Október 23. újratöltve

Csípős az ünnepi reggel. Orbán nyitott kabátban, Schmitt és Kövér oldalán fogadja a Kossuth téren díszelgő katonákat. A három közjogi méltóság magasan az emberek felett, a Parlament legfelső lépcsőjén áll. Az új rend élő szobrai. Lent, a mellkasig érő kordonnál maroknyi nézelődő. Készülnek a japán turisták fotói, hozzá egzotikus háttér a huszárbandérium. Néhányan mécsest gyújtanak. Egy árpádsávos és egy magyar zászló árválkodik a nézői vállon. Idén csendesek a civil zászlótartók. Elfogyott a tavalyi fütty, hiánycikk a „monnyonle”. Nincsenek rohamosztagosok sem. Most mosolygós rendőrlányok osztanak papírtrikolórt.

Mellettük nyikorogva emelkedik magasba az országlobogó.

Belebőgnek a temetői csendbe a "nemzeti" motorosok járgányai. A 301-es parcella melletti bekötőúton túráztatják a leparkolt motorokat. Egyikük nem bírja idegekkel, nekilódul, és gyerekével elhajt a nemzeti kegyhelyig, meg vissza. Cirka száz méter, de valamivel el kell ütni az időt, és az SZDSZ még nem kezdte el a megemlékezését.

Pedig idegen itt a zaj: suttog, aki emlékezik, a mártírok fényképei és a sírkövek előtt némán hajt fejet a gyászoló. A liberális hangszórókból felsír a Himnusz. Maroknyi szabad demokrata állja körül a szpíkert.

– Mi akkor is vállaltuk 1956 szellemét, amikor mások ezt nem merték – mondja Szabadai Viktor ügyvezető elnök.

A „jelre” a motorosok talpig bőrben gyalog indulnak el a 301-es parcellához. Némán sorakoznak fel az út mellett. Egyikük kezében koszorú. Mintha csak a sorukra várnának, mintha csak passzióból fenyegetnének.

A maroknyi szabad demokrata nem zavartatja magát.

– Nem szabad engedni, hogy megszűnjön a liberalizmus Magyarországon – mondja Mécs Imre.
– Szégyelljék magukat! – kiabál feléjük egy fiatal férfi, és elsiet.
Némán somolyognak a motorosok.

A lemez a régi

Van, ami nem változik. A Jobbik ismét ifjabb Hegedűs templomában hangolódik az ünnepre. A lemez a placcon a régi: agymosás, ávósok, Budaházy. A polgárőrség mellett templomőrség álldogál, uniformisuk (fekete szerkó, bakancs, fehér kesztyű) az egyenruha-mánia újabb állomása. Japán és német turisták fotózzák a furcsa társaságot, utóbbiak egyike társának „a magyar nacionalista pártról” magyaráz.

Az istentisztelet után az Október 6. utcán vonul a Jobbik-had. A körítés – zászlók, egyenruhák, Hegedűs – maradt, csak a hév nem. Pár éve a lelkész még sokszor ekkora tömeg élén menetelt, Petőfivel üzent Peresznek („Foglalod a kurvanyádat, / De nem ám a mi hazánkat!”), méltóságteljes gyülekezete Gyurcsányt küldte bitófára. Visszhangzott is az utca, a menetelők meg vödör vizet kaptak a nyakba. Most csöndes a csapat, csak maguk közt emlegetnek gengszterváltást.

A Deák téri színpadon gárdistaruhás bábu mered a hívekre, szimbolizálva azt a „divatirányzatot” (copyright: Dúró Dóra), amelyet a jelenlegi kormány betiltott.

Nyugdíjas nénik öreg Csepelen pózolnak a fotóalbumba, mialatt Murányi Levente alelnök emlékezik. Aztán a jelenre fordul, „prolisztokrácia”, „diktatóra”, „vörös hordalék”. És: „Ha nincs igazi elszámolás, nekünk kell az igazi rendszerváltást végrehajtanunk, legkésőbb 2014-ben.” Elég ennyi.

