Kövér: mindenki jól járna, ha az állam megvehetné a voksokat
– Egy nagy rezervátum lesz egész Békés megye – vizionálja Kövér László egy hangfelvételen, amelyet az Egyenlítő TV tett közzé. A baloldali fiatalokból szerveződött internetes tévé a Youtube-ra töltötte fel a felvételt, amin Kövér László azt mondja: ”Megint el kell árasztani a Tiszával, meg kell szüntetni a szabályozást és akkor legalább lehet nemzeti parkokat csinálni”.
Az Egyenlítő Tv munkatársai január 27-én jártak Jászszentandráson, ahol a helyi polgári kör rendezvényén vették fel Kövér László, valamint Hoffmann Rózsa KDNP-s képviselő és Mráz Ágoston, a Nézőpont Intézet igazgatójának beszélgetését – közölte lapunkkal Németh Gábor, az Egyenlítő Tv főszerkesztője. Az esemény plakátja szerint a beszélgetést Lanczendorfer Erzsébet, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) győri tiszteletbeli elnöke vezette. A felvételt az internetes TV szerkesztői a Youtube-ra töltötték fel, megvágva.
A hangfelvételen Kövér László először Békés megye rezervátummá alakításáról beszél, majd arról, hogy a szavazati jogot áruba bocsáthatóvá, adás-vétel tárgyává tenné. Szerinte a szavazati jogot az állampolgárok eladhatnák az államnak – de ezt csak azoknak lenne érdemes, akik másokra szavaznak…
– Mindenkinek van szavazati joga természetesen – mondja Kövér László a Youtube videómegosztó portálon megjelent felvételen. – Demokráciában sajnos-nem sajnos, ízlés kérdése, ez van. … Legyen mindenkinek szavazati joga természetesen, de adhassa el az államnak.
A Fidesz politikusa szerint az állam például a mindenkori nyugdíjminimum összegéért vásárolhatná meg a szavazati jogot bárkitől. – Aki ezért le akar mondani a szavazati jogáról, visszaviszi a kis kopogtatócéduláját, megkapja a pénzt, aztán menjen isten hírével – mondja a Fidesz Országos Választmányának elnöke a lakossági fórumon készített hangfelvételen. Az ellenzéki politikus szerint ezzel mindenki jól járna: akik pénzt kapnak, azok azért járnak jól, majd hozzáteszi: „mi meg megszabadulunk azoktól, akik másképpen adják le a voksukat.”
A Kövér Lászlónak tulajdonított hangfelvétel következő pontján a fideszes politikus a népszámlálásról beszél. Azt mondja: valószínűleg ez év második felében kerül rá sor. Kiemeli, hogy ha lehetséges, úgy módosítják majd a törvényt és úgy gyártatják le a kérdőíveket, hogy ki-ki nyilatkozhasson a vallásáról is a népszámlálás során. „Ahogy a mi időnkben volt”- teszi hozzá a Fideszes politikus.
A következő részben a jobboldali politikus a rendőrség és az ügyészség politikai befolyásolását említi. A hangfelvételen jól hallható: Kövér szóba hoz egy új alkotmányt is, amelyben az ügyészséget alárendelnék a kormánynak. A következőket mondja: – Ameddig a kormány keze elér, az a rendőrség nyomozati tevékenysége … ennek nincs köze az új alkotmányhoz, mert hogyha az ügyészséget mondjuk egy alkotmányos módosítással a kormány alá rendelnénk … amire vannak is modellek jogállamokban … és akkor a bíróságok felett végképp a bírók szabad belátása, lelkiismerete és tisztessége dönti el, hogy az adott tényállás alapján milyen ítéletet hoz.
– A rendőreink korruptak, gondoljuk mi, hány példát tudnánk mondani… Az a baj, hogy ezeknek a példáknak a jelentős része rólunk szól. Mi vagyunk a botnak a másik felén – mondja a hang, amelyet Kövér Lászlóval azonosított az Egyenlítő TV.
Hallgassa meg Ön is:
A Magyar Nemzet a lakossági fórum után azt írta: Pócs János, a jászszentandrási Fidesz-jelölt feljelentést tett az Egyenlítő Tv ellen, méghozzá "választási előkészületek megzavarása" miatt. Németh Gábor, az internetes TV főszerkesztője lapunkkal közölte: komikusnak tartja a feljelentést.