagy tízezren. Járják az országot, barátokat, utcákat, koleszokat, egyetemeket. Gábor anyukája vitte Nyárlőrincre, varrónőhöz felvarratni a gyerek nadrágját, mire a szabóból is gyűjtő lett, elkért két ívet. Háromezer önkénteshez van kontakt, a többihez semmi kapcsolat. Hogyan lehet így kalkulálni?
– Reménykedünk, hogy ők is érzik a felelősségüket a népszavazás ügyéért.
A fülkében Gábor szabadkozik, az utazások alatt dolgozni szokott. Idő jut rá, sorolja másfél hét programját: Budapest, Miskolc, Kaposvár, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Szeged, Hódmezővásárhely, Szentes, Békéscsaba, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kiskőrös, Kalocsa, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Hatvan, Salgótarján, Jászberény, Szolnok. Vonaton, buszon, jogsija nincs. Kampányon kívül is havi ötvenezer elmegy jegyekre, térítést nem kér (sok vele az adminisztráció).
Szereti a szervezősdit.
– A parlamenti munkának nincs látszatja. Ha viszont komolyan veszi az ember, állandóan ott éjszakázhat. És a szóvivőség sem egyszerű. Hiába készítenek fel a szakértők, nem érthetek minden témához.
Most nála futnak össze a szálak, Blackberry csatlakoztat, laptop kinyit. Fedelén népszavazásos matrica, ingyenreklám. Kell, hisz pénz nincs sok. A gyűjtésre harmincmillió van állami támogatásból, tagdíjakból, adomány másfél hét alatt csupán 220 ezer forintnyi érkezett.
S hogy mi lesz, ha összegyűlik április másodikáig a szükséges kétszázezer aláírás? Az eredményes voksoláshoz négymillió „igen”-szavazót kell az urnákhoz vinni. Nem mindegy, Schmitt Pál mikorra írja ki a szavazást, s az sem, lesz-e mindkét oldalon mozgósító kampány, szociális népszavazásra hajazó nagy dzsembori. Várnak még egy ötödik kérdésre is, ha az Alkotmánybíróság pozitívan dönt, akkor lehet majd ikszelni a korábban megszerzett nyugdíjjogosultságok elvétele ellen is. Szép, nagy kampány százmillióból jönne ki az LMP szerint. Stratégia? Vágó titkolózik, messze az még.
Elzúg mellettünk Zugló, Ferihegy, Üllő, cekkerek és hamis Louis Vuittonok vándorolnak a szűk folyosón. Itt telefon csöng, aztán Facebook, cset, néhány e-mail. Újabb hívás, Schiffer András az, újságolja, szívatják az aktivistákat, egy helyütt a közterületes rendőri engedélyt kér, holott hivatalosan csak a rendőrségnek kell tudomásul vennie a bejelentést, és van is engedélyük.
Járja a vidéket szépen a frakció, ám az MTI bevezette, a népszavazásról csak hetente egyszer adnak hírt. Kisebb-nagyobb lelkesedéssel a helyi média is tudósít a szignógyűjtésről.
– Ez függ az önkormányzatok színétől is. Hódmezővásárhelyen féltek az emberek. Azt mondták, addig nem írnak alá, amíg Lázár kameráit látják.
Cegléden tízperces, ütemes séta a vasútállomástól a postáig, ott van gyűjtőpont. Gyűjtik az aláírásokat a vasutasok meg a rokonaik is. Nem örülnek a szárnyvonalbezárásoknak. Amúgy a szakszervezetek mozgékonysága változó. A pedagógusok, bányászok, vegyészek belehúztak, mások takarékon futnak.
– De jó, hogy, megint látom!
– Aláírta már?
– Alá! – mondja ötvenes férfi Vágónak, még Szegeden találkoztak.
– Megismernek. Láttak az Olgánál, meg a bajuszomról. Egyszer le akartam vágni, de a többiek mondták, ez már az imázs része. A Pilvaxnál elszavaltam volna a Nemzeti dalt is, de a sajtófőnök lebeszélt.
A posta előtt egy szál kamera, a zöld dzsekis LMP-sek viszont messziről virítanak. Szocmunkás, andragógus, vallástudomány szakos egyetemisták szórólapoznak. Naponta nyolctól ötig kapnak hideget-meleget. Egy árpádsáv mellől kiirtották volna őket.
– Kecskeméten is naponta lezsidóznak, nyugi – így Vágó. – Vidéken az SZDSZ-bélyeget nehéz lemosni.
Bólogatnak a többiek: gyakori, hogy valaki ide szavaz, de a Fidesznek adja a kopogtatócédulát, „ne legyen balhé”.
Így csapatot építeni se könnyű. Pedig az LMP a kampánnyal saját szervezeti struktúráját is pezsdítené. A ceglédi pártmotor: Áron. Listáról az önkormányzatba is bejutott, feleségével civilben pályázatírók.
– Az egész országban egyedül itt kell fizetnünk a közterületért. Ahányszor kiállunk, ezer forintot. Egész hónapra kábé negyvenezer lenne! Hiába írtam a polgármesternek, hogy semmilyen profitunk nem lesz, azt mondta, ha nem fizetünk, visszavonja az engedélyt. De legalább adott kedvezményt. Így most a posta a bevetési hely. Áron szerint ez jó, pszichológiai és logisztika szempontból.
– A pályaudvaron az emberek rohannak. Itt már feladták a csekkeket, kiadtak csomó pénzt, mérgesek.
Igaza lehet. Ötvenes szőke asszony a munkáltatókat szidja épp. Férje a fővárosban városnézőbuszt vezet. A cég nem fizeti az utazást, havi hatvanezret is kivesz a dízel a családi kasszából. Hatvanas nyugdíjas azt panaszolja, hányfelé dolgozik a megélhetésért.
– Nem mondom, hogy az LMP-re fogok szavazni. Olyan kellene, aki eléri, hogy a szegényeknek csak egy kicsit jobb legyen. De közben ez a nyálas Szijjártó csak vigyorog az ember pofájába.
– A népszavazás békésen vezeti le a frusztrációt. Inkább egy kemény iksz, mint a barikádépítés – mondja Vágó, és irány Nagykőrös.
A gyűjtőpult is jön velünk, hátha ott is lesz kamera. Sokba lenne mindenhova standot szerezni, negyvenezer darabja. Áron vasalódeszkát hoz helyette, a nagymama adta kölcsön. Terítővel.
A teljes cikket a 168 Óra legfrissebb számában olvashatja.
Jávor Benedek az LMP kezdeményezéséről:
