Nem elég prédikálni

– A könyv letehetetlenül izgalmas. Nemcsak a mártír sorsát mutatja be, de azt is: miféle társadalmi válság vezetett el a Weimari Köztársaság széthullásától Hitler rémuralmáig.

– Bonhoeffer tragikus életét és munkásságát eddig csak szűkebb szakmai körökben ismerték nálunk. Pedig az egyházak társadalmi, politikai szerepéről írt gondolatai ma aktuálisabbak, mint valaha. Lutheránus teológusként abban hitt, hogy az államnak az egyháztól független, Istentől kapott feladata van, ugyanakkor azt hirdette: a politikai önkényuralom ellen az egyházaknak is küzdeniük kell. Nem elég a templomokban prédikálni: védeni, menteni kell a gyengéket, üldözötteket.

– A lelkész német nemesi, nagypolgári családból származott. Konzervatív liberálisnak mondanánk.

– Bonhoeffer 1906-ban született Breslauban, és szellemi nyitottságát családjától örökölte. Anyai nagymamája grófnő volt, Liszt Ferenctől vett zongoraórákat. Dietrich édesanyja mélyen vallásos tanítónő, édesapja neves pszichiáter volt. A fiú nyolc testvér közül volt a hatodik. Több nyelven beszélt, kitűnően zongorázott. Muzsikus is lehetett volna, de ő inkább a teológiát választotta. Rengeteget utazott, Barcelonában, New Yorkban is élt, majd visszatérve Németországba a berlini egyetemen tanított teológiát. Miután Hitlert 1933-ban megválasztották kancellárnak, Bonhoeffer a német rádióban a „Führer-elv” veszélyeire hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta: minden hatalom Istentől származik. Az a vezető, aki nem ennek tudatában látja el a feladatát, félre-vezetővé válik. A lelkész rádióbeszédét megszakították.

– Nem sokkal később protestáns egyházi választásokon hatalomra jutottak a Német Keresztények. Ők Hitler egyházi „osztagaként” terjesztették az új vallást: a nácizmust.

– Ez a szélsőjobboldali egyházi csoport a Mein Kampfot tekintette bibliájának. Az oltárra horogkeresztet tettek. Tanaik ellen a német evangélikusok és reformátusok jelentős része tiltakozott, s megalapították a nácikkal szembeni Hitvalló Egyházat. Ennek egyik aktív, lelkes tagja lett Bonhoeffer. Egyetemi oktatóként Berlin egyik munkásnegyedébe költözött nehezen kezelhető kamaszokat készített fel konfirmációra. Sokáig az aktív, erőszakmentes ellenállásban hitt, és abban, hogy a valódi keresztény hit erejével megfékezhető a náci eszme. Sikerült is egy időre a Német Keresztényeket háttérbe szorítani. A szellemi ellenállás legfőbb egyházi fórumává vált a Hitvalló Egyház, amelynek megbízásából 1933 és ’35 között Bonhoeffer Londonban végzett lelkészi szolgálatot. Ekkor ismerkedett meg George Bell anglikán püspökkel, aki később Churchill kormánya felé a legfontosabb kapcsolata lett. 1935 nyarától pedig, újra Németországban, a Hitvalló Egyház lelkészképző szemináriumában készítette fel a fiatalokat a rájuk váró nehéz szolgálatra, és megírta a Követés és a Közösségben című máig a legismertebb műveit. Aztán, 1937 őszén a szemináriumot a Gestapo bezáratta, majd a Hitvalló Egyházat is törvényen kívül helyezte. Bonhoeffer azonban 1940-ig illegálisan dolgozott tovább, s tanítványainak beszélt először arról, hogy az egyház nemcsak a megkeresztelkedett izraelitákért, hanem minden zsidóért felelős. Diákjai jegyezték le híressé vált mondatát: „Csak aki a zsidókért jajszót kiált, az énekelhet gregoriánokat.”

– A lelkész azután a Hitvalló Egyház kiküldöttjeként amerikai szolgálatot vállalt, ott biztonságban lehetett volna a háború végéig. Ám ő nem akart megfutamodni, s pár hét múlva visszatért szülőhazájába.

– Akkor ott már minden lelkésznek fel kellett esküdnie Hitlerre. Aki ezt megtagadta, börtönbe került vagy a frontra. Dietrich nem volt hajlandó az esküre, családja pedig menteni próbálta őt. A lelkész egyik sógora Hans von Dohnányi – Dohnányi Ernő fia – volt. Az Abwehrnek dolgozott, de valójában a titkos német ellenállási mozgalmat támogatta. Bizonyítékokat gyűjtött a nácik kegyetlenkedéseiről azt remélve, ha a háború után Hitler bíróság elé kerül, e dokumentumok alapján elítélik. Dohnányi szervezte be az Abwehrbe kettős ügynöknek Bonhoeffert is. Vélhetően Dohnányi Hitler ellenes bizonyítékai győzték meg őt arról, hogy a Führert bármi áron meg kell állítani, mielőtt a nácik milliókat meggyilkolnak és az egész világot lángba borítják. A lelkész jól látta előre a veszélyt, pedig akkor Auschwitzról és a „végső megoldás” tervéről még nem hallhatott. Mégis úgy érezte, ő már nem a világi hatalomnak tartozik engedelmességgel, hanem egy magasabb erőnek. Felismerte, szembe kell szállni a Hitlert támogató többséggel, bűnrészességet kell vállalnia akár egy gyilkosságban is, mert ezzel szolgálja a civilizáció és a kereszténység fennmaradását.

