Megnyugodtunk: tisztújító és elnökválasztó ülést tart a Le az Adók 75%-ával Párt

2020. július 6., 07:37

Szerző: Árpási Bence

„Ugyanúgy a saját megélhetésükért küzdő, dolgozó magyar polgárok és a rajtuk piócaként élősködő, hízott politikusok állnak szemben egymással.”

Harcias hangvételű, erős jelzőktől és helyesírási hibáktól sem mentes közleménnyel indította a kissé álmoskás hétfő reggelt a Le az Adók 75%-ával Párt. A piacpárti tömörülés annak apropóján nyilvánult meg, hogy július 15-én tartják meg tisztújító és elnökválasztó ülésüket. A mérhető támogatottsággal nem rendelkező tömörülés szerint „30 éve semmilyen szinten nem léptünk ki a szocializmus mocsarából.”

"Napi szinten ömlik a senkit nem érdeklő politikai színház újabb és újabb felvonása, ahol műbalhékban a komány (sic!) és ellenzék színészei egymást karaktergyilkolják, hogy a rendszerszintű problémákat karakterekre való mutogatással palástolják. Mindezt, ugyancsak a mi pénzükből."

Szerintük ma Magyarország „a kommunizmust újracsomagoló,

a becsületes munka helyett korrupcióból élő, tespedt, félművelt politikusokkal van tele.

Küldetésünk, hogy ennek végetvessünk!" (sic!)

A Wikipedia szerint a Le az Adók 75%-ával Párt Magyarország klasszikus jobboldali, piaci elveket képviselő pártja, mely 2019-ben alakult. Legfőbb céljuk az adócsökkentés, a bürokrácia és a központosítás felszámolása, állami szolgáltatások szabadpiaci szolgáltatásokra való cserélése.