Hiperaktív a gyerek vagy fimota?

Arról, hogy mit is jelent ezek a laikusok számára ismeretlennek hangzó szavak, Dr. László Zsuzsát kérdeztük, aki 1986-tól 1993-ig az Amerikai Egyesült Államokban magatartásproblémás gyerekekkel foglalkozott, majd itthon létrehozta a FIMOTA Központot.

A FI-MO-TA mozaikszó: FIgyelemzavar, MOtoros nyugtalanság, TAnulászavar. A nemzetközi irodalomban a tünetcsoportot ADHD rövidítéssel (attention-deficit/hyperactivity disorder) jelölik. 1993-ban, amikor Amerikából hazajöttem az ADHD tünet-együttesről nem lehetett nálunk beszélni, az elnevezést nem lehetett meghonosítani, mert akkoriban nemkívánatosak voltak az angol jövevényszavak. Mindenki félt az elamerikanizálódástól, ezért próbáltam magyarosítani. Aki fimotáról beszél, az ADHD-ról beszél.

Rosszul használjuk a hiperaktív fogalmat?

Amikor azt akarjuk kifejezni, hogy a gyerek nyugtalan, akkor is mozog, amikor nem kéne, szaladgál, amikor ülve kellene maradnia, vagyis nem a helyzetnek megfelelően viselkedik, annál sokkal többet mozog, akkor nem tévedünk. A hiperaktivitás magasabb mozgásaktivitást jelent, ami a környezet számára zavaró lehet, de nem feltétlenül kóros. Ennek hátterében azonban többféle probléma állhat: lehet autista, fogyatékos, ADHD-s, más néven fimota. Ugyanakkor fimota lehet az is, aki nem hiperaktív.

Hogyan ismerjük fel a fimotát?

Legjellemzőbb tünete az impulzivitás, amikor az inger azonnali reakciót vált ki, vagyis a viselkedés-gátlásban zavar van Az ilyen gyerekre tehát az a jellemző, hogy impulzív, figyelemzavara van. Lehet ugyan motorosan nyugtalan, de nem feltétlenül. A viselkedészavart az okozza, hogy a magatartás szervezése nem az életkori szintnek megfelelően történik A fimoták három alcsoportja: 1. figyelemzavar hangsúlyú, 2. hiperaktív (motorosan nyugtalan), impulzív 3. kevert típusú. Ezen belül lehet enyhébb, középsúlyos és súlyos. Társulhat hozzá olvasási, számolási vagy írási nehézség, Tourette-szindróma. Azt tudjuk, hogy a figyelemzavar hangsúlyú gyerekeknél általában beszédmegértési zavar is jelentkezik.

Kinőhető?

Nem, de megtanulnak vele élni, és előnyükre fordítani. Természetesen nagyon sok múlik a környezeten. Ha a család, az iskola jól kezeli a fimotát, akkor várhatóan sokkal kevesebb károsodás éri a gyereket. Súlyos esetben nem elég a környezet jó kezelése, mert a gyerek akkor is nagyon erősen megéli, hogy ő más, mint a többi. Ott mindenképpen pszichológiai kezelésre van szüksége.

A legtöbb ilyen problémás gyerek szüleitől azt halljuk, hogy a gyerek nem úgy reagál az ingerekre, mint a vele egykorú társai, kiszámíthatatlan, tele van ellentmondással. Hogy tud segíteni a szülő?

Ha a szülő megérti és elfogadja, hogy a gyereke másként működik, mint egy átlaggyerek, akkor képes jól reagálni, és segíteni. Meg kell tanulnia felismerni és megkülönböztetni, hogy az adott helyzetben csak rosszalkodik, vagy olyan állapotba került a csemetéje, amiből nem tudja kihozni magát. Például: egy nagyon impulzív gyerek szeretne egy autót, de nem kaphatja meg. Ilyenkor létrejön az inger, de nem tud kifutni a cselekvés, nem tud kielégülni ez a vágy, a gyerekben hatalmas feszültség keletkezik. Ezt a kisgyerek nem tudja hogyan kezelni. Ha a környezet, a szülő, a pedagógus ilyenkor nem megfelelő megnyugtatással, simogatással reagál, hanem elkezdi szidni, a gyerek rosszaságának és akaratosságának tudja be, esetleg bünteti, akkor az egész személyisége torzul, és rossz irányba fordul. A gyerek megéli azt, hogy szenved, nem tud segíteni magán, és ehhez még társul a környezet elutasítása. Ha a szülő tudja, hogy ez az impulzivitásból fakad és ettől a gyerek szenved, rossz neki, akkor megpróbálja megvigasztalni. Azt is megtapasztalja, hogy amikor először közelednek hozzá, akkor a kicsi elutasító lesz, elfordul, és úgy tesz, mintha nem igényelné a vigasztalást. A szülőnek ezt ismét meg kell próbálnia, mert akkor már a gyerek elfogadja a segítséget, odabújik, és sírni kezd. A feszültséget ilyenkor fel kell oldani, és segíteni kell neki.

