Eltört, mert nem hajlott – Sokan elsüllyedhetnek még a Botka-zátonynál
A Medián szeptemberi kutatása láttán sokan joggal kapták fel a fejüket arra, hogy az MSZP támogatottsága a választani tudó biztos szavazóknál negyedszázados mélypontra, 9 százalékra süllyedt. De feltűnést kelthetett volna az is, hogy a Fidesz ugyanebben a körben ismét abszolút többséget ért el. Bár elemzői konszenzus áll fenn arról, hogy a Fideszt könnyű fölülmérni, a kormánypárt népszerűsége kormányzása nyolcadik évében nem csökken. Az ellenzéki pártok közül a DK, az LMP és a Jobbik egyaránt erősebb, mint négy éve, azonban jelenleg, 2017 őszén, csak az LMP számai javulnak. Az Együtt és a Párbeszéd hosszú ideje 1-2 százalékon tipródva keresik a túlélés útját, miközben a Momentum mindenki másra a múlt szereplőjeként és felelőseként tekint.
Ez az a szituáció, amelyben a Botka-projekt végállomásához érkezett. A szegedi polgármester „nem hozta a számokat”, az őt hivatalosan is miniszterelnök-jelöltté választó pártkongresszus utáni időszak adatai valódi vesszőfutást jeleztek. Ám érdemes azt is hozzátenni, hogy Botka miniszterelnök-jelölti fellépésére eleve azért került sor, mert az ellenzék számára kedvező számok korábban sem akarództak megérkezni.
Szövetségkeresés
2016 végén a legoptimistább perspektíva az lehetett, hogy a viszonylag stabil támogatottságú, de a győzelmi esélytől távol lévő ellenzéki szervezetek összehangolják erőfeszítéseiket, idővel valamiféle megegyezésre jutnak az egyéni kerületi jelöltállítás, a miniszterelnök-jelölés, valamint a párhuzamos, de külön futó kampányok közös elemeit illetően. Abban azonban sosem volt egyetértés, legyen-e előválasztás, és az sem igazán látszott, hogy a 2014-es vereség után stagnáló demokrata ellenzék egy szövetségi konstrukció létrehozása esetén mitől válna markánsan népszerűbbé. Ellenben a kisebb-nagyobb pártok mind ragaszkodtak éppen csak megszilárdult identitásukhoz, önállóságukhoz, vezetőik pedig a saját székhez a tárgyalóasztalnál. Alkalmi választókerületi egyeztetések sikerei jelezték a megállapodás lehetőségét, más példák azonban a feszültséget és a nadrágszíjnyi tér elvesztése miatti aggodalmat mutatták. A rossz helyzetből a legjobbat kihozni, körülbelül ez a hozzáállás jellemezte a feleket.
Arról erősen megoszlanak az emlékek, egészen pontosan ki kivel, milyen és hány körben tárgyalt, mit lehetett előzetes és hivatalos egyeztetésnek tekinteni, illetve hogy a résztvevők ugyanúgy értékelték-e a beszélgetések státusát és eredményét, vagy voltak-e mások elől titkolt különmegállapodások. Az azonban biztos, hogy Botka László 2016 karácsonyának előestéjén képletesen szólva keresztülgyalogolt a tárgyalóasztalokon. Először is közös listás indulást akart, de nem a 2014-es alapokon, hanem az LMP-re is kiterjesztve. Részben az LMP-nek szólt az a kitétel, hogy ezen a listán nem szerepelhet Gyurcsány Ferenc. Furcsa módon éppen a DK elnöke nyilatkozott úgy már Botka távozása után a 24.hu-nak, hogy riválisának terve hordozott logikát: „Majdnem biztos vagyok abban, hogy Botka stratégiája arra épült, tesz egy visszautasíthatatlannak vélt ajánlatot az LMP-nek. Két ígérettel: az egyik a listás helyekre és körzetekre vonatkozó nagyvonalú ajánlat, a másik, hogy Gyurcsányt leveszi a pályáról.”
Hozzátehetjük, Botka ezzel a többi párt számára is megkönnyíteni vélte a csatlakozást, csökkentve a szoros szövetség politikai költségét. Kivéve persze a DK-t, amelyet a korábban a Gyurcsány-párt által generált összefogás-követelés irányának megfordításával igyekezett volna rábírni arra: legalább a listára ne tegyék fel a pártelnököt.
