Fidesz: celebek éjszakája

„Kétszázhúsz fölött” – énekli az antik neotonos slágert egy nóném zenekar – nagyon helyesen. Tényleg kétszázhúsz felett van az ünneplő sokaság, sőt akár a triplája is megvan ennek, szóval az ezret alulmúlja. Az adott helyzethez képest: a kevésség.

Szemrevételezzük a hálóval letakart szappantartóra hajazó új irodaépületben a sajtóközpontot. A médiaelhárítás tökéletes: az újságírók hermetikusan el vannak zárva a politikusoktól. A büfépultnál 250-ért adják a „Fidesz” feliratú zsírosdeszkát, 360 az üdítő. Hétkor úgy látszik, mintha a választási bizottság megalkotná a négyszög alakú kört, a lokális kampánycsendet, de a kis magyar abszurd fokozását aztán visszavonja. Hét óra húsz van, a tévé szerint Újbudán akár éjfélig is tarthat a szavazás. Mindenki lézeng, én megkérem a készséges és kellemes sajtós fiatalembert, hogy szerezzen nekem riportalanyt. Akit tud, amikor tud. Elsöprő Fidesz-győzelem idején az ember ne legyen válogatós.

Kifelé indulok a térre, de ahogy lemennék a lépcsőn, látom, hogy a kordonon túl már gyülekeznek a celebek. Háromméternyire tőlem Pozsgay Imre Fidesz-celeb fontosan vitatja a nagy helyzetet, átnyújtanám felé a mikrofonomat, de a rend szigorú őrei elhessegetnek. Régebben valahogy elérhetőbb volt ő a 168 Órának. Na jó, irány a tér, a nagy embereknek nyitott bejárat. Pataky Attila érkezik (nagy bulik lesznek még), valahogy Jeszenszky Géza is inkább ide vette az irányt az MDF helyett (egy kis Trianon-értelmezés mindig jól jöhet, ha nem is feltétlenül jár nagyköveti beosztással). Az örök bennfentesek méltóságával sétál a regisztrációhoz Kun Miklós kremlinológus (hol van már az az idő, amikor még érdekelte, mit írnak Kun Béla életrajzába). Szűrös Mátyás érkezik, elő a mikrofont!

– A Fidesz megnyeri a választásokat, méghozzá fölényesen. Nem tudom, hogy a kétharmad meglesz-e, az lenne jó végre.
– És ez mit jelent az ön számára? Gondolkodik-e azon, hogy például tanácsadóként szerepet vállaljon?
– Nem, nem. Én már betöltöttem a szerepemet. Én nemzeti baloldali, vagy mondjuk így: keresztény-szociáldemokrata ember vagyok, de elsősorban népi nemzeti baloldali. Csak gratulálni jöttem, mert manapság közelebb áll hozzám a Fidesz, mint a szocialisták. Tudniillik: ma a szocialista párt nem baloldali.
– Értem. És a Fidesz, az baloldali?
– A Fidesz inkább baloldali, szociális értelemben. Mert a mai szocialisták számára az alapvető szempont a pénz, a piac imádata. Pedig ez a politika világviszonylatban csődbe jutott, Magyarországon is ennek a levét isszuk. Ez egy érdekes történelmi helyzet, kérem szépen.
– Milyen jövőre számíthatnak azok a volt beosztottjai, akik megmaradtak a szocialistáknál?
– Szerintem most nekik is az az érdekük, hogy a nemzeti erők felülkerekedjenek. Ugyanis a multinacionális cégek eluralták a terepet. És mondok még valamit: nekem, amikor moszkvai nagykövet voltam, volt egy munkatársam. Elment üzletelni, és most több a nyugdíja, mint nekem. Tessék elképzelni! Én ezért vagyok független, és fütyülök a világra. Mert én ma egy kisnyugdíjas vagyok. Én mindig csak a nemzet érdekét tartottam szem előtt. Mert az én apám még huszár volt, és erre nevelt.

Hát jó. Huszárosan körbenyargalok a téren. Egy néni nemzetiszín piktornyakkendőt kötött, áll a zászlóbiznisz, pedig szolid az árazás: 500 a kicsi zászló, 1000 a nagy. Pálffy István nyilatkozik a sajtóbejáratnál, ahová persze csak nosztalgiázni érkezett: őt már más lépcsők, más társaságok várják. Andy Vajna filmmogul közeledik.

