Elfogadta az igazságügyi bizottság Handó Tünde alkotmánybírói kinevezését

2019. október 29., 19:35

Szerző:

Alkotmánybíróként Handó Tünde azon dolgozna, hogy erősödjön a rendes bíróságok és az Alkotmánybíróság egymás iránti bizalma, megértése, mert szerinte ahhoz, hogy jogbiztonság, joguralom lehessen, ez a fajta kiegyensúlyozottság minden jogkereső számára fontos lehet.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke erről alkotmánybíró-jelöltként beszélt az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt kedden. Meghallgatásán megtisztelőnek nevezte alkotmánybírói jelölését. Azt mondta, azért választotta a bírói hivatást, mert

egy bírónak csak két főnöke van, a törvény és a lelkiismeret, és ez az ars poetica határozta meg eddig is a munkáját.

Handó Tünde szólt arról is, hogy különös kihívás, hogy a rendes bíróságok legfelsőbb szerve, a Kúria ma már nem tekinthető a valódi bíráskodás legfőbb szervének, az Alkotmánybíróság negyedik fórumként működik. Az Alkotmánybíróság tevékenysége is átalakulóban van, többször foglalkozik bírói kezdeményezésekkel, alkotmányjogi panasszal – tette hozzá.

A Fidesz-KDNP-frakciószövetség hétfőn, az alkotmánybírókat jelölő bizottság ülése előtt jelentette be, hogy Stumpf István korábbi alkotmánybíró helyére Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét jelöli.

Keresztes László Lóránt, az alkotmánybírókat jelölő bizottság LMP-s tagja közölte, az alkotmánybíró-választási folyamat megcsúfolásának tartják, hogy

péntek délután kaptak meghívót a jelölőbizottság hétfői ülésére, és kifejtette, ennyi idő alatt nem tudtak jelöltet állítani.

Vejkey Imre (KDNP) bizottsági elnök szerint a jelölős törvényes és demokratikus volt. Stumpf István megbízatása 2019 nyarán lejárt, nyilvánvaló volt, hogy a helyét be kell tölteni, az ellenzéknek számítania kellett volna rá, hogy jelöltet kell állítania.

Az ülésen Handó Tünde kérdésre válaszolva azt mondta, az OBH elnökeként a törvényeknek megfelelően járt el.

Keresztes László Lóránt felvetésére, egyetért-e Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével abban, hogy a fékek és egyensúlyok rendszere hülyeség, Handó Tünde kifejtette, az alaptörvény egyértelművé teszi, hogy a magyar állam működése a hatalommegosztáson alapul. Jelezte, reméli, alkotmánybíróként kerülnek eléjük olyan ügyek, amelyekben dönthetnek a fékek és egyensúlyok kérdésében is.

Handó Tünde alkotmánybíró-jelölt parlamenti bizottsági me
Fotó: MTI/Soós Lajos

Varga-Damm Andrea (Jobbik) bizottsági tag szerint kizárólag azért ül a bizottság előtt Handó Tünde, mert ezzel az OBH elnökének az Országos Bírói Tanáccsal (OBT) hosszú évek óta fennálló háborúja véget érhet. Azt mondta, a jelölt által elmondottak szimpatikusak lennének, ha nem ismernék elmúlt hét évi munkáját OBH-elnökként. A politikus kérdőre vonta Handó Tündét, hogy miért ment szembe az Alkotmánybíróság határozatával, amikor az alkotmányellenesnek mondta ki az ügyáthelyezési gyakorlatot.

Arató Gergely, a testület DK-s tagja azt mondta, nem elegáns, ha Handó Tünde beül az Alkotmánybíróságba, mielőtt az döntene az OBH és az OBT közötti vitáról. Szavai szerint a jelölt elutasítására ad okot az is, hogy Handó Tünde szerint azok a bírók, akik igénybe veszik az uniós jog által biztosított fórumokat, nem elég hazafiak. Hozzátette, nem tudja támogatni a jelölte azért sem, mert bár Handó Tünde azt mondta, az a célja, hogy csapatát az első helyre vigye, kétséges, hogy ezalatt a jogállamiságot, a jogszolgáltatást értette-e vagy a Fideszt.

Bajkai István (Fidesz) elismerését fejezte ki a jelöltnek eddigi munkája és a bizottság előtt felvázolt tervei miatt, és a frakciója nevében támogatásáról biztosította a jelöltet.

Az igazságügyi bizottság a kormánypárti képviselők 8 igen szavazatával, a Jobbik és a DK képviselőjének ellenszavazatával támogatta Handó Tünde alkotmánybíróvá történő kinevezését.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.