Házára akart engedélyt szerezni, de nagyon elszúrta a tűzoltók megvesztegetést egy nő

2019. június 21., 10:16

Szerző:

Vádat emelt vesztegetés miatt a Fővárosi Főügyészség egy 70 éves nővel szemben, aki a III. kerületi házára szeretett volna fennmaradási és használatba vételi engedélyt szerezni.

Az eset még 2017-ben történt. Miután a nő nem tett eleget időben a hatósági előírásoknak az épülettel kapcsolatban, a kerületi építésügyi hatóságnál nem kapott engedélyt, Az ingatlant tűzvédelmi szempontból kifogásolták. Hogy mégis megkapja az engedélyt, kihívta a területileg illetékes tűzoltóság szakértőjét, hogy vizsgálja meg az ingatlant, és állapítsa meg, hogy a tűzvédelmi szakhatóság valóban illetékes-e. Lényegében így a változtatásokat sem kellett volna megcsinálnia az ingatlanon, a fennmaradási engedélyt pedig megszerezhette volna.

A nő a kapcsolódó hivatalos kérelmet egy műanyag iratgyűjtőben adta át, amelyben elhelyezett egy borítékot is százezer forinttal.

A nő feltehetően azt hihette, hogy a kérelmét a megjelent tűzoltó fogja átvizsgálni, de az irat a borítékkal együtt került iktatásra, mert a tűzoltó nem is sejtette, hogy őt éppen megvesztegetnék.

A borítékban lévő készpénzt a vádlott beadványának iktatása során észlelték, a kirendeltség-vezető pedig feljelentést tett. A vesztegetés három évig terjedő szabadságvesztéssel is járhat.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.