Nem válaszolhatott Ujhelyi Szájernek a Magyar Időkben, mert agresszív és híján van az intellektuális érvelés képességének
December elején közölte a Magyar Idők Szájer József európai parlamenti képviselő publicisztikáját, amelyben azt fejtegeti, hogy a néppárti szövetségeknek új politikát kell folytatniuk, és az emberekre kell figyelniük. Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője úgy érezte, hogy Szájer írása tele van csúsztatásokkal, ezért válaszul írt egy publicisztikát. Kérte a Magyar Idők szerkesztőségét, hogy közöljék, a rovatvezető azonban arra hivatkozva utasította el, hogy az írás nem vitacikk, saját aktuálpolitikai paneljeit pufogtatja benne, híján van az intellektuális érvelés képességének, és a „hangneme is igencsak agresszív”. Arról a lapról van szó, amelyiknek rendszeres szerzője Bayer Zsolt.
Szájer decemberi publicisztikájának lényege, hogy Európa bajban van, és a legfőbb baj az, hogy Európa elveszítette önbizalmát, „mert megcsappant a polgárok bizalma az európai közös cselekvés hatékonysága iránt”. Nem meglepő módon érvelése tökéletesen illeszkedik az EU-s forrásokból gazdálkodó, de EU-t szapuló kormánypropagandához. Természetesen problémaként említi a népvándorlást, az euróválságot, az összehangolt stratégiai válaszok hiányát, a „civilnek nevezett, együgyű, agresszív lobbiérdekeket megjelenítő, világot behálózó szervezeteket”. Mindez Szájer szerint hozzájárult a politikai elit iránti globális bizonytalansághoz, a politikai stabilitás megszűnéséhez és a cselekvőképesség széteséséhez. Az Európai Néppárt szavazókat veszített, ezért vissza kell szerezni a választópolgárok szívét, és az emberekre odafigyelő, új politikára van szükség. Magyarországot követendő példának tartja, amiből mások is tanulhatnak, mert „mi kitapostuk az utat”.
Ujhelyi válaszában azt írja, hogy egyetért Szájerrel abban, hogy Európa bajban van, és súlyos a bizalomválság, de nehezményezi, hogy Szájer nem említette meg érvelésében a Fidesz felelősségét ebben, illetve azt, hogy épp Orbánék akadályozzák az együttműködést az európai tudatot brüsszelezéssel, a goebbelsi módszerekre hasonlító plakátkampánnyal. Cáfolja, amit Szájer ír, hogy a néppárti vezetők visszaszorultak volna az EU-ban, ez a kijelentés „az illiberális alternatív valóságépítés egyik tankönyvi példája”. Fel is sorolja az unió intézményeiben vezető tisztséget betöltő néppárti politikusokat. Ujhelyi szerint a kormánypárt nemzeti szuverenitást követelő kommunikációja a most az országgal szemben megindított 7-es cikkely szerinti eljárás miatt szükséges.

Ujhelyi István teljes válasza itt olvasható.