Kapuzárás előtti pánik

Ma délben lejárt a felmondási idő, be kellett volna zárni a piacot. Aztán minden maradt a régiben. A MÁV a lassú fojtogatás stratégiája mellett döntött. Egyelőre a villanyt kapcsoltatta ki. Volt egy kis sajtótájékoztatóval összekötött tumultus délben. Leolvasták az óraállásokat, közzétettek egy jognyilatkozatot. A piac él. Vajon meddig?

A történet minimum négyszereplős. Az önkormányzat évek óta szorgalmazza a „tisztátalanság és bűn fészkének” tartott piac eldózerolását, a kerületi hajléktalanok „eltakarítását”, a rend és a nemzeti együttműködés helyreállítását. Nem véletlenül üzente meg az egyik sokat látott kormányférfiú (akit a fáma szerint „szoros érzelmi szálak” fűztek a piachoz) Kocsis polgármesternek: „Le a kalappal előtted, kisöreg, ha ezt megcsinálod.” Az üzenetben volt némi gunyor. És persze áthallás is.

A másik résztvevő a MÁV. A villamos és a lepusztult, rozsdálló vágánysor közé ékelődő terület valaha az ő használatukban állt, de hát a kutyának sem kellett. Tiszta szerencse, hogy tetemes bérleti díjat, háromszázvalahánymilliót kasszírozhatott érte évről évre. De erről most lemondana. A placcot a kínai negyed kiseprűzése után visszaadnák az államnak, valószínűleg a Nemzeti Vagyonkezelőnek, hogy gazdálkodjon vele okosan.

Az asztal harmadik oldalán a Komondor Kft. ül (nem azonos a híres Vak Komondorral), amely a kínai placcok főbérlőjeként tekintélyes nyereséget kasszíroz, amelyről véletlenül sem kívánna lemondani. Ahogy bizonyos vállalkozói körök sem mondanának le az értékes területről, amelyre Kocsis Máté polgármester (és körei) sport-, üzleti és lakócentrumok sorát álmodta.

De van negyedik szereplő is: a Józsefvárost abroncsként szorongató szegénység, amely különös szimbiózisba kényszerít délkelet-ázsiai bevándorlót, arabot, vietnamit, laoszit éppúgy, mint a Dankó utca és a Kálvária tér magyar-roma népét. A sinológus ismerős szerint az ázsiai cipő- és ruhalerakatok áruja nélkül „a magyarok zöme rongyokban járna”.

---------------

De mit beszélünk itt ruhákról? A Négy Tigris, talpig rozsdában, konténerben, elkoszló feslettségben maga az élet. Az élet túláradó gazdagsága.

– Plíz, hami-hami – kiáltja a régi ismerős (Abdullah Kairóból) a falafelpult mögül. Az árusok szerdán még optimistán néztek a jövőbe. Ma már meg vannak riadva.

– Nyem zájják be – mondja a kis nő a próbababák erdejéből kikandikálva. – Hat éve ígéjik. Majadunk. Hova mennyünk?

– Őszinte legyek, uram? – mondja a négyes kapu őre, Józsi. – Gőzöm sincs, mi lesz itt. Azt csak a Bálint úr tudja.

És Bálint úrhoz utasít információért. Állítólag ő itt valami főnök, de most egy nála is nagyobb főnöknél van a központban. Amiről viszont senki sem tudja, hol is van. Annyival azért megszánnak az őrök, hogy „az urak tizenegykor kijönnek sajtótájékoztatni, tőlük majd megtudunk mindent”. Itt el is akad az információs lánc.

------------------

Tizenegy óra, egyre nagyobb a zajgás, állítólag van egy kis jogvita. Tíz-tizenkét készenléti rendőr bóklászik az emeletes főbódé körül, parancsszavak röpködnek.

A történet előzménye, hogy amikor a MÁV képviselői be akartak lépni a piacra, hatvan-nyolcvan fős – áruscsapatokkal megerősített – kontingens akadályozta őket ebben. Át is vonultak a túloldalra, a volt Ganz-MÁVAG elé. Tizenegy körül léphettek újra a piac területére, hogy „felvegyék a tárgyalások fonalát”. Tíz perc alatt végeztek. Kezdődhetett a kapumelléki sajtótájékoztató.

Fekete panofixbundás asszony láthatóan élete fellépésére készül. Vagy ő maga a MÁV, vagy ő az önkormányzat. Gőgös távolságtartással forgatja a fejét. Odabenn komoly tárgyalások dúltak, az üzemeltető Komondor Kft.-nek öt perc alatt újra felmondott a vasút, a Komondor ennek jogszerűségét vitatta, s a bíróságon készül döntő csatára. A telektulajdonos MÁV viszont el akarja záratni a közműveket, megfosztva az árusokat az élet vizétől, de legalább az áramától. Végül magyaros megoldás születik: egy ember a közművállalattól ünnepélyesen felírja az óraállást.

A MÁV hivatalos szóvivője, izzadó tenyerű fiatalember, közli, hogy a felek rögzítették álláspontjukat, amelyben a vasúttársaság követelte a terület azonnali kiürítését, mire az ellenoldal leszögezte, hogy egy nagy túróst. Ebben végül megegyezett mindenki. És kijöttek, hogy elmatassanak a villanyórák körül.

Ettől kezdve, amit a Komondor Kft. villanyáramban fogyaszt, áramlopásnak számít. És nyilván lopni is fognak, ha nem akar tizenkétezer ember sötétségben maradni.

– A víz más. Az guzmisabb dolog – mondja a vasúti szóvivő idegességtől rángatózó arccal.

Függöny.

---------

Körülpillantunk. Nem készül forradalom. Aggodalom és félelem tükröződik az arcokon. Ha valóban be akarták zárni a piacot, ahogy írták, ahhoz nem elég huszonöt rendőr, minimum Szolnokról kellett volna a páncélos dandárt felhozatni. A MÁV „az ellehetetlenítés foganatosítása mellett döntött”. Lassan akarják a Négy Tigrist megfojtani.

Abdullah Kairóból úgy dönt, hogy ma délelőtt mosolyogni fog. Mosolyog, mert ő töltögeti a legfinomabb gyrost, mosolyog, mert mi vagyunk a 168 Óra („vendégeim vagytok”), mosolyog, mert az élet „szent okokból élni akar”, s ahogy munkatársunknak kifinomultan kifejti, „nem léhét ennyi émbérrel ilyen csúnyán kicseszni”. És mosolyog.

A Négy Tigrist nehéz lesz kilőni. Karmolni és harapni fog.