Menekültvonat: Káosz, csatajelenetek a bicskei állomáson
Rendkívüli a feszültség a bicskei vasútállomáson, ahol a hatóságok megállították a Keletiből a nyugati határszélre tartó vonatot. A szerelvényt ki akarják üríteni, a menekülteket pedig a bicskei befogadóállomásra kényszeríteni. A még a vonaton lévők egy papírra azt írták fel rossz angolsággal: „Nem tábor, inkább a halál!” Időközben a menekültek áttörték a rendőrsorfalat és „visszafoglalták” a szerelvényt – jelentette a helyszínről munkatársunk, Krug Emília.
Bicskén folytatódott a budapesti Keleti pályaudvarnál kialakult válsághelyzet ma délben. Egy menekültekkel és normál utasokkal tömött szerelvény gördült ki a délelőtt folyamán Győr felé. Ez az első szerelvény, amelynek indulását a magyar hatóságok engedélyezték hétfő óta.
A helyszínen tartózkodó munkatársunk, Krug Emília arról számolt be, hogy a vagonokban egymás hegyén-hátán vannak az emberek, alig van levegő, sok a síró gyerek.
A vonaton tartózkodó menekültek nem tudták, mi az úti cél, abban reménykedtek, hogy egészen az osztrák határig utazhatnak. Időközben már azzal is megelégedtek volna, ha a vonat Győrig megy.
A vonat azonban megállt Bicskén, ahol a rendőrök leszállásra akarták kényszeríteni a menekülteket. Az utolsó vagont ki is ürítették. Ám a vonat többi részén összezsúfolódott emberek egy része ellenállt, nem volt hajlandó leszállni.
A már leszállítottak órán át farkasszemet néztek a rendőrökkel. Többen közülük elfutottak. A menekültek azt skandálták. „No camp!” – „Nem megyünk a menekülttáborba!”
Az elmúlt néhány percben a leszállított menekültek áttörték a rendőrsorfalat és „visszafoglalták” a szerelvényt.
A vagonokban fullasztó a hőség. Az eddig étlen-szomjan várakozó utasoknak nemrég vizet kezdtek osztani, de azok csak a civilektől fogadnak el bármit, a rendőröktől visszautasítanak mindent. A rendfenntartók felé azt kiabálják: „SS”.
Egyre több felirat jelenik meg a vonatablakokban.
„Ha az ENSZ nem segít, öngyilkosok leszünk.”
„És hol vannak az emberi jogok?”
„Magyarország barátságtalan – de csak a kormánya.”
„A gyerekeknek levegő kell!”
A várakozás során a vonaton tartózkodó menekültek közül többen is rosszul lettek, egyikükhöz mentőt kellett hívni. Infúziót kötöttek be neki. Már vannak, akik hajlanának arra, hogy a bicskei táborba menjenek. Ezek elsősorban nők, gyermekes anyák, akik az elmúlt napokban a szabad ég alatt éjszakáztak Budapesten. A többség azonban kitart amellett, hogy nem hajlandó táborba vonulni. Időről időre skandálják: „Germany, Germany.”
A rendőrség láthatóan a kifárasztásukra játszik.
A peront az elmúlt percekben a rendőrség műveleti területté nyilvánította. Eltávolították a menekültek közeléből a fotósokat és az újságírókat, akik jelenleg két sínpárnyi távolságból tudják csak követni az eseményeket.
Röviddel ezelőtt három busz érkezett az állomás épülete elé, feltételezhetően azért, hogy a menekülteket a táborba szállítsa. Három tolmácsot is a peronra kísértek a rendőrök. A készülődés ellenére a tiltakozó menekültek egyelőre nem hajlandók elhagyni a szerelvényt és a magyar hatóságokat gyalázó mondatokat skandálnak.