Erdély és a Fidesz

Arra a kérdésre, hogy ugyan mi jó származik az erdélyi magyarságra nézve abból, hogy politikusok egy csoportja most már nem felezni, hanem épp harmadolni kívánja szavazatait, akár ellehetetlenítve ezzel a parlamenti küszöb (öt százalék) elérését, könnyű válaszolni: semmi.

De ez a vélekedés nemcsak úgy okadatolható, hogy a testvérharcban egymás szavazóinak – illetve alapjában az RMDSZ szavazóinak – átcsábításával végül is mindenki elvérezhet, hanem azzal a szimpla számtani összefüggéssel is, hogy ha mondjuk az új párt „össze akarna fogni” az RMDSZ-szel, akkor a román törvények értelmében együttesen nyolcszázalékos választási eredményt kéne produkálniuk. Mivel a magyarság számaránya Romániában alig haladja meg a hat százalékot, ez teljességgel lehetetlen.

A püspök bosszúja

Immár nem számtani, hanem politikai következtetés az, hogy ha Tőkés és a mögötte állók, illetve az általa futtatottak ki akarják lökni a „hiteltelenné vált” RMDSZ-t a román parlamentből, az felfogható a hiú és becsvágyó hajdani püspök személyes bosszújának is egy olyan szervezettel szemben, amelyet másfél évtized kitartó aknamunkájával sem sikerült saját irányítása alá vonnia. Aztán „új korszak” kezdődhet, ahol is a „reményvesztett” romániai magyarságot immár nem az RMDSZ, hanem majd a semmiből építkező új párt integrálja. Merthogy a jelszó természetesen nem a szétszakítás, hanem az integráció.

Az „új korszak” anyagi alapját a Fidesz-kormány hathatós közreműködésével teremtették meg. Csak a gyermek tekintheti véletlennek, hogy a pártalapítási döntéssel az EMNT kivárta annak a megállapodásnak a létrejöttét, amelyet Budapesten a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Külügyminisztérium, valamint éppen az ő képviselői írtak alá. E megállapodásban a tagdíjfizető tagsággal nem rendelkező EMNT vállalta, hogy Demokrácia Központ néven Erdélyben irodahálózatot hoz létre, amely segédkezik a könnyített honosítás (magyarán: kettős állampolgárság) iránt érdeklődő polgárok tájékoztatásában és a szükséges iratcsomó összeállításában. A hálózat fenntartását Budapestről finanszírozzák. A pénz a Tőkés-féle EMNT kasszájába fut be, és talán nem merész föltételezés, hogy a „forrásokból” jut majd az EMNT égisze alatt szerveződő új politikai párt felépítésére is.

Az „új korszak” nagy előnye viszont az, hogy immár nem kell bújócskát játszani. Toró T. Tibor, az RMDSZ volt parlamenti képviselője, akit „Tőkés árnyékának” szokás mondani, egy minapi interjújában szemernyi kétséget sem hagyott afelől, hogy az új párt, amelynek ő az elnökvárományosa, az Orbán-kormány „stratégiai partnerének” tekinti magát. Toró ugyanakkor a Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányokhoz, az MSZP-hez és részben az SZDSZ-hez kapcsolta az RMDSZ-t, éspedig ideológiai támasztékkal.

Ez a nyilatkozat meg- és újrafogalmazása volt annak az ellenségességnek, amelyet a Fidesz soha nem mulasztott el kimutatni az RMDSZ-szel szemben, holott az mindig kényesen vigyázott a függetlenségére, ideológiai-politikai értelemben pedig a színskála jobboldalán határozta meg magát. Köztudomású például, hogy néppárti színekben politizál az Európai Parlamentben, ugyanúgy, mint a Fidesz.

Szász székelyei

Ha a „stratégiai partnerség” „stratégiai hozadékán”, a pénzen túllépünk, a helyzet minden Fidesz-hátszél ellenére sem látszik könnyűnek az új pártképződmény számára, sőt. Romániában 2012-ben tartanak új helyhatósági és parlamenti választásokat, a pártépítésre szánt idő félelmetesen rövid. A törvényi kívánalom pedig, hogy a bejegyzéshez az EMN szerezzen legalább 18 megyében legalább 25 ezer aláírást, igen-igen nagy. Magának a közvetlen megmérettetéstől mindig is irtózó Tőkés Lászlónak is kétségei lehetnek a vállalkozás sikere felől, mivel nem vállalta, hogy elnöke legyen az új pártnak. Az EMNT-hez befolyó budapesti pénzek fölött enélkül is ő fog rendelkezni.

Aztán ott van még a Szász Jenő vezette, Kövér László pártfogását élvező székelyföldi Magyar Polgári Párt, amely most egyszerre okád tüzet az RMDSZ-re és Tőkésre. A volt püspököt és embereit – valamennyien az RMDSZ volt politikusai és parlamenti képviselői – az RMDSZ-ben tömörült „hajdani kommunisták” szekértolóinak minősíti, és számon kéri rajtuk (is) az autonómiakudarcokat. Puszta féltékenységből persze, hiszen látja, hogy a Fidesz letette a voksát Tőkés, Toró, az EMNT és az új párt mellett.

Élesebb szemű megfigyelőknek ugyanakkor feltűnt, hogy a székelység számára ultimatív módon területi autonómiát követelő Székely Nemzeti Tanács budapesti parlamenti üléséről – ahol a házigazda házelnök társaságában megjelent Szász Jenő – távol maradt mindenki, „aki nemzetpolitikailag számít”: Orbán, Semjén, Navracsics, Martonyi meg persze Tőkés és sleppje. Tartok tőle, hogy a Fideszt pillanatnyilag sokkal jobban érdekli az esetleg választójoggal is felruházandó, potenciális új magyar állampolgárok begyűjtése, mint az egész autonómiaügy.

Közben, hogy az élet még színesebb legyen, az RMDSZ élén vezetőváltás ígérkezik. A februári kongresszuson Markó Béla elnök már nem jelölteti magát, de bármennyire örüljenek is ennek a Tőkés- vagy a Szász-táborban, gyakorlatilag kizárható, hogy az új elnök szakítana Markó óvatos, egyensúlyozó reformpolitikájával, és a romániai politika közvetlen – kormányzati, parlamenti – befolyásolása, a minden politikai irányban meglevő „szabad vegyértékek” őrzése helyett a bukaresti politikai elittel való konfrontációra rendezkedne be.

Az élet színes

Úgy látom, ez idő szerint Bãsescu elnök is az ő demokratái, valamint az RMDSZ koalíciójának fenntartását pátyolgatja, különben miért töltött volna a múlt hét végén két teljes órát az RMDSZ egyik platformjának számító „keresztyéndemokraták” kongresszusán, ahol egyébként nemcsak ő, Szili Katalin is vendég volt. Mint mondottam volt, az élet színes. Arrafelé.