Kori sporit taccsra tették – A cigányságból nem lehet kitérni

Valami jóvátehetetlenül megváltozott. Vasárnap van, Kori ilyenkor készülni szokott. Kipucolja az új csukát, kikészíti a sípot, a stoppert, a fekete dresszt, amit az asszony kimosott. Ebédnél nyugtalan az ember, a családra sem figyel. Kinéz az erkélyre, rágyújt, lazítani próbál. Odalenn fékezés, jönnek a kollégák. „Kori, megyünk.” Puszi a gyerekeknek, „jó legyél, Kori, estére egyben lássunk”. Meccs előtt tennivalók vannak. Át kell nézni az igazolásokat, be kell járni a pályát. Jó-e a szögletzászló, nem lyukas-e a háló? Megjön az ellenőr („tiszteletem, Géza bácsi”), kettőkor ifimeccs, négykor jöhet Kori. Ennek vége. A balassagyarmati Madách-telep hallgat, a vasárnapok üresek.

Az első sárga lapot Jónás Kornél a származása miatt kapta, de erről gyerekfejjel nem nagyon tud az ember. A labdarúgás királyság, nem köztársaság. Messi akkor is Messi lenne, ha véletlenül romának születik. Kori két eltérő futballközegben is játszott. Focizott városi (nem roma) srácokkal, de a Nádor utcai telepen is. Persze akadtak beszólások. Ha balról jobb külsővel adott be (ami, lássuk be, nem túl elegáns), jöttek a zrikálások. „Tanulj már meg beadni, nem a Nádor utcában vagy.”

Fotó: Simon Márk

Apu, „a Nagy Jónás Mihály” szívós, aprócska játékos volt. Söprögető. Visszavonulása után harmincegy évig bíráskodott, tizenhat évet az NB III-ban húzott le, tizennyolc évig NB II-es kerettag volt. A Mátra-csoportban elöljárója maga a nagy Puhl Sándor volt. Kori látta ’94-ben azt a Füzesabony–REAC-meccset, ahol Puhl volt az ellenőr, s idősebb Jónás (Pikuli) a bíró. Utána vacsorázni mentek. Sanyi bácsi állítólag Jónásnak adta azt sípot, amellyel ’94-ben a vb-n bíráskodott. Idősebb Jónás később Korira hagyta, aki tizenhat éven át Nógrád megyében ezzel fújt. A megyében három Pikuli is bíráskodott. Öreg Pikuli, húsz éven át az öccse (középső Pikuli) és a legújabb generáció, Kori.

A Pikuli az Ipoly-vidéken a Jónások roma beceneve. Olyan kicsik, mozgé­­ko­­nyak, szívósak, mint egy pikoló. És jószívűek, mint Kori. Az öreg Pikuli targoncás volt a kábelgyárban, dolgozott vágóhídon, a Volánnál, és húsz évig a vasútnál is. Állás mindig akadt. A Pikuliknak ez aranyidő volt. Akad olyan Pikuli, aki az új világban is megtalálta a számítását: Kori egyik nagybátyja a gazdagnál is gazdagabb, az ország legnagyobb gumikereskedője. A nagyvilágot járva Koriékat is magával viszi néha, természetesen meccset nézni Rómába, Barcelonába. Maga Kori félroma Pikuli, az anyja „fehér asszony”. Az ő neje sem roma, igazi pesti rendőr lánya. A családban ez haladó hagyomány.

– Nem értem. Nem úgy élek, mint a romák – mondja Kori. – Van lakásom, állásom. Nem járok rózsás ingben. Mégis mindig úgy éreztem, tízszer kell bizonyítanom mindent.

Ez a szó szoros értelmében így volt. Nevetve mesél nősülésének bizalmi dokumentumáról. Neki ugyanis papírral kellett igazolnia, hogy valóban szereti azt, akit el akar venni. Apósa, a rendőr, mikor először látogatta meg őket, leült, s elővette az ifjú férjet: mutassa meg a befizetett közüzemi csekkeket.

– De papa – mondtam –, kapcsoljam fel a villanyt? Látni akarja, hogy van-e áram? Nem hallja, most is jár a hűtő!

Kori édesapja, Jónás Mihály harmincegy évig bíráskodott         Fotó: családi archívum

Azóta minden egyenesbe jött, a két gyerek 12 és 14 éves, de a történet nem olyan vicces. Körül is pillantunk, a lakás tágas, tiszta. A múló idő, a „későszoc” lakótelep kopottsága a falakon nem üt át. Kori büszke a lakására, de legfőképpen arra, hogy maga fizette ki. Mindig dolgozott, most épp vagyonőr, van engedélye lőfegyverre és marokfegyverre is. Ez mégis­­csak komoly bizalom. Csöngetnek, érkezik Vivien, apa büszkesége (jó tanuló, állatorvosnak készül) és a kisebbik, Dávid, az első a családban, aki csak hobbiból focizik. A Pi­­ku­­lik­­nál a játék megszentel hagyomány. Bármerre veti őket a sors, itt kötnek ki. Kori keresztfia Újpesten, „a Szlezák Zolinál” játszik.