A Botka-stratégia
A Botka-stratégia második elemeként a miniszterelnök-jelölt kilépni próbált a demokrata ellenzék másfél milliós szavazói körén túlra, nyomába eredve az egykori, illetve a társadalmi karakterében potenciális MSZP-s szavazóknak. A Fizessenek a gazdagok! jelszót jeges rettenet övezte a liberális nagyvárosi közönség soraiban, de nem is nekik szólt, hanem azt célozta, hogy Ózdon vagy mondjuk a pécsi lakótelepeken helyreállítsa a szocialisták renoméját.
Botka programja középpontba állította a megrendült szociális biztonság ígéretét, amit jelentős – habár távolról sem forradalmi léptékű – vagyon- és jövedelemátrendezés révén váltott volna be. Az újbaloldali véleménykörök fenntartásukat hangoztatva, de rezonáltak Botka elképzeléseire. Bár e körök szűk társadalmi átmérővel bírnak, mégis úgy tűnt, innen érkezhet a régóta vágyott intellektuális feltöltődés az MSZP számára. Mindezzel összefügg a Botka-kísérlet harmadik eleme: az MSZP-ből ismét pólusképző baloldali pártot akart faragni, amelynek lépéseit nem a médiában látszó, esetenként minimális támogatottságú pártokhoz szabta volna, hanem a szavazótábort bővítve, úgy, hogy a szocialisták kormányváltó tömeget gyűjtenek, politikai táborrá szervezik az elégedetleneket, és ismét domináns szereplővé válnak.
Sértettek, kétkedők
Felsorolni is nehéz, hány érdeket sértett Botka, vagy, fogalmazzunk így, ki mindenkiben keltett kételyt hármas célrendszere: azokban, akik nem a baloldalra képzelték a kormányváltó erők súlypontját, akik nem akartak az ellenzéket uraló MSZP árnyékában politizálni, akik nem hittek az MSZP nagypárti pozíciójának helyreállíthatóságában, így Botkában a nem ideális, de legalább elérhető megállapodás akadályozóját látták, és akik szocialista párton és az ellenzéken belüli átrendeződéstől saját személyes pozíciójukat féltették.
A Heti Válasz múlt heti számában Török Gábor úgy vélte, „a Botka-projekt szétverésében többen is érdekeltek voltak”, ám a fő problémát abban látta, hogy „a megoldásig vezető politikai munkát nem végezték el”. Hasonló problémára utalt Tóth Csaba is a Facebookon közzétett gyorselemzésében, amelyben kifejtette, hogy egy baloldali átpozicionálás levezénylése hosszú időt vesz igénybe. Azt is megjegyezte, hogy Botkának készülnie kellett volna egy B tervvel arra az esetre, hogy közös listás szövetségi ajánlatát – aminek számszerű ismertetése volt Botka utolsó akciója – visszautasítják a kiszemelt partnerek: „nem volt koncepció arra, mit tesz majd, amikor a partnerek a tőlük várható módon nemet mondanak neki”.
A már idézett 24.hu-s interjúban a DK elnöke is elemzői érzékenységgel emelte ki, hogy Botka elmulasztotta a társpártok valós identitásának, belső hangulatának megismerését, és ilyen értelemben „önmagát győzte le”.
Tény, hogy a Botka-projekt olyan narratívamódosítást célzott a baloldali programtól a szövetségi politika átalakításáig, aminek a lefuttatása éveket vesz igénybe. Aligha lehet Botka nyakába varrni annak a felelősséget, hogy mások miért nem fogtak hozzá korábban.
Volt rá egyáltalán esély?
Az egy másik, eltérő természetű kérdés – vagyis ma már nem kérdés –, volt-e a reményen túl reális esély mindennek a megvalósítására. Botka feltehetően abban bízott, hogy éppen az ellenzék addigi hosszú stagnálása, a társadalom felszín alatti elégedetlensége meg a választások közeledése vezethet nagyobb fogadókészséghez és a folyamatok felgyorsulásához.
