Otthonban lenni vagy hazamenni?

Társadalmi vitára bocsátotta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség még december 2-án az európai uniós támogatások felhasználására vonatkozó akciótervezeteinek előzetes terveit. A pályázat keretein belül 13 milliárd forintot költenének a nagy létszámú bentlakásos szociális otthonokkal kapcsolatos fejlesztésekre 2011 és 2013 között.

Kitagolás a megoldás

A fogyatékos személyeket képviselő civil és szakmai szervezetek már korábban is erőteljesen kifejezték nemtetszésüket a támogatások felhasználásának mikéntjéről, és egy ízben már sikerrel vétóztak meg egy állami tervezetet. Szerintük ugyanis a tömegintézmények súlyosan sértik a lakók emberi jogait. Így olyan konstrukciók kidolgozására kell törekednie az államnak, amelyek tiszteletben tartják az intézményben élő személyek emberi jogait és hazánk nemzetközi kötelezettségeit, akár még a meglévő rendszer gyökeres átalakításán keresztül is.

A pályázati forrásokat a TASZ szerint arra kell felhasználni, hogy a fogyatékos otthonok lakói elhagyhassák az intézményeket, és a helyi társadalom másokkal egyenrangú tagjaiként folytassák életüket. Így azt javasolják a pályázatot kiíró Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek, hogy kövesse az Európai Unió értékelveit, és kötelezze el magát a tömegotthonok bezárása és a támogatott lakhatás mellett.

Verdes Tamás, a TASZ betegjogi programjának munkatársa portálunknak kifejtette, hogy olyan támogatott magán- vagy bérlakásokat, kis létszámú lakóotthonokat tartanak jó megoldásnak, amelyek biztosítják a magánszférát, a nyugodt életkörülményeket, valamint a helyi társadalomba való beilleszkedést, akár a nyílt munkaerő-piaci beilleszkedést. A TASZ a nyugat-európai és angolszász országok gyakorlatához hasonlóan, a "kitagolási" gyakorlatot szorgalmazza hazánkban is.

A TASZ tizenöt civil egyesülettel és jogvédőkkel közösen fogalmazott meg egy nyílt levelet, melyet eljuttattak Petykó Zoltánnak, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökének, valamint Réthelyi Miklósnak, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetőjének. A nyílt levelet aláírta többek között az Autisták Országos Szövetsége, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége, a Down Alapítvány, az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége, a Központ a Fogyatékos Emberek Jogaiért Alapítvány, a Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Sérültek, Halmozottan Sérültek és Segítőik Szövetsége, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar vagy a Magyar Helsinki Bizottság.

A négy fal között vagy egy vidéki erdőben

Nagyjából kétféle életpályája ismert a fogyatékossággal élő embereknek ma Magyarországon – mondja Verdes. – Vagy egész életükben a családjukban maradnak, vagy egy bentlakásos szociális intézménybe kerülnek, többnyire egy vidéki, eldugott és leromlott állagú kastélyba.

Ma Magyarországon, ha születik egy értelmi fogyatékos csecsemő, akkor iskolába még tud járni, mert a közoktatási rendszer felszívja addig, amíg tanköteles korú. Mikor eljön a felnőttkor, akkor viszont elfogy körülöttük a levegő. A nyílt munkaerőpiacon nem találnak munkát, és gyakran arra sincsen lehetőségük, hogy egy napközi otthonban legyenek – vázolja a helyzetet a szakember. Az állam gyakran nem képes megfelelő segítséget nyújtani a napközbeni felügyeletre, sem az érintetteknek munkát találni, és ha a család nem akarja intézetbe adni a fogyatékos családtagot, akkor az egyik szülőnek otthon kell vele maradnia. Ez viszont óriási keresetkiesés, amiből következően segélyezettek lesznek, függő helyzetbe kerülnek. Valójában a fogyatékos családtag lesz az egyik családfenntartó, mivel az ő révén havi 50-70 ezer forintos jóléti jövedelemre tesz szert a család. Ez a nehéz élethelyzet pedig rengeteg frusztrációt hoz magával, a szülőnek is és a fogyatékos családtagnak is – részletezi a szakember.

Inkább hozzáállás kérdése

A jelenlegi szociális rendszer a fogyatékosokat elrejti, eldugja. Ehelyett akár még a középsúlyos értelmi fogyatékosokat is a munkaerő-piacra lehetne integrálni. Erre már vannak pozitív hazai tapasztalatok is, például a Salva Vita Alapítvány tevékenysége.

Hazánkban még nem "tagoltak ki" egyetlen fogyatékos otthont sem, azonban lakóotthonokra országszerte már számos példát találunk. Jelenleg mintegy 1300 ilyen férőhely van Magyarországon, míg a nagy létszámú tömegotthonokban 15 ezer fogyatékos és 9 ezer pszichiátriai betegnek minősített ember él – a cél az lenne, hogy az intézményekben élők aránya a következő évtizedben látványosan essen.

A főváros által fenntartott fogyatékosok otthonai közül a Budapesthez legközelebbi 33 km-re, aztán 180-200 km-re található, de a pszichiátriai szociális otthonok esetében is hasonló a helyzet.