Jónás bíró nem tagadja romaságát, sosem mondaná magát félcigánynak. Benne élt ő is abban a világban. Családjában apai ágon az asszonyok kendőben, tarka szoknyában járnak, ha balhéznak, hangosan átkozódnak. Megeszi ő is a tejfölös nokedlit lecsóval, tudja, mit jelent krumplit szedni, négy malacot nevelni. A cigányságból nem lehet kitérni. Nógrádban ez a levegőben is benne van, pláne a fociban.

Egyszer, Kori tízéves lehetett, Gyöngyösre kísérte apát. Két órával korábban érkeztek, bementek, lepakoltak, készülődtek. Az ifimeccs előtt felültek a tribünre. A rendezők kezdték bezárni a kapukat, s négyen-öten fenyegetően közeledtek. „Cigány, hol a jegyed?” Apa udvariasan bemutatkozott: Jónás bíró vagyok, a főmeccs játékvezetője. „Jaj, cigány, hagyjad má’ ezt, fizesd ki!” Jónás az öltözőbe akart menni, hogy felmutassa az igazolványát. „Ugyan, cigány, át akarsz verni, nem mész sehova.” Döntő mozzanat következett.

– Apum elővette a pénztárcáját, kifizette a belépőjegy árát, majd két óra múlva lement a gyepre, s levezette a meccset.

Kori soha nem kérdezett rá, hogyan fogta fel az öreg a dolgot. Lepergett róla? Megszokta? Meg lehet ezt szokni? Ha szenvedett, befelé szenvedett.

– Én más vagyok – teszi hozzá ifjabb Jónás. – Építettem egy másik világot, amihez a stabil állás mellett hozzátartozik a család és a foci is.

Kori eldöntötte: nem akar olyan pályán játszani, ahol a cigányozás árát is vele fizettetik ki.

Mert a nagy játék Korinak belépő, civilizációs híd. A bírónak ma már e-mailben üzennek, digitálisan küldik a számlát. A bíró ügyel a tekintélyre. Nem mehet borotválatlanul meccsre. Kori bíró Balassagyarmaton arc. A kocsiból átint neki a polgármester, köszön az orvos és az ügyvéd. („Ezt apumnak köszönhetem”, mondja Kori.) A modern bíró ügyel a táplálkozásra, a súlyára, mert kondiban kell maradnia. Rég a múlté a plebejus játékvezető, akit a gazda disznóvágáskor behív az utcáról pálinkázni.

Korit többnyire éles meccsekre küldték, ahol a feljutás, a kiesés volt a tét. Egyszer befújt egy tizenegyest, épp az időt jegyezte föl, amikor összecsuklott. Tarkón vágta a bekk, ő elvágódott, de a földön még belerúgtak. Rohammentő vitte el. Az illetőt két évre tiltották el. Azóta minden idénykezdet előtt leültette a családot: folytassa-e? „Apa, te bolond vagy, hát látjuk, mennyire szereted.”

Kori idilljét 2013 májusa törte szét.

– Hogy mi történt, ma sem értem, azóta emésztem magam. Valakinek útjában voltam? Vagy rosszkor voltam rossz helyen?

A záró fordulóban a nógrádsápi orosz­­­­lánbarlangba vezényelték. A Diós­­­­­­­­jenő már bajnok volt, vezetett 1-0-ra, mikor felhangzottak „azok a hangok”.

– Mindig elleneztem, amit a szövetségben mondogattak. Hogy az a rutinos bíró, aki nem hall meg bizonyos dolgokat.

De ezt nem lehetett nem meghallani.

A furcsa az volt, hogy pont a játékosok nyugtatták.

– Kori spori, ne vedd a szívedre. Nyomassuk tovább, nekünk vezetsz, nem őnekik.

A hangosbeszélő figyelmeztette a ke­­mény magot, de a helyzet nem csillapodott. Páran a pályára is benyomultak, ki kellett tessékelni őket. Miért jön valaki futballmeccsre, ha készülésként banánt vásárol a Tescóban? A második félidőben hajították Kori felé az elsőt. Edd meg, mocskos cigány, lakjál végre jól! Kori nem keres politikai szálat, de megjegyzi: Nógrádsáp sajátos hely, népszerű a Jobbik, Vona Gábor jó kapcsolatokat ápol a polgármesterrel. A Jobbik elnöke egyébként később gratulált Korinak a Facebookon neki címzett levélre válaszolva. Nagyra tartja őt, „emberként és cigányként”.

