Mellékhatások
Az elmúlt öt év alatt hazánkban a hatalmi ágazatok, fékek és ellensúlyok, az állam ellenőrzésére hivatott szervezetek betagozódása a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe sikeresen befejeződött. Van azonban ennek kockázata és mellékhatása is.
Fidesz-barát, szívesen kétharmadozó ismerőseim a tüntetőkre, az ellenvéleményekre ilyeneket mondanak: Nyugalom! Polt a mi emberünk. Kövér jól megadta nekik. Hiába kuncsorognak Ádernél, aláírja. A Kúria jól helyre tette őket. Pintér teszi a dolgát. Ha értelmes kérdést tesznek fel egy miniszternek, államtitkárnak, érdemi válsz helyett csak azt kapjuk, ami a közszolgálati tévéből, rádióból, az újságok többségéből ömlik. Vagy sunnyognak, elsietnek, hallgatnak. A centrális erőtér szigorúan ellenőrzött.
De mi ennek a kockázata és mellékhatása? Az olajozottan működő rendszer az egész államapparátust, államigazgatást leértékeli. Az állam különféle szintű, kisebb-nagyobb vezetői előbb-utóbb érezni fogják tekintélyük csökkenését, társadalmi megbecsülésük csorbulását. Érezni fogják, hogy csereszabatosak. Még a miniszterek, államtitkárok, kancellárok, kormánymegbízottak is. Mivel végrehajtók, képtelenek racionális döntésekre, és ez visszahat az államra. Az erős állam gyenge lesz. A kritikát nem tűrő, keményen szuggerált állami optimizmus kiöli az állampolgárok természetes igazságérzetét. Ez is a centrális erőtér következménye.
A hatást erősíti az a minősíthetetlen, nyomdafestéket nem tűrő stílus, amit azok használnak, akiknek a kétharmadon kívül más érvük nincsen. (Le style c’est l’homme même.)
Az államot nem a Fidesz–KDNP, nem a politika tartja fenn, hanem milliók mindennapi munkája, erőfeszítése. Ennek akadálymentesítése, elősegítése állami feladat lenne. A politika mindenhatóságába vetett hit, egyetlen akarat érvényesülése hibákhoz, ellentmondásokhoz, a mindennapi élet akadályaihoz vezet. Csak oda vezethet. Én szóltam.
Láng Róbert,
Budapest
