Figyelmeztetés nélkül kapott könnygázt a volt rendőr siófoki polgármester

2018. december 17., 12:42

Szerző:

Lengyel Róbert polgármester, volt rendőr és egykori kollégája is kapott a tegnap esti, tüntetők ellen bevetett könnygázból, legalábbis ez derül ki a politikus Facebook-oldalán közzétett bejegyzésből. – Abszolút békés tüntetőkként kívántunk részt venni a megmozduláson, személyes jelenlétünkkel tiltakozva egyebek mellett a „rabszolgatörvény” és a kormányzati vezérlésű közigazgatási bíróság felállítása ellen – írta.

Fotó: Facebook

Lengyel, aki Siófok polgármestere, azt írta, mivel ő is volt rendőr, előzetesen abban maradtak, hogy ha a megmozdulás erőszakba csap át, és a rendőrség felszólít távozásra, akkor eleget tesznek annak.

– Sajnos egyik pillanatról a másikra, előzetes felszólítás nélkül, könnyfakasztó gázcsapást mértek volt kollégáink a tömegre. Az egyik gázcsóva kb. 3-4 méter távolságról az arcomba csapódott. Aki demonstrál, annak ezzel számolnia kell, bár megjegyzem, ha a jogszabályban előírtak szerint előzetesen figyelmeztetnek hangszóróval, hogy kényszerítő eszköz alkalmazása következik, kihátráltunk volna – írta a polgármester, aki hozzátette ez nem történt meg.

– Igazából nehéz volt eldönteni, hogy a sorfalban, egyenruhában állni, vagy tüntetőként demonstrálni volt-e rosszabb éjszaka. Én most már mindkét oldalon álltam, egyik sem könnyű. Magyarok itt is, ott is. Itt elkeseredett állampolgárok, ott a parancsuralmi gépezet „aprócska alkatrészei". A tv épületében egész éjjel és reggel is ment, azóta is megy a „harc” az épület biztonsági őrei és ellenzéki országgyűlési képviselők között. Ha jól értesültem, az egyik képviselőt nemes egyszerűséggel – és álláspontom szerint jogszerűtlenül intézkedve – kidobták a székházból. Hol ennek a vége? – tette fel a kérdést Lengyel.

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.