Nem vagyunk Kádár népe

Új Egyenlőség néven közérthető társadalomelméleti online magazin indult, amelynek célja, hogy az egyenlőség és igazságosság fogalmait bevezesse a közbeszédbe, és folyamatosan tájékoztasson ezekről. A portál főszerkesztője, Pogátsa Zoltán, a Nyugat-magyar­­országi Egyetem docense azt mondta a 168 Órának: tudja, hogy belátható időn belül le­­he­­tetlen az egyenlőtlenségek teljes felszámolása Magyarországon, de változást csak úgy lehet elérni egy-egy kérdésben, ha beemeljük a témát a közbeszédbe.

2016. december 17., 08:01

Szerző:

– Szerkesztőjük, Kóczé Angéla elismeri a portál bemutatkozó videójában: utópia, hogy Magyarországon teljesen felszámolhatók az egyenlőtlenségek.

– Természetesen nem hiszünk a csodákban. Ugyanakkor ennek az országnak ezen a fejlettségi szinten igenis megvannak az erőforrásai ahhoz, hogy a jelenleginél sokkal nagyobb esélyegyenlőséget teremtsen. Magyarországon még csak nem is része a közbeszédnek az igazságosság és az egyenlőség. És miközben nálunk az elmúlt húsz-huszonöt évben még csak ki sem mondták ezeket a szavakat politikusok, addig Amerikában – a kapitalizmus nagy fellegvárában – Bernie Sanderstől Donald Trumpig ez fontos kampánytéma volt.

– Ma már tudható, hogy a nyelvhasználatnak szemléletformáló ereje lehet – erre épül például a politikailag korrekt beszéd is. Működhet ez ebben az esetben is? Amiről beszélünk, az előbb-utóbb valósággá válik?

– Az egész társadalom a közbeszéd témáiból áll össze. Úgy is fogalmazhatnék: az egyenlőtlenségek kizárólag úgy csökkenthetők, ha az erről szóló diskurzus széles körben megjelenik. Mindenhol. A kocsmákban, nyilvános fórumokon, civil szerveződésekben.

Fotó: Fekete István

– Mindenesetre nehéz bevezetni a témát ott, ahol a meritokratikus, vagyis a valódi érdemeken alapuló társadalom széthullóban van. Márpedig ma Magyarországon gyakran a politikai lojalitás dönt az előrejutásról; így aztán mind az illúzióveszített alulmaradtakat, mind a rendszer nyerteseit nehéz meggyőzni arról, hogy érdekük a társadalmi szolidaritás.

– Nem hiszem. Az igaz, hogy van egy hajszálvékony felsőosztály, amelynek egy része szinte kizárólag a kapcsolatainak köszönheti a villámgyors meggazdagodását. De a többség nem ez. Rendkívül igazságtalan társadalom a magyar: 1,2 millió ember dolgozik úgy, hogy a fizetéséből az alapvető élelmiszerekre sem futja. További hárommillió szociális juttatásokból él ennél kevesebből. Az e fölötti négymillió pedig, akinek ha nem is jól, de valamennyire élhető szinten megfizetik a munkáját, vagy hónapról hónapra megél, ha nincsenek is megtakarításai, könnyen meggyőzhető, hogy neki is érdeke a szolidaritás. Tudatosítani kell a problémát. Azt, hogy elfogadhatatlan, ha embertársaink méltatlan helyzetben vannak. Ráadásul a gazdasági ésszerűség is ezt diktálja: sok közgazdasági tanulmány kimutatta már, hogy kézzelfogható haszna van, ha egy társadalom inkluzívabb. Igenis meg lehet értetni a többséggel: jobb, ha minél többen dolgoznak, például azért, mert ezáltal magasabb lesz az újraosztható adóbevétel.

– Nemrég megjelent lapunkban egy portré Máté Dezsőről, aki a nyomor legmélyéről jött, onnan küzdötte fel magát az MTA tudományos segédmunkatársi posztjára. Élettörténete akár szociológiai látlelet is lehetne. Tűpontosan mutatja, hogy a hátrányos helyzetű fiatalokat ma a közvetlen és a tágabb környezete is inkább visszahúzza, mint előrébb juttatja.

– Mit akar kérdezni? Hogy miért csinálunk olyasmit, ami esélytelen?

– Voltaképp folyamatosan ezt kérdezem.

– A szükségszerű változásokat akkor is el kell indítani, ha a valóság nagyon messze áll az elképzelésektől. Attól, mert belátható időn belül nem válik Magyarországból Svédország, még van előrelépési lehetőség. Kellő kitartással és tudatossággal alakítható a választók szempontrendszere. Ha megértik az üzenetet – márpedig ismétlem: ez könnyen átvihető üzenet, hiszen sokunk érdeke az egyenlőség –, akkor egy adott ponton felülbírálhatják a politikusokkal szembeni elvárásaikat. Vagyis nem csak az alapján szavaznak majd, hogy szimpatikus-e az adott politikus személye, hanem figyelembe veszik azt is, mit tesz a jelölt az egyenlőtlenségek felszámolásáért.