Ehhez képest az történt, hogy Botka az ellenzéki közvélemény jelentős része számára rövid idő alatt egy diktátumokat megfogalmazó, gyurcsányozó, populista követeléseket hangoztató politikus színében tűnt fel. Ezek a bírálatok sokkal gyorsabban átmentek a köztudatba, mint amennyi idő alatt Botka meg tudott volna győzni százezreket saját politikája helyességéről, miközben nyilván vitaható, hogy ehhez egyáltalán jó taktikával fogott-e hozzá. Botka a viszonylag jó kezdés után a személyes népszerűségéből is sokat vesztett, az MSZP támogatottsága pedig az enyhe emelkedést követően nyáron már csökkent. Mondhatni, követte a németországi Schulz-jelenség pályaívét.
Martin Schulz januári kancellárjelölti érkezése rövid ideig lelkesedést váltott ki, és a szociáldemokratákra irányította a figyelmet. Ám mire eljött a szeptemberi választás, az SPD már mélyrepülésben volt, végül a háború utáni legrosszabb eredményét érte el. Ott is kérdés, hogy maga a márkanév és a hagyományos balközép eladható-e újra széles körben, bárki is a vezetője. Botka jelöltségét az MSZP testületei azért támogatták, mert rosszul álltak, a népszerű polgármester viszont reményekre jogosított. Még akkor is, ha sok szocialista politikus valószínűleg abban bízva szavazott rá az elnökségben és a kongresszuson, hogy a jelölt programja idővel majd úgyis módosul.
Botka tévedései
Botka fellépése alighanem az utolsó kísérlet volt arra, hogy a szocialisták az ellenzék általánosan elismert vezető erejeként lépjenek fel. Valószínűleg éppen ebben állt Botka legnagyobb stratégiai tévedése: nagy pártként vagy legalábbis nagy párttá visszaemelhető szervezetként tekintett az MSZP-re, ahelyett hogy saját mozgalmat alapított volna. Bizonyos értelemben a kételkedők és a kritikusok voltak realisták, amikor azt gondolták, meg kell egyezni a többi párttal, mert a korábbi gyengülés nem fordítható vissza teljes egészében, az MSZP nem lesz már az, ami volt. Hogy aztán ezért ki mindenki felelős, az egy másik hosszú történet.
A német szocdemekhez képest ugyanakkor jelentős eltérés, hogy Schulzot rögtön pártelnökké is választották, a távozó elnökkel legnagyobb egyetértésben, és még a választás után sem kell Schulznak a saját pártjával küzdenie. Ez Botka esetében nem így volt, emlékezetes harca Molnár Zsolttal és a lemondó beszédében is megemlített, pártba épült „politikai maffia” motívum jelezte, hogy erős ellenállásba ütközött. A belső fórumokról nem is kiszivárogtak, hanem kiáradtak az információk a médiába hónapokon át, nemegyszer torzítva vagy éppen a valóságot megfordítva, és különös új szimpátiák ébredtek korábbi ellenzéki ellenfelek között Botka ellenében. Egy politikus számára sosem mentség, ha a saját pártját nem tudja kezelni, maga mögé állítani, de a 96 százalékos kongresszusi többséggel megválasztott miniszterelnök-jelölt olyan mértékű fűrészelése is példa nélküli, mint ami az elmúlt hónapokban volt tapasztalható.
Botka abban is tévedett, hogy a kis pártokat Gyurcsány ellenében maga mellé terelheti, holott feltehetően nem a semmibe kiabált bele: jelölti bejelentkezése előtt is bizonyára működtek a telefonvonalak Szeged és Budapest között. Másra számított, nem számolt azzal, hogy az Együtt, az LMP, a Párbeszéd sokkal bonyolultabban ítélte meg az önállóság és összefogás viszonyrendszerét, másfelől pedig az MSZP belső állapotai azt a benyomást keltették bennük: Botka helyzete bizonytalan, a vele kötött megállapodás nemhogy érvénytelenné, de a hátrányukra is válhat.
