Kinek jó a forintosítás?

Két héttel ezelőtt még kacsának nevezte Kósa Lajos a hírt, hogy piaci árfolyamon váltanák forintra a hiteleket. „Ez a devizahiteleseket olyan szinten hozná lehetetlen helyzetbe, hogy amit eddig adtunk segítséget, annak semmi értelme nem lenne” – mondta akkor. Aztán kiderült, meggondolta magát a kormány, és megközelítőleg 308 forintos euró-, illetve 256 forintos svájcifrank-árfolyamon történik majd az átváltás, és a forintosítás kötelező lesz. A konstrukció nem kedvez a bankoknak, de az adósok többségének sem. Így tehát az a kérdés: kinek jó a devizahitelek forintosítása?

Egyet kell értenünk Kósa Lajossal: látszólag tényleg semmi értelme a legújabb mentőcsomagnak, igazi segítséget nem nyújt ugyanis a devizahiteleseknek. Noha a törlesztőrészletek valóban csökkennek mintegy húsz százalékkal, ám becslések szerint a hitelek nagy részénél a tőke annyival nő, mintha eddig semmit sem fizetett volna az adós. Ráadásul szakértők úgy számolnak, hogy a régebbi hitelek jól fizető adósai járhatnak jobban: vagyis azok, akiknek nincs igazán szükségük a segítségre. Emellett a törlesztés a szerződéskötéskor megállapított összegnél így is negyven-ötven százalékkal lesz magasabb.

Csalódottak a bankok, de az ügyfelek is. Nem rendeződik a rossz adósok helyzete, vagyis azoké, akiknek kilencven napon túli tartozásuk van. Márpedig a devizahitelesek mintegy ötöde lehet problémás eset.

Bokros Lajos közgazdász, volt pénzügyminiszter szerint a kérdés megközelítésével van a baj. Ő úgy látja, az állami mentőcsomagok alapvetően értelmetlenek.

– Nagyon egyszerű a képlet: aki jogilag érvényes szerződést köt, hogy hitelt vegyen fel, annak vissza kell fizetnie a kölcsönt – magyarázza.

Hozzáteszi: a 2008-as válság a világon mindenütt megnehezítette a hitelesek helyzetét. Csakhogy az államnak fel kell állítania a fontossági sorrendet, hogy a valóban rászorulókat segítse. Márpedig sokkal inkább elkel az állami mentőcsomag azoknak, akiknek a hitelfelvétel nem lehetett opció, mert nem volt elegendő tőkéjük az indulórészlet és az önerő kifizetésére.

Bokros szerint egyéni megoldásokra lett volna szükség. A bankok és az ügyfelek megállapodása döntsön a fizetőképes adósok tartozásának átütemezéséről.

Az állami segítség ugyanis a nem fizetés kultúráját erősíti.

– Ez egy rossz, kommunista örökség. A kommunizmus – túl azon, hogy nem képes a kapitalista szintű anyagi jólétet biztosítani a polgárai számára – a rendszer természeténél fogva erodálja a társadalmat, kiöli az emberekből a szolidaritás eszméjét. Ennek tudható be, hogy ma a lakosság jelentős része büszke arra, ha nem fizet adót és szembemegy az állam érdekeivel.

Tény: Lengyelországban egy hasonló, tömeges eladósodás-sorozat óta a lakosság a hitelfelvételeknél sokkal körültekintőbbé vált. Bár itthon a még mindig nagyon alacsony banki aktivitás mellett nehéz megmondani, volt-e hasonló hatása a hitelbedőléseknek, az azért valószínűsíthető: nem a pénzügyi kultúra erősítését szolgálja, ha a kormányzat éveken át lebegteti a devizahiteleseknek, hogy nem szükséges fizetniük, mert az állam majd kimenti őket. A lapunk által megkérdezett szakértők is megerősítették: lehetett hallani olyan esetekről, amikor fizetőképes adósok is inkább a kormányzati mentőcsomagra vártak – törlesztés helyett.

Pogátsa Zoltán közgazdász, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense ugyanakkor úgy látja: szükség van valamiféle állami mentőcsomagra. Akkora teherrel ugyanis, amit a rosszul fizető devizaadósságok jelentettek, igenis kell kezdenie valamit az államnak. Különben jelentősen leszűkül a gazdaságpolitika mozgástere. Azt azonban ő is elismeri: a forintosítás sem az ügyfeleknek, sem a bankoknak nem kedvező megoldás.