– Egyelőre ezeket az értékeket – hiszen ezzel kezdtük – senki sem vállalja fel Magyarországon. Mennyi idő lehet, amíg a kocsmáktól eljut a politikusokig az üzenet?

– Akármennyi idő is, ez nem a mi gondunk. A külföldi példák alapján nincs sok okunk a bizakodásra. Az Egyesült Királyságban 1979-ben választották meg Margaret Thatchert, de csak 1997-ben tudott összeállni a baloldali ellenzék. A magyar ellenzéknek eddig csak hat éve volt erre, igaz, sok előrelépés nem is történt. Pedig lenne fogadókészség az igazi újraelosztásra Magyarországon. Ezt felmérések is igazolják.

– Milyen felmérések?

– A kilencvenes évek óta minden közvélemény-kutatásból kiderült: a magyarok értékvilágához sokkal közelebb állnak a német-skandináv, vagyis az egalitáriusabb közösségi formák, mint mondjuk az angolszász individualista szemlélet. Ezt szokták sokan becsmérelve úgy értelmezni, hogy Kádár népe vagyunk. De ez nem igaz. Az eredmények arra mutatnak rá: a magyarok brutál alacsony jövedelmek mellett, megtakarítások nélkül rászorulnak az állami részvételre, hogy megkapják az esélyegyenlőségi rásegítéseket. Igényelnék az államilag támogatott minőségi iskolarendszert és az egészségügyet is. Miközben látjuk, a valóság ezen a téren is egyre kiábrándítóbb.

– Azt is mutatják felmérések, hogy Magyarországon immár két évtizede folyamatosan zsugorodik a középosztály. Ahol ez a réteg gyengül, ott meginognak a demokrácia alapjai. Miként nálunk is.

– Kétségtelen: a demokráciának egyik feltétele az erős és öntudatos középosztály. Vannak megtakarításaik, ezért döntéseiket nem egzisztenciális félelem irányítja. Megtehetik, hogy kiálljanak a számukra fontos elvekért és értékekért. És fontos az is: a hagyományos középosztály kellő tudással is rendelkezik ahhoz, hogy eligazodjon egy olyan komplex világban, ahol szír háborúról vagy épp klímaválságról kell véleményt formálni.

– A demokrácia és alkotmányosság ügyét a hazai baloldal is felkarolja. Csakhogy ezek megsértése miatt sosem mentek ezrek az utcára, a demokrácia leépítése szemlátomást csak egy szűk rétegnél éri el az ingerküszöböt. Ön szerint miért?

– Persze hogy a demokrácia és az alkotmányosság nagyon fontos kérdések, de nem érintenek közvetlenül tényleges élethelyzeteket. Nem szólnak valós problémákról, arról, hogy a választó gyerekét felveszik-e az egyetemre vagy lesz-e év végén fizetésemelése. A baloldalnak először ezeket az ügyeket kell beemelnie a témái közé. Az elmúlt húsz évben a magyarok többségének semmi pluszt nem adott a demokrácia. Épp a tömeges lecsúszások, elszegényedések miatt úgy érezhetik: ez a rendszer nem képviseli őket. És innentől az alkotmányosság kérdései háttérbe szorulnak. Ezért is mondom: először a hitet kell visszaállítani az emberekben, hogy jobb lesz az élet demokratikus közegben.

– Ez most az egész világon gondot okoz a baloldalnak: egyre nagyobb teret nyer az autokráciára hajló populizmus.

– A valódi baloldal a miénkhez hasonlóan szinte mindenütt erőtlenné és széttagolttá vált. A neoliberalizmus többféle politikai irányzatban testesült meg a konzervatívoktól a szociáldemokratáig. Sok helyen a neoliberalizált baloldal – Gyurcsány Ferenc, Hillary Clinton vagy épp Tony Blair – uralta a pártot, a médiát és formálta a közvéleményt, ezt próbálják most a ténylegesen baloldali politikusok visszavenni Sanderstől Corbynig. Eközben a jobboldalnak nyert ügye van: mantrázhatja a szlogenjeit arról, hogy ők valósítják meg a tényleges társadalmi igazságosságot, miközben megvédik országukat a bevándorlóktól. A gyenge baloldal úgysem tudja meggyőzően cáfolni a jobboldal állításait. Ráadásul például az amúgy baloldali minimálbér-emelést is ők valósítják meg. Sok fronton sok mindent kell tenni, hogy ez változzon. Mi itthon a munka fontos részét vállaltuk magunkra. Hiszen nem győzöm hangsúlyozni, amit egy társadalom beemel a közbeszédbe, az előbb-utóbb a politika szó­­tárába is bekerül.