A hiányzó B terv
A többi történelem: Botka nem hajlott, hanem tört. Nem volt B terve, mert úgy látta, az egész demokrata ellenzék egy elhúzódó B terv foglya évek óta. Győzni kevés az esély, ezért a valódi cél a minél jobb saját pozíció kiépítése ellenzékben, ahonnan majd egyszer, ha a történelem kereke úgy fordul, rá lehet startolni a kormány- és rendszerváltásra.
A posztbotkai MSZP most részmegállapodásokat köthet, elsősorban a DK-val, az egyéni jelöltállításról. Külön listák indulnak, a DK-nak ez az érdeke, Botkára mutogatva megszerezte a legitimitást is a négy éve általa követelt közös lista elvetéséhez. Az egyénik MSZP–DK-s koordinálásával azonban még semmi sincs megoldva. Ha be is veszik az egyeztetésbe az Együttöt és a Párbeszédet, erősen kérdéses, mi lesz utóbbiak listás voksaival. Bár Karácsony Gergely szerint ez nem „vesztes felállás”, a bejutási küszöb elérése még akkor is bizonytalan számukra, ha választási pártot létrehozva azt 10-ről 5-re szállítják le.
Csakhogy az „egy az egy ellen” politikája még a fenti négy párt egyéni kerületi koordinációja esetén sem érvényesül. Az LMP éppen most állított miniszterelnök-jelöltet, akinek a kampánya ígéretesen indult, a párt támogatottsága kis mértékben, de érzékelhetően felfelé mozdult. Az LMP-ben ezt nyilván egy hosszú konjunktúra kezdetének látják. Mindenesetre ha szándékukban is állna alkudozni a többiekkel, nem ebben a helyzetben fognak hozzá. Egyáltalán nem mellesleg továbbra is érvényben van az a kongresszusi határozat, amely kizárja a parlamenti pártokkal való együttműködést. Jelen állapot szerint azonban az LMP-s politikusok maguk sem hihetik – legfeljebb remélhetik –, hogy egyéni kerületeket nyerhetnek.
Abban bízhatnak, hogy a győzni esélyes ellenzéki szavazók több körzetben spontán az LMP-s jelöltet találhatják jó választásnak, ehhez pedig, vélhetik, inkább erőre és nem formális megegyezésre van szükségük. Jelen viszonyok mellett ebből kialakulhat a régóta vágyott nagyságrendi emelkedés, de Orbán leváltása nem. A Momentum számára – az LMP-hez hasonlóan – elvi és stratégiai kérdés, hogy ne egyezkedjen a múlt pártjaival, legfeljebb alkalmanként, egyes ügyekben kooperáljon velük. Az egyedüli kiskapu, amit a Momentum hagyott, hogy az újabb kétharmad megakadályozása érdekében megfontolná a választási együttműködést. Világos beszéd: ha tényleg volna tétje, akkor elgondolkodnának a dolgon.
Addig azonban öt országos listára (DK, Együtt–PM, LMP, Momentum, MSZP) és a legjobb esetben is három demokrata ellenzéki jelöltre van kilátás az egyéni kerületekben. Párhuzamosan folytatnak majd kampányt, ki tudja, találkoznak-e majd a végtelenben. Nem szólva a Jobbikról, amelynek elnöke cápamosollyal úszik a szociális biztonságra vágyók, illetve az Orbánt bármi áron leváltani akaró szavazók felé. Bár a Jobbik támogatottsága szintén stagnál, Vona irányba állt, és figyelmeztető lehet, hogy formaidőzítése a 2014-es választásra tökéletesnek bizonyult.
Kellene talán egy C terv.
Kockázatot jelenthet az MSZP
– Botka Laci megkönnyítette a dolgunkat azzal, hogy lemondott. Már csak az LMP és a Momentum a probléma, ők nem nyitottak az együttműködésre – mondja az Együtt egyik politikusa. Miután az Együtt és a Párbeszéd elhatározta, hogy kooperál a választásokon, egyetértettek abban, hogy szövetségben a parlamentbe jutáshoz szükséges tíz százalékot nem tudják elérni. Ezért választási párt létrehozásán gondolkodnak, így a jogszabályok szerint elegendő, ha az ötszázalékos küszöböt meghaladják.
