Nem vizsgálta a Médiatanács az Orbán vejéről szóló közlemény visszadobását
Hiába indított vizsgálatot az Unió csalás elleni hivatala, az OLAF Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak érdekeltségei ellen, az MTI nem volt hajlandó erről beszámolni. A Médiatanács érdekes indoklással arra jutott: nem jogosultak az MTI vizsgálatára.
Hatáskör hiányában nem vizsgálhatja a Médiatanács a két, az MTI hírközzétételi gyakorlatát kifogásoló országgyűlési képviselői kérelemet – adta hírül a testület az MTI-n keresztül.
A napokban az MSZP közleményt adott ki arról, hogy az Unió csalás elleni szervezete, az OLAF vizsgálatot indított a Tiborcz István érdekeltségébe tartozott, uniós közbeszerzéseken milliárdos megbízásokat nyert Elios Zrt. ügyében. Az MTI azonban elutasította a közlemény közzétételét, mondván: Tiborcz István nem közszereplő.
A Médiatanács most úgy látja, hogy nincs jogosítványa:
„A médiatörvény nem ad felhatalmazást a testületnek az alapjogok általános érvényesülésének megkövetelésére, csak az abból levezethető, jelen esetben a kiegyensúlyozottsági, illetve az emberi méltóság követelményeinek konkrét vizsgálatára kizárólag lineáris médiaszolgáltató esetében. Az MTI viszont hírügynökség, tehát ilyen témájú vizsgálat alá nem vonható, valamint az egyenlő bánásmódról szóló törvény nem médiaigazgatási jogszabály, annak érvényesülését a médiatanács szintén nem vizsgálhatja.”