Legalább ne éhezzenek a lányával

— Nem kérnék ingyen semmit! Szívesen dolgoznék, csak lenne lehetőségem. Jó lenne valami kiegészítő munka — mondja szomorúan a hölgy. Az ötvenhárom esztendős Erzsébet Szolnokon, egy negyvennégy négyzetméteres, másfél szobás lakásban él tizenhét éves lányával. Mint mondja, leginkább csak a lány szobájában fűtenek, hogy spóroljanak a gázfogyasztáson. Sajnos azonban így is elég sokat kell fizetni azért, ahogy a vízért, villanyért is - számolt be a szoljon.hu.

— A rezsi sajnos nagyon magas, a téli időszakban a gáz 17 ezer forint, a víz nyolcezer körül van, a villanyért pedig tízezer forintot kell havonta fizetniük, a közös költség sem kevés, hatezer forint. Emellett sajnos gyógyszereim is vannak, amivel a depressziómat kezelik, azok közel tizenötezer forintot fizetek — mondja az asszony. Vagyis, ahogy mondja, időnként már csak fizetne.

Idegösszeomlás

— Nemrégen megfáztunk, én is, a lányom is. Gyógyszereket nem tudtam venni, próbáltunk patikaszerek nélkül kilábalni a náthából — meséli Erzsébet, aki egyébként találkozásunkkor is a kórházból jött ki pár órára.
— A kezelőorvosom azt mondta, kijöhetek, csak estére kell visszamennem, amikor infúziós kezelést kapok majd az idegösszeomlásom miatt. A lányommal a nővérem van, amíg engem kórházban kezelnek. Szerencse, hogy rá számíthatunk — talán ő az egyetlen, aki mellettünk van. Igaz, anyagilag ő sem tud nagyon sokat segíteni. Hála istennek kenyeret legalább vett, így a lányom eszik valamit, nem marad éhen — mondja Erzsébet könnyekkel a szemében.

Ahogy mondja, sokszor csak sírna, mert kilátástalannak ítéli meg helyzetét, helyzetüket. Erzsébet kettesben él lányával immár négy esztendeje.

— A lányom apjával nem is tartjuk a kapcsolatot, mondhatom, nem kíváncsi a gyermekére sem. A lányom másfél éves lehetett, amikor apjával elváltak útjaink, ő egy másik városban él. Azt hiszem, ha találkoznának az utcán, meg sem ismerné a gyerekét. Volt aztán egy élettársam, eleinte jól alakultak a közös dolgaink, aztán kiderült, hogy nem bánik jól a lányommal. Nem volt kérdés, hogy kinek kell mennie, négy évvel ezelőtt külön mentünk. Azóta kettesben vagyunk a lányommal. Tudom, hogy nagyon nehéz neki. Egy szolnoki középiskolába jár, osztálytársainak nem nagyon beszél a helyzetünkről. Persze vannak, akik tudják, hogy nem megy nekünk jól, ők olykor kölcsönadnak a lányomnak egy-egy ruhát, cipőt. Jó lenne, ha magam vehetnék neki pár új holmit. Ezért is szeretnék dolgozni. Ha lenne valami kiegészítő munka, nagyon szívesen elvállalnám. A mai világban azonban sajnos nem nagyon van lehetőség. De én azért bízom és reménykedem, nem tehetek mást — mondja végül az asszony.

Két ujját levágta egy gép

Erzsébet leszázalékolt nyugdíjas. Tizenkét évvel ezelőtt egy üzemi balesetben elveszítette mindkét hüvelykujjának felső részét, ami után persze leszázalékolták. A rokkantsági nyugdíja hetvenegy ezer forint, amiből, elmondása szerint nagyon nehéz kijönni. „Rezisre elmegy 40-50 ezer forint, a gyógyszereim is nagyon sokba kerülnek. A szolgáltatóktól próbáltam már részletfizetést vagy haladékot kérni, de sajnos nem tudtak segíteni. Nemrégiben, elkeseredésemben már az önkormányzatnak írtam, reménykedem a segítségben. És abban, hogy találok valami kiegészítő munkát magamnak”, mondja bizakodóan az asszony