Kitálal Trumpról az FBI kirúgott igazgatója, az elnök bukásával érhet véget az ügy

Donald Trump nagyon szerette volna, ha ejtik a stábja oroszországi kapcsolatait firtató vizsgálatot, és lojalitást akart. Nagyon. James Comey viszont minden beszélgetésükről feljegyzést készített.

2017. június 8., 11:23

Donald Trump amerikai elnök befolyásolni akarta az FBI munkáját. Egyértelmű célzást tett arra, hogy szeretné, ha leállítanák azt a vizsgálatot, amely a kampánystábja és Oroszország, illetve a menesztett nemzetbiztonsági tanácsadó, Michael Flynn orosz diplomatákkal ápolt kapcsolatait firtatja – derült ki abból a vallomásból, amelyet James Comey volt FBI-igazgató írt a csütörtöki szenátusi meghallgatása expozéjaként.

Fotó: APA/AFP/Tasos Katopodis

A szenátus hírszerzési bizottságában zajló meghallgatás az év eddigi fő belpolitikai eseményének számít az Egyesült Államokban, a Comey által írt több mint hétoldalas dokumentum ugyanis igazolhatja a gyanút, hogy Trump akadályozta az igazságszolgáltatást, ez a gyanú pedig megadhatja a kezdő lökést az amerikai elnök elmozdításáról szóló eljárás elindításához.

Comey 2013 szeptemberétől 2017 májusáig volt az FBI igazgatója. A dokumentumot a feljegyzései alapján írta, amelyeket a Trumppal folytatott megbeszéléseiről és telefonbeszélgetéseiről készített. 2017-ben négy hónap alatt összesen kilencszer vették fel a kapcsolatot egymással; hatszor telefonon tárgyaltak, háromszor pedig személyesen. Az előző elnökkel – jegyzi meg Comey –, Barack Obamával mindössze kétszer találkozott. A második alkalom Obama búcsúja volt a Fehér Háztól.

Comey és Trump először még az elnök beiktatása előtt, 2017. január 6-án ült le egy beszélgetésre. Ennek apropója az a jelentés volt, amelyet egy brit hírszerző írt Trump oroszországi kapcsolatairól és az esetleges zsarolhatóságáról. Ezt a találkozót még Comey kezdeményezte, hogy biztosítsa a leendő elnököt, nem áll vizsgálat alatt a jelentésben szereplő állítások miatt. Ezek egyike, hogy Trump Moszkvában rendezett állítólagos vad orgiáit az oroszok lefilmezték.

A második kapcsolatfelvétel január 27-én az a fehér házi vacsora volt, amelyre Trump hívta meg Comey-t. Az enyhén szólva feszült hangulatú négyszemközti találkozón az elnök azonnal nyilvánvalóvá tette, hogy mit akar. Megkérdezte az FBI-igazgatót, hogy továbbra is a a szervezet első embere akar-e lenni, amit Comey már csak azért is furcsállott, mert Trump korábban kétszer is jelezte, hogy szeretné, ha kitöltené a 2023-ig tartó tízéves mandátumát, és ezt megerősítette ő maga is. Comey világosan érzékelte, hogy Trump nyomást akar gyakorolni rá: „Az ösztöneim azt súgják, hogy a négyszemközti beszélgetés, a vacsora célja legalábbis részben az, hogy olyan helyzetet teremtsen, amelyben nekem könyörögnöm kell az állásomért, és amely valamiféle függőségi viszonyt teremt. Ezt aggodalommal vettem tudomásul, tekintettel az FBI hagyományosan független státusára a végrehajtó hatalomban” – írja ennek kapcsán Comey.

