Nyolc szervezetnek küldött együttműködési ajánlatot az MSZP
Az Együtt 2014 választói mozgalom alapítóit – a Haza és Haladás Egyesületet, a Milla Egyesületet és a Magyar Szolidaritás Mozgalmat –, az LMP-t, a Demokratikus Koalíciót, a 4K!-t, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot és a Szövetségben, Együtt Magyarországért pártot kereste meg együttműködési ajánlatával az MSZP.
Mesterházy Attila pártelnök sajtótájékoztatón elmondta: az országos politikai erőknek szerdán elküldött felhívást civil szervezeteknek és érdekképviseleteknek is eljuttatják. A Szövetség a változásért elnevezésű javaslatcsomag januártól csaknem húsz témában kezdeményez szakpolitikai egyeztetéseket. Az MSZP elnöksége minden témában 3-4 tagú tárgyalódelegációt jelölt ki – írja az MTI.
A pártelnök azt mondta: a 2014-es parlamenti választás több évtizedre meghatározza az ország jövőjét, az összefogásról ezért nem elég beszélni, tettekre van szükség. „Olyan folyamat elindítását kezdeményezzük, amely világos ütemezéssel a programok egyeztetésétől elvezethet egy választási szövetség létrehozásáig” – jelentette ki.