Házi feladatként kapták: legyenek Orbán facebook-os rajongói
Orbán Viktor facebookos rajongótábora másfél hónap alatt 1 400-ról 13 000 körüli létszámúra nőtt. Az információi szerint ehhez az is kellett, hogy minden párttagot levélben kérjenek a csatlakozásra, az aktivistáknak pedig házi feladat volt a regisztráció.
Január elején százezres támogatói kör kialakítását megcélozva léptette be Orbán Viktort a Facebookra a párt választási stábja. A kampány irányítói számára amerikai és nyugat-európai internetes guruk adtak ötleteket a web2 legújabb politikai felhasználási módjairól, akik el is döntötték, hogy a Fidesz 2010-ben a korábbi kampányokhoz képest erőteljesebben lesz jelen az interneten.
Az Index információi szerint ennek lépcsője az volt, hogy a szervezői csapat tagjainak regisztrálniuk kellett a közösségi oldalra, ha ezt addig nem tették még meg. A fő feladat természetesen az volt, hogy belépésükkel gyarapítsák a pártelnök rajongói körét. A főnöki facebookos oldalt – ahogy a példaként szolgáló Obama- és Sarkozy-kampányokban is – egy kisebb csapat frissíti, az irányítás Szijjártó Péter alá tartozik. Orbán ugyan évértékelőjében is megemlítette a modern világ új eszközét, de természetesen a bejegyzések nagy részét nem ő írja.
Az aktivisták beszervezésével sikerült az Orbán-fanok számát a január közepi 1 400-as szintről másfél hónap alatt közel tízszeresére emelni.
A létszám emelkedéséhez hozzájárult az is, hogy valamennyi internetes elérhetőséggel rendelkező párttagot e-mailben értesített a pártközpont arról, hogy a pártelnök létrehozta Facebook oldalát, és ha információkat akarnak szerezni az elnök személyes híreiről, akkor csatlakozzanak.