Morvai („Európa magyar hangja”) szerint ’56 üzenete az, hogy a félelmen felülemelkedett a szabadságvágy. Vagyis: le kell győzni a békesség iránti lusta vágyat, és lefekvés előtt mindig azt kell megkérdezni magunktól, sikerült-e. Egyebekben pedig a 2006-os „koncepciós eljárásokban” ítélkező bírák ne vegyenek részt az igazságszolgáltatásban, és szabadságot Budaházynak. Érte Morvai ma még egy beszédet mond, és hajnalban elkezdődött egy 72 órás éhségsztrájk is.

Vona Gábor a clevelandi magyarokkal ünnepel, csak videoüzenetet küldött („feltámasztjuk ’56 hőseit). Balczó Zoltán pótolná. Kevés. A brüsszeli birodalomépítés és a Jobbik cigányügyi „jégtörő hajójáról” szóló szpícs nem tüzeli a népet. Nénik tanakodnak, hogyan lehetne eljutni a Budaházyhoz. „Rozika szerint a 28-assal a Népszínházból.”

Ávósra vártak

Tanít, nevel, szórakoztat – és kicsit kommunistázik. Ezt a receptet követték az október 23-i ünnepségsorozat Kossuth téri rendezvényeinek szervezői, akik afféle októbriálist álmodtak az ország háza elé.

„Kérek a színpadra egy ÁVH-s kollégát!” Délután két óra után hangzik el a meglepő felszólítás a téri hangszórókból, majd a színpadon tartott gyermekvetélkedőről hamar megérkezik a történelmi feloldozás: Úgy látom, az ÁVH feloszlott, így a sárga csapat nyerte a kifliket.

Igazi kavalkád a téren, forradalmi buli: gyermekrajzverseny bumfordi tankokkal, olimpiai találkozó a melbourne-i játékok manapság jórészt Amerikában élő veteránjaival. Régi rádiókból a Szabad Európa egykori műsorai szólnak: hajléktalankülsejű, kopottas bácsik hallgatják a hajdani tudósításokat. Ki tudja, melyik oldalon álltak akkor (ha egyáltalán). A tér közepén lyukas zászló alatt néhány idős férfi beszélget. A zászlón a lyuk felett a felirat: „Gyilkosok.” Alatta: „Bűnhődtök.” Mögötte meg kérdőjel.

Népszerű program az Országház-látogatás: ezrek állják végig a sort, hogy láthassák a koronát, a kupolatermet, az őrségváltást. Lehet emlékpénzt verni, kifelé és befelé is Nenyit látni, és persze fényképezkedni koronával, koronaőrrel.

Igaz, a többezres sokadalom alighanem mégiscsak Orbán Viktor beszédéért jött. Fél öt tájban csak úgy zúg a tapsvihar, szállnak a nemzeti zászlók – koronásak, kivágott közepűek, turulos-nagymagyarországos meg árpádsávosak –, amikor „a Viktor” bejelenti: az áprilisi választás kétharmados forradalma az ’56-os küldetés beteljesítése.

A tömeg lelkesen issza a szónok szavait arról: a magyar történelem igazi küldetése az volt, hogy megszülje a nemzeti együttműködés korszakát. A tömegben fiatal nő tart magasra egy táblát Budaházy György képével. Alatta a felirat: „Visszatértek az ötvenes évek. Találkozunk a Kozma utcai börtönnél 18 órakor.” Semmi perc alatt két kigyúrt, fülhallgatós fiatalember terem a nő mellett, és meggyőző érveket suttog a fülébe arról, hogy miért ajánlatos elhagynia a sokadalmat. Közben lelkesen tapsolnak az emberek, amikor megtudják: „Egy évünk van arra, hogy felvegyük a tempót...”

