Új vezetője van a Kossuth Rádiónak, az antiszemita megjegyzéseiről hírhedt Siklósi Beatrix

2020. január 7., 13:11

Szerző:

Három év után, közös megegyezéssel távozik a Kossuth Rádió csatornaigazgatói posztjáról Mucsányi Marianna, adta hírül szűkszavú közleményében az MTVA. Tegnap óta már nem ő az állami rádió első számú embere, hanem a kirekesztő, antiszemita megjegyzéseiről hírhedt Siklósi Beatrix. 

Siklósi Beatrix 2003-ban, az Éjjeli Menedék című műsor szerkesztőjeként hívta meg a műsorba David Irvinget, a holokauszttagadás miatt több országból kitiltott és jogerős börtönbüntetéssel sújtott brit történészt, aki többek közt arról beszélt, hogy az 1956-os forradalom „antiszemita pogrom volt” a „zsidó kormány” ellen. Akkor Siklósi Beatrixnak  távoznia kellett a közmédiából.Nem maradt parkolópályán, a műsort a már akkor is radikálisan jobboldali Echo Tv-ben folytatta 2007-től, de 2014-ben főszerkesztői kinevezést kapott az MTVA Vallási, Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek élére. A hír hallatán a magyarországi történelmi egyházak akkori vezetői – Erdő Péter, Bölcskei Gusztáv, Gáncs Péter és Heisler András – közös levélben tiltakoztak, személyét elfogadhatatlannak tartva azt írták, nyíltan kirekesztő és antiszemita megjegyzései, nyilatkozatai alkalmatlanná és hiteltelenné teszik az egyházi műsorok felügyeletére. Ezek után az MTVA vezetése elvette Siklósitól a vallási műsorokat, nemzetiségi, külhoni és kiemelt projektek vezetőjeként dolgozott tovább.

A Media1 információja szerint egyébként Mucsányi Mariannának összeférhetetlenségi okok miatt kellett mennie, férjét, Szadai Károlyt ugyanis a Médiatanács tagjává választották. A médiatörvény pedig tiltja, hogy Médiatanács tagjának közeli hozzátartozója az MTVA munkatársa legyen. Mivel az összeférhetetlenség ellenére Szadai Károlyt az Országgyűlés fideszes többsége megválasztotta, feleségének kellett lépnie.

Mucsányi Marianna a Népszabadság rovatvezetője, majd az InfoRádió főszerkesztő-helyettese is volt, aztán saját gyártócéget működtetett, mely a közmédia egyik nagy beszállítója lett 2011 után, de kinevezése előtt megvált a társaságtól. Szadai Károly korábban az állami média felügyelőbizottságának a tagja, előzőleg a Magyar Rádió Közalapítványának elnöke volt.

16:36

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

16:20

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

15:55

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.