Hadházy Ákos szerint tömegesen csaltak a választásokon, az LMP teljes újraszámlálást kér

2018. április 10., 17:27

Szerző:

Dőlnek az LMP-hez a panaszok, amelyek megkérdőjelezik a választás tisztaságát. Jogsértésekre utaló jeleket is tapasztalunk. A bejelentések alapján több konkrét esetet már most vizsgálnak a párt jogászai  – írja a hvg.hu Szél a lemondott társelnökkel, Hadházy Ákossal közösen tartott sajtótájékoztatój alapján. Szél Bernadett elmondta, a Nemzeti Választási Irodától azt az ígéretet kapták, hogy 24 órán belül hozzájutnak az összesített választási adatokhoz, így azok elemzését is megkezdik.

Az LMP emellett ahhoz is ragaszkodni fog, hogy azokban a körzetekben, ahol az egyes választási bizottságokban nem volt ellenzéki delegált, a szavazatok újraszámlálásánál független képviselők is részt vegyenek.

– Ha ezt nem hagyják, meg fogjuk szervezni, hogy ellenzéki képviselők legyenek jelen – mondta Szél.

Az LMP sajtótájékoztatója
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Hadházy szerint nyilvánvalónak tűnik, hogy ezen a választáson tömegével történtek csalások, és az is nagyon fontos kérdés, hogy a központi nyilvántartásban történt-e beavatkozás.

– Tudjuk, itt is vannak zavarba ejtő tények, volt programleállás, -váltás, és rendkívül lassan jöttek az eredmények a választás éjszakáján – emlékeztetett.

Arról is beszélt, hogy volt Fidesz-tagként egyértelműen tudja állítani,

a kormánypárt már a választások megkezdése után néhány órával meg tudja saccolni, hogy milyen eredmények várhatók. A Kubatov-lista ugyanis létezik, ezen minden választópolgár rajta van,

és minden választópolgárhoz tartozik egy szám aszerint, hogy ő mennyire működött közre a Fidesz akcióiban, a konzultációkban, aláírásgyűjtéseknél, népszavazásoknál. Ez alapján a Fidesz pontosan be tudja azonosítani mindannyiunkról, hogy várhatóan kire adjuk a szavazatunkat.

A DK ugyancsak ma jelentette be, hogy nem fogadja el a választás végeredményét, mert elképzelhetőnek tartja, hogy vasárnap

„előre kitervelt, tudatos, rosszindulatú” csalás történt.

A DK az összes kézzel írt választókerületi jegyzőkönyvet kikéri, hogy azokat összevethessék az interneten közzétett hivatalos választási adatokkal, mondta  Gyurcsány Ferenc pártelnök.