Hogy miért pont egy évet adott a szónok a sikeres magyar élet alapjainak megteremtésére? Ki tudná megmondani? De ha a Viktor úgy mondja, akkor az úgy van.

Táncsics is komcsi volt

Rendőrautók, párosával sétáló járőrök mögött a Kozma utcai börtönnél, két zárt katonai sátorban és két jurtában állítólag majd ötvenen tartanak éhségsztrájkot. A kormányellenes demonstrációi után már terrorizmussal is vádolt Budaházy Györgyöt szabadítanák ki. A 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom akciójában, mint hírlik, tízen a londoni magyar nagykövetség előtt vesznek részt, hárman a börtönben sztrájkolnak, és csatlakozott hozzájuk két országgyűlési képviselő: Zagyva György Gyula és Gaudi-Nagy Tamás is. Így épp 64 résztvevőt számlál az akció, amelyet a mozgalomalapító Toroczkai László „közösségépítő kezdeményezésnek” nevezett.

Épül a közösség a Kozma utca és az Újhegyi utca sarkán október 23-án este hat után. „Budaházyt ki, Gyurcsányt be!” „Budaházyt ki, komcsikat be!” – skandálja vagy két-háromszáz ember sámándobok, sípok ritmusára. Vannak, akik fáklyát tartanak: fotósok sürgölődnek körülöttük. Borízű hang kurjant: „Menjünk be a börtönbe!” „Inkább a Gyurit hozzuk ki!” – felel neki valaki hátulról. A borízű engedékenyen bevált témára tér: „Mocskos zsidók!” „Budaházyt ki, Gergényit be!” – hangzik a szavalókórustól az újabb variáns, majd az elszántabbak váltanak: „Orbán takarodj!” Jobb híján így szórakoztatja magát a sokadalom: a szervezők bejelentették, csak később kezdődik a gyűlés, megvárják, míg a Jobbik rendezvényéről ideér, aki jönni akar. Furcsa közösség ez a jobbikos zászlók alatt: látni itt a régi gárdaegyenruha elemeit csakúgy, mint terepszínű gyakorlót, zsinóros dolmányt, árpádsávos sálat, palesztin kendőt. Vannak komolykodó diákok, lepusztult hajléktalanok, balhét kereső bőrfejűek, szelíd kismamák és megvadult nagymamák is.

Hat húsz körül Gaudi-Nagy Tamás érkezik, és bekapcsolódik a skandálásba. A sarki lámpaoszlop mellett elhaladva a „Gyurcsánnyal a lámpavasra” sort javasolja. Amikor a mikrofonhoz lép, felzúg a sokadalom: isten hozott, isten hozott. Az ügyvéd rutinos szónok. Elmondja, hogy a választások győztesei szerint április elején győzött a forradalom. Híveit kérdezi: igaz ez? Fütytyögés, fujolás a válasz. Valaki bekiabál: „Orbán is csak zsidóbérenc!” Gaudi-Nagy szerint a mai rendszer bukásához fog vezetni, hogy Budaházy, korunk Táncsicsa börtönben sínylődik. Mögöttünk valaki tudálékosan magyarázza, az a Táncsis is csak egy szemét komcsi volt. Gaudi-Nagy már a 2006-os rendőri túlkapásokról beszél, a tömeg rákezd: „Mocskos zsidók, mocskos zsidók!” A szónok nem tudja magában tartani a tréfát: „A rend héber őrei védenek minket.” Majd a rohamkocsikra sandítva hozzáteszi, a rendőrök többsége igenis rendes magyar ember. És a végkövetkeztetés: a forradalom nem győzött, tehát a szabadságot nekünk kell kiharcolnunk. „Orbán takarodj!” – kiáltja egy tanulékony hang. Bizonyságul arra, hogy 1956. október 23. után 54 évvel, néhány száz ember fejében még még mindig tart a permanens forradalom.