Az Együtt kompromisszumkész: többször deklarálták már, hogy jelöltjeiket visszaléptetik az esélyesebb ellenzéki induló javára. A DK-val nem volt konfliktusuk, abban bíznak, hogy könnyen meg tudnak állapodni velük. Az MSZP-vel való tárgyalásoknál sem számítanak problémára, ám szerintük óvatosan presszionálni kellene az LMP-t és a Momentumot, hogy ők is csapjanak a kezükbe. Úgy vélik, ez lassú folyamat lesz, és vigyázni kell arra, nehogy a Botka-diktátumhoz hasonló helyzet alakuljon ki, nehogy megrekedjenek a tárgyalások.Fotó: Bazánth IvolaSzocialista beszélgetőtársaink azt mondják, az LMP maximum egy-két választókörzetben lesz hajlandó arra, hogy visszalépjen a többiek javára. De lesz, ahol az ellenzék többi pártja sorakozik fel Szél Bernadett szervezetének jelöltjei mögé. Várhatóan így lesz Baján, ahol most a zöldpárti Ikotity István a közös favorit.
A Momentum kitart majd álláspontja mellett, mondják informátoraink, de arra is felhívják a figyelmet, hogy a régi politikai gárdát és politikájukat tagadó pártok – az LMP és a Momentum – közül a választók nagyobb valószínűséggel a számukra hitelesebbnek tartott régebbi alakulatra, a Szél Bernadett fémjelezte pártra fognak voksolni. Szerintük ezzel Fekete-Győr Andrásék is tisztában vannak, így elképzelhető, hogy menet közben korrigálják a stratégiájukat.
A Botka távozásával megroggyant MSZP a múlt heti választmányi ülésen megrázta magát, több megyei elnök jelezte, hogy szervezeteik készek a harcra. Ahogy Hiller István választmányi elnök is mondta, senki sem lépett ki, senki sem mondott le, az MSZP összezárt, nincs szakadás. Molnár Gyula pártelnök is új kezdetről beszélt, és azzal a közhelyes bon mot-val jött elő, hogy csupán csatát vesztettek, háborút nem. Informátoraink szerint ez a mondat tükrözte a választmányi ülés hangulatát; kisebbségben voltak azok, akik a múltban kapirgáltak, vizsgálatokat követeltek, a többséget inkább a jövő érdekelte.
Bár nem lesz saját kormányfőjelöltjük, csak listavezetőjük, a szocialisták nem akarnak beállni más miniszterelnök-jelölt mögé, inkább egy civil aspiránst támogatnának. Bár az MSZP még azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy közös listát állítanak a DK-val (szerintük 10-15 szocialista befutó helyen szerepelne), de ezt Gyurcsány-párti beszélgetőtársaink kizárják.
– A DK elnöksége hozott egy határozatot arról, hogy külön listát állítunk. Nem lehet közösen futni az MSZP jelentette kockázat miatt. Ha előkerül egy újabb Simon Gábor-ügy, ha belső viszályok miatt összeomlik a párt, nem indulhatunk együtt, mert botrányaik magukkal rántják az egész ellenzéket. Így biztos lenne Orbán kétharmada – magyarázzák a DK-sok.
A két párt a héten megkezdte a tárgyalásokat egymással. Úgy tudjuk, az MSZP azzal készül, hogy a kiválasztásnál ne csak a jelölt szavazatvonzó képessége, rátermettsége számítson, hanem az is, hogy az adott szervezet képes-e megfelelő létszámú szavazóköri delegáltat kiállítani a vitás körzetben. Aki mindkét feltételnek megfelel, az indíthatna jelöltet az adott körzetben. A DK stratégiája az, hogy egyebek mellett a szervezetek jelenlegi támogatottsága is számítson a jelöltek megnevezésénél. Gyurcsányék szerint a külön listás indulás 12-15 százalékot hozhat a pártjuknak.
A DK vezetői a legvalószínűbb forgatókönyvnek tartják, hogy külön listán indul az MSZP, a DK és az Együtt–PM-szövetség. Beszélgetőtársaink többsége inkább Orbán abszolút többségének megdöntését tartja elképzelhetőnek, semmint az ellenzék győzelmét. Úgy gondolják, esély van arra, hogy Orbán koalíciókényszerbe kerül, de nem talál majd partnert hozzá.
Pungor András
