Kórlenyomat Abszurdisztánról

Őszinte sajnálatomra véget ért Jolsvai András közéleti rovata (168 Óra, 2015. július 23). Ezt maga a szerző jelezte, amikor olvasóitól azzal búcsúzott: aki száz részben nem tudja megírni korunk krokijait (jó értelemben vett hevenyészett vázlatait), az annál többre sem képes, vagy felesleges lenne. A lap főszerkesztő-helyettese is érzi: hétköznapjaink fonákságai jócskán kínálnak még témákat, amelyeket tollhegyére tűz(het)ne, de nem teszi. „Csupán” türelmet és humort kíván olvasóinak a ránk váró további abszurditások miatt...

Mint a 168 Óra rendszeres olvasója, mindig az Abszurdisztánnal kezdtem a lap részletes tanulmányozását. Ezekből ugyanis kirajzolódott a hétköznapi emberek „vesszőfutása/kiszolgáltatottsága” a hatalommal szemben/árnyékában. A publicista remek érzékkel mutatott rá azokra a visszásságokra, amelyek úgymond „nem nagy ügyek”, de az egyszerű embernek mérhetetlenül sok bosszússágot okoznak. Jó volt velük szembesülni, mert „megírta az újság”. Ez az igazi zsurnalizmus, ahol olvasó és a médiafogyasztó gondolata találkozik!

Jolsvai Abszurdisztánja új korszakot nyitott a hazai médiában. Még akkor is, ha most – a politikai túltengés okán – feleslegesnek látja folytatni. Lesznek követői, csak nem mindegy, melyik „oldalról”! (Újabb dicsfények vagy a realitások tüze gyúl a sajtóban?) Az időszerű kérdésekről szóló kritikák, attól tartok, torzszülött társadalomrajzot vetítenek elénk. A vélemény rövid, szellemes csattanóval záruló humoros megírása kiveszőfélben van a hazai sajtóból.

Jolsvai zseniálisan „lavírozott” a publicisztika műfajai között. Kihasználta minden átjárhatóságát, komplexitását. Az Abszurdisztán véleményt közölt, érvelt és kommentált egyszerre. Bírált, epikát villantott fel, novellisztikus elemekkel tarkította mondanivalóját. Karcolatokat írt, ironizált, szarkasztikus/szaturális elemekkel tűzdelte gondolatait. Olvasóinak sajtótörténeti ismereteket adott. A háromezer karakter körüli Abszurdisztánjait ezért is hiányolom a jövőben a 168 Órából. Ugyanakkor megnyugvással tölt el: Jolsvai András – lehet, más rovatokban – számos értékes „művel” ajándékozza még meg a lap olvasóit.

Annál is inkább, mert előttem van a Körössi P. József szerkesztette Az újságíró (Magyar írók novellái) című kötet. Olvasván a művet, itt asszociáltam Jolsvai korántsem lezárt életművére. Tucatnyi könyvvel rendelkező szerzőnk is megérdemelne benne egy fejezetet. Nem lenne rossz társaságban: Mikszáthtal, Tamásival, Krúdyval, Karinthyval, Adyval és társaikkal egy lapon, akik saját korukban művelték időtállóan az újságírást. Hiszen, mint Jolsvai András írja is: „Nincs az a törvény, paragrafus, intézkedés, szoftver, amit az emberi akarat ne tudna felülírni.”

Nagy Zoltán, e-mail