Abban mindenki egyetért, hogy a tömeges hitelfelvételekért nem kizárólag a bankok okolhatók. Nyilvánvalóan felelős az akkori politikai elit és az Európai Bizottság is, hiszen a 2000-es évek közepén mindkettő azzal hitegette a lakosságot, hogy Magyarország eurós csatlakozása sínen van, azaz nemsokára eltűnik az euró-forint árfolyamkockázata. Ez euróalapú hitelfelvételre ösztökélte a lakosságot, főleg mivel a rossz gazdaságpolitika miatt a forintalapú hitelezés drága maradt.

Bokros azt mondja: az első Orbán-kormány, de Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc hibája is, hogy súlyosan eladósították az országot, miközben a lakosság és a vállalati szektor tömeges hitelfelvételétől várták a beruházások, a fogyasztás és az építőipar élénkülését. Pedig tudható volt: a növekedés ilyen módon nem fenntartható. Ráadásul ez a fajta gazdaságpolitika a pénzügyi egyensúlytalanság irányában hat.

Egyértelmű az is: az élénk kormánypropagandának is köszönhetően a lakosság sem járt el minden esetben körültekintően a hitelek felvételénél.

– Háromszereplős játszma ez – teszi hozzá Vértes András, a Gazdaságkutató igazgatója –, ahol a lakosság már nem terhelhető tovább. Az állam pedig folyamatosan megtéveszti az embereket azzal, hogy minden felelősséget a bankokra hárít. Természetesen voltak tisztességtelen pénzintézetek is. De az az állítás is tisztességtelen, miszerint a devizahitelek csődje kizárólag a bankok hibája.

Azt is mondja a közgazdász: az árfolyamgáttal és a devizahitel-forintosítással összesen több mint 2000 milliárddal terhelték a bankokat, miközben az állami szerepvállalás elenyésző maradt. Ez így nyilvánvalóan aránytalan, és az amúgy is gyenge banki aktivitást még inkább visszavetheti.

De térjünk vissza a Kósa Lajos által is felvetett kérdésre: kinek jó a devizahitelek piaci árfolyamon történő forintosítása? Vértes András szerint a Magyar Nemzeti Banknak mindenképp. A Monetáris Tanács döntése szerint ugyanis az MNB biztosítja a bankrendszer számára a forintosításhoz szükséges devizamennyiséget, kilencmilliárd eurót. A devizát az MNB a most rögzített árfolyamhoz képest jóval alacsonyabb áron vásárolta. Vértes úgy számol: mintegy 300 milliárd forint lehet a jegybank árfolyamnyeresége. Ebből ezer milliárdot gond nélkül elkülöníthettek volna a bankok számára az igazságos teherviselés jegyében.

Máskülönben is jól jár a Magyar Nemzeti Bank a forintosítással: nő a mozgásterük az árfolyam-politikában is.

Pogátsa Zoltán szerint ez lehet a kormány valódi motivációja. Azt mondja a közgazdász: minden jel arra utal, hogy az Orbán-kormány még a jelenleginél is gyengébb forintot preferálná. A korábban a kormányhoz szorosabb szálakkal kötődő Demján Sándor is utalt arra, hogy 350 forintos euróárfolyam lenne az ideális.

A jegybank már korábban is tett arra utaló lépéseket, hogy a külső adósságot inkább forintban és ne devizában finanszírozza. Úgy tűnik: a devizakitettség, tehát az árfolyam mozgása miatti lehetséges veszteség csökkentése a cél. Vagyis az, hogy egy esetleges szándékos forintgyengítésnek ne lehessen gátja a magas kitettség és a jelenleg mintegy 3400 milliárd forintnyi devizahitel-állomány.

De kinek kedvez, ha a kormány mindent „elrendez” annak érdekében, hogy gyengíthesse a forintot? A szegényeknek semmiképp: a gyengülő árfolyam ugyanis jelentősen drágítja az importot és növeli az alapvető fogyasztási cikkek árát is.

Ellenben az exportra termelő multik nagyon is jól járnak vele. A gyengébb árfolyam ugyanis az exportot erősíti. Márpedig a hazai gazdaság növekedésében kiemelt szerepet játszó export nyolcvan százalékát ma a túlnyomóan multinacionális cégek tulajdonában lévő nagyvállalatok adják.

Hozzátesszük: többek közt épp azok a nagy cégek, amelyekkel stratégiai szerződéseket kötött a kormány. És amely szerződéseknek a tartalmát a mai napig nem ismerjük.