Mi történik, ha rosszul fogadjuk a gyerek reakcióját, vagy nem ismerjük fel, hogy miért viselkedik így?

Szülők negatív jelzéseire a gyerek negatív énképe erősödik. Ezt úgy éli meg, hogy vele valami baj van ő rossz, nem tud megfelelni a környezetnek. Ha ez huzamosabb ideig tart, akkor a gyerek már nem is akar megfelelni, mert abba a csapdába kerül, hogy neki, ahhoz, hogy önmagával azonos legyen, negatívan kell viselkednie, vagyis megerősíti a negatív énképét. Ezt tanulta meg magáról. Ő az, aki mindig rosszul viselkedik, aki nem tudja kezelni az indulatait. Ha véletlenül nyugodtan és derűsen viselkedik, akkor ő nem ugyanaz a kisfiú, kislány. Az önbeteljesítő jóslat ebben az esetben igen erős Ha agresszívnak minősítik, és sorozatosan ezt mondják neki, akkor ez épül be az énképébe.

Mitől válhat agresszívvé a gyerek? Mi váltja ki először az agresszív viselkedést?

Leggyakrabban a szülő bíztatja a gyereket arra, hogy védje meg magát. Ha a szülő ezt a bátorítást adja, akkor a fimotáknál ez elég az agresszivitásra. Ők nem tudnak árnyalatok között különbséget tenni. Ha bizonyos esetekben a szülők részéről megengedett az agresszivitás, egy másik esetben nem, ezt nem értik. Ha szabad, akkor szabad. A másik, hogy sok esetben a szülők úgy próbálják elérni, hogy a gyerek ne legyen agresszív, hogy megverik. A fimota gyerekeket szinte mindig verik, még a nagyon rendes szülők is. Időnként azért kap még erősebb pofont, mert mikor indulatból verik, a gyerek azt mondja, hogy ez neki úgysem fáj. És ezt az indulatkezelési mintát veszi át a gyerek.

Akkor a szülőket kell megtanítani az indulatkezelésre. Ez is része a szülőtréningnek?

A szülőtréningen megtanulják, a szülők, hogy mikor indulatba jönnek, akkor mondják azt, hogy most dühös vagyok és elmegyek megnyugodni. És az a szülő, aki ezt teszi, azt tapasztalja, hogy a harmadik ilyen eset után, mikor a gyerek lesz dühös, akkor ugyanígy reagál, elvonul megnyugodni. Ezzel az egyszerű mintával az agressziót vissza lehet fordítani, vagy meg lehet előzni. Ehhez az is kell, hogy amikor a gyerek azt mondja, hogy most elmegy megnyugodni, akkor a szülő ne menjen utána indulatosan azzal, hogy még nem fejezte be.

Milyen esetekben kell gyógyszert szedni fimotáknak, és mennyire segít ez nekik?

Akkor, amikor olyan állapotban van, hogy más már nem tud rajta segíteni. Vegyük például az iskolakezdést. A hatéves gyerek annyira nyugtalan, motorikusan annyira impulzív, hogy nem képes a 45 percet végigülni. Ilyenkor lehet a kezdeteknél gyógyszert adni. Fontos tudni, hogy aki figyelemzavaros, az valóban nem tud figyelni. Ül a könyv fölött, de nem tudja, mit olvas. Ki kell épülnie annak a rendszernek az agyban, ami a koncentrált figyelmet lehetővé teszi. Az ilyen kisgyerek nem tudja kialakítani ezeket a szokásokat, mert nem tudja milyen a hatékony munka. Amíg a gyógyszer hat, 2-3 óráig koncentráltan tud dolgozni. Ez alatt tanulja, milyen ez az állapot, és amikor nincs benne gyógyszer, akkor magának kell kitapasztalni és megtanulni, hogyan tudja ezt az állapotot létrehozni. Erre kell kialakítania a saját stratégiáját.

Mi történik, ha egy közepesen súlyos, vagy súlyos fimota nem kap kezelést?

Felnőttként alkalmazkodni a társadalomhoz, annak, aki nincs kezelve, úgy hogy nem tudja azonosítani az állapotát, nem tudja felmérni, mitől feszült nyugtalan, és nincsenek stratégiái, hogyan nyugtassa meg magát, szinte reménytelen. Ők azok, akik, mindent azonnal kimondanak, ami eszükbe jut, elküldik a főnököt melegebb tájakra, vagy ha valami nem tetszik nekik, otthagyják a munkahelyüket. Gyakran szerekhez fordulnak, főleg a középsúlyos vagy súlyos esetekben. A figyelemzavar hangsúlyú probléma esetén, ha nem kapott segítséget, akkor lehet, hogy nem is ismeri azt az állapotot, amit elő kellene állítania. Ha soha nem tudott koncentrálni, akkor nem tudja, hogy mit vár el a környezete. Sajnos nem igazán találják meg a helyüket.