De az már később volt, a meccs második félidejében Kori tisztára leblokkolt. Végül a 72. percben megállt, és maga elé nézett. „Hol vagyok én? Ki vagyok én? Pikuli vagyok, a futballbíró. Családapa és vagyonőr, fiatal fejjel futballista. Senki és semmi vagyok. De ebből akkor sem kérek.”

És lefújta. Partjelzői halálra váltan álltak, órákig a bírói öltözőben bujkáltak. A főrendező egyszer rájuk nézett, ő mondta: amit tett, helyesen tette, ő sokkal előbb lefújta volna.

– Ha hecc volt – mondja a bíró –, sikeres volt. Az életemet teljesen kifordította.

Erre mondta az egyik helyi erő: „Lecigányozták, ennyi. Miért? Hát nem az?” Kedden, mikor bement a szövetségbe, komor arcok fogadták.

– Jól kicsesztél velünk, Korikám. Elmész te a nyálba. Mit csinálsz? Kell ez a megyének?

Kori ekkor tört össze végleg. A mér­­kőzés lefújásakor a rasszizmus elleni szabályt sem ismerte, magát a szót is kerülte.

A leépülés gyors volt, és brutális. A fő hibát akkor követhette el, mikor a sajtó megkereste. Hívták, bement egy reggeli műsorba. Azóta „celeb bíró”. A celebvád külön is bántja. ­Miért lenne ő celeb? Ami vele történt, feltűnési viszketegségből történt? Ő hozott banánt a meccsre?

Fotó: Simon Márk

A keserűség rossz tanácsadó. Kori, ha kétségbeesik, korántsem finomkodik. A legkülönbözőbb szintű szövetségeket (bíróküldőket, megyét, MLSZ-t) bírálta – és nem volt kicsit sem diplomatikus. Valóban írt Orbán Viktornak a futballrasszizmus elleni harcról. Választ máig nem kapott. Valóban megkereste Vona Gábort. Valóban felajánlotta az MLSZ-nek, hogy visz magával rasszizmus elleni plakátot, matricát. Ahol megfordul, kirakja. Védjük együtt a szurkolókkal a futballt! Csak olaj volt a tűzre. Azt válaszolták, megfontolják, majd értesítették: nincs pénz. Kori bírót egy kicsit habókosnak tartják.

Ami ennél nagyobb baj, az, hogy Kori már nem jár vezetni. A szövetség titkos bilincsei rákattantak, bár nem kizárt, hogy ezt csak képzeli. A pánik (és Kori pánikban van) a valóságérzéket is felemészti. Korábban évente több tucat meccset vezetett, a vége felé kettőt-hármat.

Ha este nézte a Sport 1-et, a bírókat figyelte, ki hogyan húzta be a lest, jól alkalmazta-e az előnyszabályt. Ma már tompán bámul a képernyőre.

Egy Magyar Kupa-mérkőzésre indult, mikor a kocsiban megcsörrent a telefon. A játékvezető-küldő testület vezetője hívta.
– Korikám, van egy kis baj.
– Jaj, Ákoskám, mondjad, mi van.
– Itt van nálam egy e-mail, amelyben nyolc játékvezető jelzi, nem hajlandó veled dolgozni.

Ez valóban pörölycsapás volt. Azóta ez az arány tovább romlott. Korit totális bojkott alá vették. Kétszáz-kétszázötven bíró van a megyében, s közülük három hajlandó vele bíráskodni. De hátravolt még egy végső ütés. Salgótarjánba utazott Cooper-tesztet futni. A kollégák fogadták. Közölték, indulhat nyugodtan, ők nem kívánnak vele futni. Kori csak nézett, ez valami vicc? Mindenki őt figyelte, mindenki hallgatott.

A végső remény Puhl Sanyi bácsi volt. Kori hívta az MLSZ-t, van-e orvosság kiközösítés ellen. Gaál Gyöngyi, az MLSZ embere megígérte, majd megkérdezi Puhl urat. A varázssíp tulajdonosa Kori szerint azt üzente: ha megkülönböztetés éri, bizonyítsa be. Készítsen róla leleplező videót. Kori ezen már nevetett. Elég volt. A nappaliban ült, mikor egy délelőtt felhívta a játékvezetők megyei elnökét. Közölte vele, nem szívóskodik tovább. Kiszáll, abbahagyja.

– Tényleg? – mondta a hang élénken. – Oké, Kori. Küldjél gyorsan e-mailt.

A vasárnapok azóta lassan telnek. Búcsúzásként a pályára megyünk fotózni. Kori itt kezdett egykor futballozni. Most edzőnek készül, az sok pénzbe kerül. Aggódunk érte, az edzőpálya sem úri szalon, a stílus korántsem éteri. Mi van, ha a lelátón az edzőt is cigányozni kezdik? Kori azt mondja, neki mindegy. Már szerzett tapasztalatot. Visszanézünk, a kezdőkörben áll. Magányosan. Labda nélkül.