– Barátaimhoz jöttem, drukkolni nekik.
– A Fidesz-győzelem után ön szerint lesz változás a filmiparban?
– Én csak azt tudom, hogy amikor legutóbb a Fidesz volt kormányon, akkor új forgalmazási vállalkozásokat indíthattam, simábban, olajozottabban működött az egész üzletág.
Nos, Vajnának a szoci érában sem ment rosszul, de ez nem az a pillanat, amikor Etyekwood elemzésébe kezdenénk. Igaz, bele is foghatnánk, sőt akár pirospacsit is játszhatnánk, mert ahogy a téren, a sajtóközpontban is elképesztő pangás van. Fidesz-közeli kollégák szerint az egész balhé a szociknak jó, mert így ellophatják a fideszesek ünnepét. Persze érkeznek a hírek a szegfűs táborból is: ott másképpen dobolják, szerintük a tömeges átjelentkezéseket valaki azért vezényelte, hogy az ő esélyeiket rontsa. Kilenc felé jár az idő. Kopp Mária magatartástudós regisztrál.
– Úgy gondolom, a jövőben az egész országnak javulhat a lelkiállapota.
– Mit gondol azoknak az embereknek az egzisztenciájáról, akik eddig a szocialistákhoz kötődtek?
– Én nagyon remélem, hogy most minden becsületes embert teljesen nyitottan fogadnak majd. Abban bízom, hogy végre olyan országban élhetünk, ahol a teljesítmény számít, nem a kapcsolatok, a pénzügyi összeköttetések.

Ebben megállapodunk, bár nekem vannak bizonyos kétségeim. A téren olyan a hangulat, mint a régi házibulikon éjfél előtt: az első turnus már elment, a második még nem jött meg. Néhány (itt néhány száz) elszánt ember őrzi a tüzet. A sajtóközpontban semmiféle tűz sincs, kollégák rutinszerűen azt vitatják, hogy az OVB-nek egy órája le kellett volna-e mondania, vagy elég lesz holnap is. A praktikusabb szemléletűek úgy vélik, hogy a második fordulót azért ki kellene húzniuk legalább ügyvezetőként. Demeter Ervin, a titkok tudója érkezik. Mikrofon elő.
– Úgy gondolom, hogy az államigazgatás rossz működését mutatja a mostani állapot.
– Csakhogy a törvénymódosítás annak idején ötpárti döntés volt.
– A törvénynek van végrehajtási utasítása is. Ezt a helyzetet előre kellett volna látni, legkésőbb pénteken 4 órakor, amikor már pontos adatok voltak az átjelentkezésről. Még akkor sem lett volna késő olyan működési rendet kialakítani, hogy növeljék azokat a választási bizottságokat, amelyekre háromszoros terhelés kerül.

Fél tizenegyre jár, amikor hirtelen felszökik az adrenalin – elkezdik az adatok ismertetését. A Vörösmarty téren a kivetítő Lendvai Ildikót mutatja, a hang viszont a nónéméké, hogy bizony az ő vérük pezseg a zene után. Aztán megérkezik a Hír TV hangja is. A mandátumnyertes fideszeseket ováció fogadja. Az LMP-nek méla csend jár, a Jobbiknak némi füttyögés, igaz, egy ember mögöttem egy emberként vadul tapsol nekik. Dávid Ibolya láttán kitör a ribillió: hangzavar, füttyszó, árulózás. Tizenegy után már kétezres lehet a sokadalom, amikor felhangzik a kórus: Viktor, Viktor! Orbán a színpadra vonul vezérkarával, a fagyizó előtt páran a Himnuszt kezdik énekelni. Magyarország legyőzte a reménytelenséget, mondja a politikus, aki élete legnagyobb feladatáról beszél, szerénységre int, és alázatra. A tömeg skandál: szép volt, fiúk, szép volt, fiúk...

Vissza a sajtóközpontba. A négy órája kért interjúról kérdezem a kellemes és készséges sajtóst, aki kellemesen és készségesen mondja, hogy most éppen nem tud biztosat, mert minden összekeveredett. Csak várni kell, és minden kialakul. Balog Zoltán érkezik, hozzá bejelentkeznék, de ő (kellemesen, készségesen) visszairányít a sajtóosztályhoz. Most nem forszírozom tovább a dolgot, jobb híján tudomásul veszem: itt most csak várni kell. És akkor minden kialakul. (Eközben Orbán a TV 2 Frizbi című műsorában interjút ad Hajdú Péternek. Asszisztál: Verebes István, Fiala János, Harsányi Levente. A szerk.)

Kint a színpadon egy fidelitasos egész éjjel tartó buliba, a Mentha-teraszra invitálja a kitartóbbakat. A kivetítőn közben Mesterházy Attila tátog, de a Vörösmarty térig ma éjjel már nem jut el a szava.