Legfőbb érték az ember

Ötödik esztendeje megy fergeteges sikerrel Dürenmatt János királya az Örkény Színházban. Ebből az alkalomból azt a kérdést tettük fel magunknak, mi lehet a hosszú sikerszéria magyarázata. (Hogy ritkán játsszák, mondta valaki erre, de ezt mi meg se hallottuk.) A kérdés jogos, hiszen Dürenmatt jelenleg nem divatos szerző (micsoda szezonjai voltak pedig annak idején! – de hát ezeknél a szinte kortársoknál így szokott lenni, jönnek, mennek, aztán majd jönnek megint), s a darab sem él igazán az átírás-aktualizálás adta (adhatta) lehetőségekkel. (Bár a mostani alkotók finoman belenyúltak Görgey Gábor magyar szövegébe, de nem a politikai áthallások, hanem a színpadi játék irányában, apró szójátékokkal, beszólásokkal tágítva az egyébként is pazar gesztusok széles mezejét.) Igaz, ami a lényeget illeti, nem volt itt szükség egy csepp aktualizálásra sem. A János király ma is úgy aktuális, ahogy van. Keserűen, végtelen szkepszissel szól a hatalom érzéketlenségéről, elvakultságáról, erkölcstelenségéről. És persze ócska populizmusáról, cinizmusáról, embertelenségéről. Hogy ez az „üzenet” manapság aktuálisabb, mint valaha, azt, meglehet, csak mi érezzük.

A társulat persze mindent megtesz, hogy nevetve búcsúzzunk a jelenünktől. Már érkezéskor megzavarodunk, sorunkat nem találva. (Az első széksor ki van véve, ezért mindenki máshol keresi helyét, mint ahol kellene.) Meggyőződésem, hogy ez éppúgy a rendezői koncepció (Bagossy László) része, mint az, hogy a továbbiakban a színház minden pontján feltűnnek játszó személyek, hogy mindenki más (is), mint aminek mutatja magát (Máthé Zsolt például pillanatonként változik át Pembroke-ból Chatillonná és vissza). Ármány és ármány, ez lehetne a darab címe, ha Schiller írta volna. (De Dürenmatt írta, Shakespeare nyomán.) Nincs olyan becstelenség, mit el nem követnének ellenünk felkent királyaink – ezt tudjuk meg a darabból, s ahogy látom, ezzel meg is fejtettük a sikerszéria titkát.

Pogány Judit fergeteges, Debreczeny Csaba remek, Gálffi László pompás, de mindenki külön dicséretet érdemelne: majd a tízéves évfordulón megkapják.

Nádas Sándor