Ez a nő verhette agyon a budapesti állatkert teknősét - Fotó

2019. június 14., 09:27

Szerző:

Fotókat tett közzé a rendőrség arról az ismeretlen személyről, aki a Fővárosi Állat- és Növénykert kamerafelvételei alapján olyan szerdán súlyosan bántalmazott egy görög teknőst, hogy az állatot el kellett altatni. A feltételezett elkövető ellen állatkínzás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást.

Fotó: police.hu

A nő 20-25 év körüli, vékony testalkatú, hosszú barna hajú, aki a bűncselekmény elkövetéskor fekete hosszú ujjú pólót, zöld színű kantáros nadrágot és sportcipőt viselt.

Mint azt a 168 Óra is megírta, az állatra a gondozók a zárás előtti állományszemle idején találtak rá, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy az állatorvosok már nem tudtak segíteni rajta, ezért az elaltatása mellett döntöttek.

Fotó: police.hu

A térfigyelő kamera felvételein a tettes és a vele együtt lévő személy is jól kivehető. A videó alapján az történhetett, hogy az elkövető áthajolt a kerítésen, kivette a teknőst a kifutóból, aki valószínűleg a kezébe piszkíthatott. Utóbbi ilyen esetben nem ritka a teknősöknél. Az elkövető ezután keresett egy követ, és agyonütötte vele az állatot.

A teknősnek óriási fájdalmai lehettek, mert a testét borító páncél a hasi és a háti oldalon is kettéhasadt és szétnyílt, belső szervei pedig súlyosan sérültek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a képeken látható nőt felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.