Józsi, mi lenne, ha rabosítanám magát?

„A nyomozást vezető személy azt kérdezte: Józsi, mi lenne, ha rabosítanám magát? Az irodában vegzatúra alá vették: na, te, kis köcsög, bevallod, hogy önrablás volt, vagy mész a kaptárba! Lebuzizták, mobilját elvették, lehívták a benne lévő számokat, sőt, használták is a készüléket” – áll a szerkesztőségbe érkezett levélben, amelyet Józsi atyai jó barátja, Mészáros Dénes írt.
Az ő lakásában találkozunk a két férfival. Horváth József izgatottan kezd a történetbe. Március 13-án – ahogy másfél éve minden hétköznap – a Verseny utcai 70-es postára indult munkába.
– Már ötkor bent voltam. Utca, házszám, ajtó szerint szortíroztam a leveleket. Kilenc után kiosztották az ellátmányt, az utalványokat és a pénzt.
Pár kollégával a Blaháig buszozott, aztán villamossal ment a Nap utcába. Táskájában 1 millió hatszázezer forint.
– A 37.-ben, a postaládák előtt ütést éreztem a tarkómon, elvesztettem az eszméletemet. Amikor észhez tértem, az összes pénz hiányzott. Szédültem. Hívtam a rendőrséget. Már ott elkezdték, hogy ugye önrablás volt. A ház gondnoka szólt nekik, hogy hívjanak már mentőt.

A Dologház utcai kórházba vitték.
A diagnózis: „koponyán belüli sérülés, trauma nélkül.” Vagyis agyrázkódás.
– Négy rendőr hallgatott ki még aznap. Átvittek a rendelőbe, az ajtót bezárták. Keresztkérdéseket tettek fel: mikor mentem ki a postáról, hogyan rögzítettem a táskám. Fenyegetőztek: elvernek, elveszik az öcsém lakását. Merthogy ő is a postán dolgozik. Azt mondták: összejátszottam vele, önrablást csináltunk.
Dénes nem bírja szó nélkül.
– Sokkos állapotban, gyógyszerek hatása alatt volt Józsi. Hogy engedhették be hozzá a rendőröket? Hisz még napok múlva is összefüggéstelenül beszélt.
Másnap postabiztonságiak hallgatták ki, ők megértőbbek voltak. Betegállományba került, ötvennégy napra, „pszichés alapon”. Nyugtatót, hangulatjavítót, altatót kapott.
– Egy órát aludtam naponta, fájt a fejem, remegett a gyomrom.
Május 6-án ment vissza dolgozni, ugyanabba a körzetbe.
– Kérhettem volna az áthelyezést, de a főnököm javasolta: maradjak. Ha abba a házba megyek, ma is forgatom a fejem.
Egy héttel az újrakezdés után rendőrségi előadó hívta telefonon, hogy „Józsi, be kéne jönni a Teve utcába”.
– Átvittek a Honvéd Kórházba igazságügyi orvosszakértői vizsgálatra. Elbeszélgettek velem, hogy nős vagyok-e, mennyit költök, hova járok szórakozni. Aztán a BRFK-n folytattuk.

Egy hónap múlva újra berendelték.
– Várattak fél órát, majd jöttek négyen. Megint kérdezték, hogy volt, aztán nekem jöttek, hogy ne hazudj, te buzi köcsög. Az egyikük rám mozdult, mintha meg akarna ütni. Elvették a mobilomat, kiírtak belőle minden számot. Utána hetekig gépzúgást lehetett hallani a készülékben.
Júliusban harmadszor is irány a Teve utca.
– Azzal jött egy alosztályvezető, hogy segíteni akar, és „elmond egy mesét”: elfogtak egy srácot betöréssel, aki bevallotta, hogy a kapu alatt a levelek között talált több mint egymillió forintot. Mondom: legalább nem lesz hiánya a postának. Erre megint kezdték, hogy így buzi, úgy köcsög. Kikértem magamnak. És a pénz, persze, nem lett meg. Mese volt.
Dénes segít megérteni a helyzetet.
– Túlbuzgó kisrendőrök, sikert akarnak, nem találják a tettest. Ezért rá akarják kenni Józsira.
– Követelték, hogy adjam elő a pénzt – vág a szavába Józsi. – A jegyzőkönyvet aláírtam, de másolatot nem adtak.

– Horváth József a legkisebb fokú agyrázkódást szenvedte el, amely szövődményt nem okozott. Sérülése nem volt súlyos, biztonsága érdekében tartottuk bent egy napig. A rendőrt ilyenkor be kell engedni a kórházba, a beteg kihallgatható állapotban volt – tájékoztat Szita János főorvos, a baleseti központ osztályvezetője.
– A posta a támadásokról jegyzőkönyvet készít, hogy megismerje a körülményeket, és pontos információi legyenek, a kézbesítő betartotta-e a biztonsági előírásokat. Horváth József, úgy véljük, nem hibázott. De a nyomozás a rendőrség feladata – véli Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője.
– A postások ellen elkövetett rablásokat kiemelten kezeli a BRFK, az életellenes bűncselekmények után ezek következnek. Ha nem találunk forró nyomot, jóval nehezebb elkapni az elkövetőt. Már a helyszínen beszélünk a sértettel, csak az ő elmondására hagyatkozhatunk, mert tanú vagy videó nincs. A kórházban, ha lehet, még műtét vagy altatás előtt kihallgatjuk. Egyetlen esetben sem zárjuk ki az önrablást – mondja Nyerges Béla, a BRFK bűnügyi főosztálya rablási osztályának hadnagya. – A nyomozók Horváth József esetében a szokásos körültekintéssel jártak el. A kihallgatás törvényes keretek között történt. Az önrablás eshetősége miatt ebbe még az erősebb hangnem is belefér. Valahogyan el kell döntenünk, igazat mond-e az áldozat. Horváth József ezért vett részt igazságügyi orvosszakértői vizsgálaton, ahol megnézték, agyrázkódása mennyire befolyásolhatta a válaszait. Tőle nem érkezett panasz, előadójának sem jelezte, hogy kifogásolta volna a hangnemet vagy az eljárás menetét.
Dénes és Józsi rokon lelkek.
– Begorombultam – mondja a barát –, hogy így vegzálják. Nem hagyom.
Dénes érti a dörgést, volt zsaru ő is.
– Harminchét évet húztam le a belügyben, Kiss Ernő dandártábornok úr volt a mentorom. Rendészeti feladatokat láttam el. Fadugós százados voltam... Olyan, tudja, akinek nincs tiszti iskolája, mégis rendfokozatot kapott. Tonhauserrel, Varjú Vilivel, Szikinger Pistával, Györök Feri bácsival, a régi bútordarabokkal melóztam. Ők még tisztán akartak dolgozni. Józsiéhoz hasonló esetek régen is akadtak, ment a gyomrozás, az ütés gumibotheggyel, ezeket nem szerettem. (Megkerestük Tonhauser Lászlót, aki viszont nem emlékezett Mészáros századosra.)
Dénes elégtételt, egy bocsánatkérést akar kicsikarni Józsi számára, meg azt, hogy kiesett jövedelmét fizesse meg a rendőrség.
– Ja, és a vizsgálat lezárta után ajánlott levélben, postán küldjék ki a határozatot.