Orbán kedveli, ezért marad a fideszesek szerint "vérciki" államtitkár

2011. május 3., 11:49

Kisebb konfliktus alakult ki a kormánypárti képviselők, illetve Szőcs Gáza kultúráért felelős államtitkár között a Fidesz múlt keddi frakcióülésén, ahol eddigi tevékenységéről hallgatták meg az államtitkárt. Az ülés több résztvevője az

Origo-nak azt mondta: a meghallgatást régóta tervezték, a képviselők egyebek mellett arról akarták faggatni Szőcsöt, hogy az államtitkár miért véd meg olyan, a "kormánypártok számára vállalhatatlan embereket", mint például Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója.

"Roppant kínos például, amikor a Jobbik interpellál Alföldi leváltása ügyében. Ilyenkor nyilván - mi mást tehetnénk - megszavazzuk az államtitkár válaszát, hogy Alföldi a helyén marad, aztán hazamegyek, és szétszednek a helyi Fideszben, hogy hogy érthettünk egyet ilyen válasszal és hogy fogadhattuk el" - mondta a frakcióülés után egy fideszes képviselő, aki szerint Szőcs Géza az ülésen nem is adott érdemi választ sem erre, sem a hozzá érkező egyéb felvetésekre.

"Vérciki volt" - mondta a meghallgatásról egy másik frakciótag, egy harmadik megkérdezett mindezt megerősítve pedig azt mondta, hogy a frakció és az államtitkár végig elbeszélt egymás mellett.

A kulturális államtitkárt megkeresésre tételesen cáfolta a képviselők és a minisztériumi források állításait.

Bár Szőcsöt nemcsak kormánytagok és a frakció, de a jobboldali kulturális elit jó része is "régóta fúrja a miniszterelnöknél" az Origo forrásai szerint, az Orbán Viktorral és feleségével ápolt jó kapcsolata miatt a költőt egybehangzóan megingathatatlannak látják jelenlegi posztján a megkérdezettek.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.