„Amit a fővárosi szociálpolitika csinál, az kényszerköltöztetés, akár deportálásnak is nevezhetjük. Egy az eredeti közösségéből kiszakított és tömegintézményben élő embernek esélye sincs rá, hogy normális életet éljen: dolgozzon, családot alapítson, egy közösség tagja legyen. Tömegesen összezárva élik az életüket, ami nagyon sok konfliktust okoz, ezért jellemző, hogy ezekben az intézményekben túlgyógyszerezik a lakókat, nagyon sok esetben a nőket fogamzásgátlásra kényszerítik. Az intézményekben ugyan sok felkészült szakember végzi a munkáját, de a körülmények számukra is sokszor elviselhetetlenek, hiszen tudják, hogy a lakóknak nincs esélyük ebből a rendszerből kijutni a társadalomba. A kidolgozott koncepciókra, a külföldön sikeresen végigvitt, emberjogi szempontokat figyelembe vevő tervekre a magyar szociális rendszer eddig nem volt vevő – fejtette ki álláspontját a TASZ képviselője.

Egy fogyatékos ember ellátása egy intézményben – Verdes szerint – évente két-hárommillió forintba kerül. Így évente megközelítőleg 30 milliárd forintot költünk fogyatékos a emberek elzárására. Ezt a pénzt sokkal hatékonyabban is fel lehetne használni, hiszen ha az intézmények helyett a társadalomban élnének, nem kellene mindenben az államnak támogatnia őket, és ha csak egy részüknek is a piacról szerezhetné a jövedelmét, akkor sokan el tudnák tartani magukat, vagy legalábbis hozzá tudnának járulni a saját életvitelükhöz. A szakmai álláspont szerint az intézményeket nem csak az enyhe fokban sérült emberek hagyhatják el, hanem mindenki. Nem szükséges intézetekben élnie annak sem, aki nem tud önállóan gondot viselni magáról. A legsúlyosabb értelmi fogyatékos emberek sem igényelnek intézményi ellátást, hiszen otthon is tudnak élni. Azaz, aki nincs feltétlenül, az életben maradásához szükségesen kórházi körülményekhez kötve, az élhetne lakóotthonban, vagy magánlakásban is – magyarázza Verdes Tamás.

Ki mondja meg, mi a jó nekik?

Hogy a fogyatékkal élő emberek mit szeretnének, az a szakértői disputák között mintha elenyészne. Természetesen vannak, akik ha lehetőségük adódna, azonnal kiköltöznének az intézetekből, akár haza, akár a lakóhelyük közelébe, ugyanakkor vannak olyanok is, akik jól érzik magukat így, és nem szeretnének elmenni. Verdes szerint ebben az utóbbi csoportban sokan vannak olyanok, akik már több évtizede laknak a szociális otthonban, és az ún. hospitalizációs ártalmak miatt „intézményfüggővé” váltak. Ez kicsit hasonlít a tartós munkanélküliséghez: ha valaki tíz éve nem talált munkát, már sokkal nehezebben illeszkedik vissza a piacra, mint az, aki csak egy hónapig volt munkanélküli. Ezeknek az embereknek is sokszor ugyanolyan természetes igényük van a magánéletre, a magánszférára, a saját életük megvalósítására, mint bárkinek.

A fogyatékosotthonok vezetői úgy látják, a sérült embereknek feltétlenül ellátásra van szüksége, így a privát szféra igénye nem ok az intézetek bezárására. A teljes kitagosítást ellenzők érve továbbá az a manapság egyre inkább látható trend, hogy számos egészséges, ép, felnőtt ember sem alakít ki önálló életet, nem válik öngondoskodóvá, ehelyett inkább a szülőkkel maradnak, akik ellátják őket, így egy értelmileg, vagy mozgásában korlátozott embertől miért várjuk el, hogy öngondoskodó legyen? (Németországban a társadalmi probléma bemutatására valóságshow készült a 30 év körüli, otthon lakó férfiak szereplésével. A szülőkhöz ragaszkodó, nőtlen, képzett, munkahellyel és saját egzisztenciával rendelkező férfiakat egy hónapra külön-költöztették, a feladat pedig nem más, az önálló élet volt. A műsor végén valamennyien inkább visszaköltöztek a „mamahotel, papabank” szolgáltatást nyújtó családi fészekbe.)

Több európai országban megszüntették már a tömegintézményeket, viszont nem egyszer előfordult, hogy egy-egy lakót súlyosan megviselt az intézmény felszámolása. Külföldi tapasztalatok alapján elmondható, hogy a régóta intézményben élőket csak nagy óvatossággal, pszichológiai segítséggel, folyamatosan lehet kihozni. A folyamat során – mint minden változás esetében – számos kihívással szembesülhetünk. A nyílt levelet jegyző szervezetek szerint az intézetek kitagolását ezért gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező nemzetközi szakértő vagy szakértői csoport segítségével mihamarabb meg kell kezdeni.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség döntése és a sérült emberek lakhatásával kapcsolatos irányelvek kidolgozása még várat magára, a társadalmi vita december 15-én zárult le.