De Trump nem állt meg itt. Néhány pillanattal később feketén-fehéren kimondta: „Lojalitást akarok. Lojalitást várok.” Comey így érzékelteti a reakcióját: „Nem mozdultam, nem szólaltam meg, az arcizmom se rándult a hirtelen beállt kínos csend alatt. Egyszerűen csak néztük egymást némán.” Az elnöknek ez nem volt elég, újra előállt azzal, hogy lojalitásra van szüksége, amire Comey úgy válaszolt, hogy tőle az elnök mindig őszinteséget fog kapni. A kellemetlen epizód azzal ért véget, hogy Comey „őszinte lojalitást” ígért Trumpnak, csakhogy ezt – jegyzi meg – valószínűleg nem ugyanúgy értették.

Fotó: MTI / AP / Evan Vucci

Trumpot nyilvánvalóan zavarta, hogy az FBI vizsgálatot indított a bizalmi emberének számító Flynn ellen, aki az orosz kapcsolat körül kitört botrány főszereplője volt. Comey felidézi, hogy február 14-én, egy nappal Flynn távozása után Trump a Fehér Ház Ovális Irodájában tartott egy megbeszélést. Erről egy idő után Comey kivételével mindenkit kiküldött, hogy újra négyszemközt beszélhessen az FBI igazgatójával. „Flynnről akarok beszélni” – mondta az elnök, hozzátéve, a nemzetbiztonsági tanácsadó „jó fiú”, a baj pedig nem is az orosz kapcsolat volt vele, hanem az, hogy félrevezette Mike Pence alelnököt. „Remélem világosan látja az utat, amely ahhoz vezet, hogy ezt el kell engedni. (...) Remélem, el tudja engedni” – fogalmazott Trump. Bevallása szerint Comey erre csak megismételte, hogy Flynn „jó fiú”, de azt nem mondta, hogy a vizsgálatot el fogja engedni. Azok között, akiket Trump kiküldött a négyszemközti beszélgetés kedvéért, ott volt Jeff Sessions igazságügyi miniszter, Comey főnöke is.

Comey ezután még két telefonbeszélgetésről számol be. Március 30-án Trump azzal hívta fel, hogy az orosz kapcsolat miatt indított vizsgálat egy „felhő”, amelynek a homálya gátolja a munkában, és ezt a felhőt Comey-nak el kell oszlatnia. „Semmi közöm nem volt prostituáltakhoz Oroszországban” – dobta be anélkül, hogy Comey ezt firtatta volna. Kérte azt is, hogy az FBI jelentse be, hogy ellene nem folyik vizsgálat, csakhogy Comey ezt nem akarta, mert  magyarázkodnia kellett volna, ha később mégis indul. (Amíg lehetett, Trump  tagadta, hogy az adminisztrációjában bárki kapcsolatban állt volna oroszokkal. Ez később kiderült Flynnről, Sessionsről és az elnök jelenleg tanácsadóként alkalmazott vejéről – a lánya, Ivanka Trump férjéről –, Jared Kushnerről is.)

Az FBI-igazgató a húzódozás okáról nem beszélt Trumpnak. Utoljára április 11-én beszéltek. Az elnök újra megpendítette a „felhő” ügyét, amire Comey úgy válaszolt, hogy forduljon az igazságügyi minisztériumhoz. Trump ezután azt mondta: „Mert én lojális vagyok hozzád. Nagyon lojális. Volt az a dolog, tudod.” Comey nem válaszolt és nem is kérdezte meg, hogy „az a dolog” mit jelent.  Nem egészen egy hónappal később, május 9-én Trump kirúgta. A meghallgatása helyi idő szerint reggel tízkor (magyar idő szerint délután négykor) kezdődik a szenátusban.

Amúgy elég ironikus, hogy esetleg Comey lesz az, akinek a meghallgatása elindítja Trumpot az úton a bukás – az elmozdításához vezető eljárás – felé. A tavalyi demokrata elnökjelölt, Hillary Clinton volt külügyminiszter és korábbi first lady ugyanis egy személyben őt tartja a felelősnek azért, hogy veszített Trumppal szemben a november 8-i elnökválasztáson. Ehhez az kellett, hogy Comey egy héttel a megméretés előtt bejelentse, a korábbi álláspontját felülbírálva az FBI mégis vizsgálatot indít a Clinton-féle email-botrány miatt.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.