Krónikus gyógyszerhiány van Magyarországon

2017. december 14., 07:52

Szerző:

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) erről szóló listájának a tanúsága szerint több mint 190 gyógyszer hiányzik a magyar piacról. A készítmények között szerepel az agyhártyagyulladás elleni, illetve a tetanuszoltás is, az agyhártyagyulladás baktériumának B-törzse ellen védelmet nyújtó Bexserót január óta csak néhányszor néhány héten át lehetett kapni  – írja csütörtöki számában a Népszava. A lap beszélt olyan beteggel, akinek az érszűkületére felírt gyógyszerrel a mellékhatások miatt le kellett állnia, és bár  az újtól jelentősen enyhültek a tünetei, gyártási probléma miatt a készítmény eltűnt a gyógyszertárból. Ennek kapcsán Botz Lajos, a pécsi egyetem gyógyszerészeti intézetének igazgatója úgy nyilatkozott, a hiányzó gyógyszereket mindig lehet helyettesíteni valamilyen másikkal, csakhogy ezek sokkal drágábbak, és csak egyedileg szerezhetők be. Némely esetben akár tízszeres áron. 

Fotó: MTI/Balázs Attila

Előfordult az is, hogy onkológiai kezelést kellett félbeszakítani, mert elfogyott egy-egy olcsó készítmény. Tavaly a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerészeti Intézete készített egy elemzést, amelyből az derült ki, hogy 490 gyógyszerből 49-hez nem lehetett hozzáférni. Egy-egy ilyen szer – hívja fel a figyelmet a Népszava – átlagosan 589 napot tölt a hatósági hiánylistán.

A gyógyszerhiány egyébként nem csak Magyarországra jellemző jelenség, ellátási zavar az Egyesült Államoktól Lengyelországig több országot is sújt. Az Európai Kórházi Gyógyszerészeti Szövetség legutóbbi felmérése szerint az elmúlt egy év alatt a kórházi-klinikai gyógyszerészek 99 százaléka számolt be termékhiányról, 63 százalékban heti vagy akár napi szintű problémáról van szó.

Ami Magyarországot illeti, az itteni ellátást az is fenyegeti, hogy az utóbbi években felpörgött azoknak a készítményeknek a feketepiaca, amelyeket külföldön jobban el lehet adni. Erről Ilku Lívia, a HENT gyógyszerhamisítás elleni munkacsoport vezetője beszélt a Népszavának. Elmondása szerint emiatt a magyar betegek időről időre nem jutnak hozzá népszerű nyugtatókhoz és fájdalomcsillapítókhoz sem.