Embertelen bánásmód a Merényiben
A Magyar Pszichiátriai Társaság által régóta hangoztatott hiányosságokra derített fényt a fővárosi Merényi Gusztáv Kórház zárt pszichológiai részlegében végzett ombudsmani vizsgálat – mondta a 168 Órának dr. Molnár Károly, a társaság elnöke.
Mint ismert, az ombudsmani hivatal szerint a feltárt jogsértések, a Merényi kórházban tapasztalt körülmények az alaptörvény embertelen bánásmódot tiltó cikkelyébe ütköznek: az egyik WC-ből például ömlött a szennyvíz, a mennyezet beázott, hiányoztak a tisztálkodási szerek, az egyik beteget pedig a radiátorhoz kötötték.
Dr. Molnár Károly elmondta, tavaly a WHO szakértői felmérték a hazai pszichiátria helyzetét és 42 pontban foglalták össze, milyen fejlesztések lennének szükségesek. Sok pszichiátriai osztályon tarthatatlanok a munkakörülmények, szakember- és utánpótláshiánnyal küzdenek. A dolgozóktól megvonták a veszélyességi pótlékot, így mintegy harminc százalékkal csökkent a fizetésük, a túlórák kifizetésének új szabályozása miatt pedig kevesebb szakképzett nővért tudnak alkalmazni.