Felfüggesztett börtönt kapott a budapesti főmuzeológus, aki Kádár mellszobrát is ellopta a munkahelyéről

2020. január 28., 13:25

Szerző:

A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség jelentős értékre folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a 64 éves egykori főmuzeológus ellen, akit a bíróság – egyelőre nem jogerősen – két év, végrehajtásában négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre és 250 ezer forint pénzbüntetésre ítélt – írja az ügyészség.

A vád szerint a férfi a rábízott gyűjteményből, a budapesti múzeum raktárából – 2016 őszétől egészen 2017 októberéig –

20 darab kisplasztikát, 73 darab metszetet és 56 darab festményt lopott el.

Az eltulajdonított műtárgyak XX. századi művészek alkotásai, de voltak köztük ismert és ismeretlen művészek XVIII. és XIX. századi festményei, rézkarcai, litográfiái is.

 

A vádlott a műtárgyakat egy VII. kerületi régiségboltban legalább 3,1 millió forintért értékesítette. A mintegy 30 millió forint értékű alkotásokat – egy kisplasztika kivételével – a rendőrség megtalálta és házkutatásokat követően lefoglalta, majd visszaszolgáltatta a múzeumnak.

A vádlott a bűncselekményt beismerte. A bíróság kedden az előkészítő ülésen bűnösnek mondta ki a vádlottat. Helyt adott a polgári jogi igénynek és több mint két és fél millió forint vagyonelkobzást is alkalmazott.

Az ítéletet a vádlott és a védő tudomásul vette, az ügyészség a jogorvoslati nyilatkozatát három munkanapon belül teszi meg.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.