Jogállamtalanítás

A fülkehatalom céltudatosan menetel a jogállam felszámolása felé. Egyelőre nincs ami/aki feltartóztassa. Alkotmánybírósági döntések? Orbán válasza: bármiként határoz is az AB, „a rendszer marad”. Dinnyekartell? Budai Gyula visszavág: „És akkor mit tudnak velem csinálni? Vagy a minisztériummal? Vagy a kormánnyal?” Veszélyben a kétharmados győzelem 2014-ben? Nem gond: bevezetik az előzetes regisztrációt, amivel két legyet ütnek egy csapásra. A törvényesség látszatát keltik, egyszersmind korlátozzák a választójogot. De ha ez sem vezetne célhoz, a miniszterelnök számára akkor is van kiút. „Reméljük, a jóisten megsegít bennünket, hogy a demokrácia helyett nem kell kigondolnunk más típusú politikai rendszereket, amelyeket a gazdasági túlélés érdekében aztán be kelljen vezetni” – figyelmeztet egy esetleges rendkívüli állapot, azaz a rendeleti kormányzás bevezetésének kilátására.

Léteznek még konzervatív demokraták ebben az országban? – kérdezhetnénk. Ha igen, hová tűntek? A szemük előtt zajlik a demokrácia gúzsba kötése. A tudomány, a művészet, a kulturális élet kiváló művelői mikor ébrednek föl Csipkerózsika-álmukból? A jognak asztala mellől egyre távolabb űzik az ország lakosságát – és ők behunyják a szemüket, befogják a fülüket, hallgatnak. Kiábrándító és leverő. A filmszakmát megalázták, amikor föléje rendelték az amerikai magyar producert. És a filmszakma hallgat. A színházak ellen gátlástalan hajsza folyik, az Opera együttesét és világhírű énekeseit hajbókolni kényszerítenék. De az érdekképviseletek hallgatnak. Az egészségügy a végét járja, ám az orvosok némák, s inkább külföldre menekülnek. Az oktatási rendszert földúlják, de az erőtlen tiltakozásnál többre nem futja.

Néhány neves értelmiségi tiltakozik ugyan, kiáltványt fogalmaz, ám süket fülekre talál. A volt köztársasági elnök is megtörte a hallgatást, és kicsit megszurkálta a hatalmat, bár a nemesebb szerveit nem érintette. A szakszervezetek bénultan bámulják a történteket. A demokratikus ellenzéket a fülkényi falka könnyedén kordában képes tartani. Összefogás? Közös tömeges föllépés? Mindennek nyoma sincs. Az annyira óhajtott és minduntalan hangoztatott szolidaritás, együttműködés a pártok és a civilszervezetek rövidlátó és kicsinyes civódásainak martalékává lett. Magyar sors?

Zágon Ernő
E-mail