– Milyen feladatot kapott az „ellenállóktól”?

– Külföldi kapcsolatain keresztül tájékoztatni akarta a nyugati haderők vezetőit a német ellenállási mozgalomról. Tárgyalni szeretett volna velük, hogy támogatásukat kérje. Churchill erre nem volt hajlandó, s azt üzente: csakis Németország azonnali kapitulációját fogadja el. A német ellenállók számára így nem maradt más megoldás, minthogy Hitler elleni merényletekkel próbálkozzanak. Tudjuk, egyik sem sikerült. Bonhoeffer ezekben már nem vett részt. Ugyanakkor az Abwehr ügynökeként, sógorával együtt, zsidókat mentett át Svájcba. A menekültek titkosszolgálati feladatokat is kaptak, ezek fedezetéül pénzt utaltak át nekik. A pénzforgalomra azonban felfigyelt a Gestapo, és 1942-ben Dohnányit és Bonhoeffert is letartóztatták. Korrupciós ügyekkel vádolták őket, de arról nem tudtak, hogy az Abwehr két prominense a Hitler elleni összeesküvésben is részt vett.

– Mi buktatta le végül őket?

– Egy újabb sikertelen merénylet után – ez volt a híres Walkűr hadművelet – a Gestapo ismét nyomozni kezdett. Az Abwehr főhadiszállásán megtalálták azt a dossziét, amelyben Dohnányi a náci ellenes bizonyítékokat gyűjtötte. Ebben szerepeltek az ellenállási mozgalom tagjainak nevei, köztük Bonhoefferé is. Hitler személyes utasítására a lelkészt és a sógorát, valamint a szűkebb családból egy testvérbátyját is kivégezték. Három héttel később az orosz csapatok elfoglalták Berlint, és Hitler öngyilkos lett. Egyébként Bonhoeffernek az illegalitásban és a börtönben született írásait a háború után kiadták Németországban, majd 1967-ben megjelent az első róla szóló életrajzi kötet is. Ennek nyomán született meg négy éve Amerikában az új életrajzi mű, amely immár magyarul is hozzáférhető.

- A kötet új életrajzi elemekkel is bővült?

– Az egyik legdrámaibb új információ Bonhoeffer kivégzésével kapcsolatos. A börtönből a flossenbürgi koncentrációs táborba szállították. A háború után a lágerből hazatérő foglyok közül az egyik dán túlélő tanúsította: a táborban halálra ítélteket a falból kiálló rugalmas kampókra akasztották fel, s csak a lábujjuk ért a földig. Az elítéltek haláltusája órákig tartott. Aki eszméletét vesztette, a börtönorvos fölélesztette, hogy a szenvedése tovább tartson.

- Mi már nem élünk ilyen szörnyű korszakban, nincs náci diktatúra, és senki sem kerül börtönbe a nézetei miatt. Ön mégis azt mondta, Bonhoeffer történetének ma is sok tanulsága van.

– Az unió tagjai vagyunk, s valóban, körülöttünk teljesen más ma már a világ. Mégis azt látjuk: a parlamentáris demokrácia keretei közt újra létrejöhetett itt egy aránytalan hatalomkoncentráció. A jelenlegi hatalom módszerei, az „oszd meg és uralkodj”, felmorzsolja a társadalom ellenálló képességét. Bár a 20-as és 30-as évek Németországát és a mai Magyarországot csak óvatosan szabad összehasonlítani, találhatunk párhuzamokat. A németek többsége a Weimari Köztársaságot káoszként érzékelte, és vágyott az erőskezű vezérre, szinte bármi áron. A mai magyar társadalom szerintem hasonló stádiumban van, és még nem dőlt el, hogy hosszabb távon a vezérelvű rendszer, vagy a joguralom hívei lesznek-e többen.

– A németek szembenéztek a múltjukkal, mi nem. A holokauszt idei 70. emlékévében a magyar kormány történelemhamisító emlékművet avat. És a hazai nagy keresztény egyházak nem tiltakoznak ellene.

– Nem akarják kockáztatni a nyugalmukat. Nem érzik elég súlyosnak az emlékmű ügyét, és magára hagyják a Mazsihiszt a történelemhamisítás elleni egyházi tiltakozásban. Ez azért is baj, mert az a látszat alakul ki: a holokauszt a zsidók ügye. Pedig ezt a nagy keresztény egyházak teológusai sem gondolják így, csak éppen a kiállásukkal ezt nem teszik egyértelművé a nyilvánosság számára. E tekintetben is kísért a múlt: annak idején taktikai okokból szavaztak az első két zsidótörvény mellett a hazai keresztény egyházak, ma szintén taktikai okokból hallgatnak. A híveiknek így nem nyújtanak világos útmutatást. Sajnos a keresztények közül is többen fogékonyak a sérelmi politizálásra. Ahogyan hetven évvel ezelőtt, ma is lehet az emberek félelmeire és önzésére politikát építeni. Bűnbaknak kinevezhetik a zsidókat, cigányokat, a szegényeket. Sokan manapság is úgy vélekednek: „Amíg másokat büntet a hatalom, addig mi biztonságban vagyunk”. Pedig – ahogyan egykor Bibó István megfogalmazta -„az emberi szabadság egy és oszthatatlan”. És aki az egyik ember ellen sérelmet követ el, mindenki más szabadságát és méltóságát veszélyezteti.