Előzetes letartóztatás helyett házi őrizetben a hárommilliárd forintos költségvetési csalás gyanúsítottjai
Előzetes letartóztatás helyett házi őrizetbe helyezte a Szekszárdi Törvényszék szerdán annak a hárommilliárd forintos költségvetési csalásnak a gyanúsítottjait, akik autóversenyekhez kötöttek fiktív reklámszerződéseket – közölte honlapján a törvényszék.
A 2016. november 17-én előzetes letartóztatásba helyezett hét gyanúsított közül hat emberrel szemben rendelték el a házi őrizetet, egy gyanúsítottnak korábban megszűnt a letartóztatása. A törvényszék szerint a hat ember esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, de elegendő velük szemben enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása is.
Az ügyben többrendbeli, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt folyik büntetőeljárás.
A NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság korábbi tájékoztatása szerint az elkövetők autóversenyek rendezéséhez évente több milliárd forint értékben kötöttek szponzori szerződéseket, majd a pénz nagy részét visszaosztották a támogató cégeknek, amelyek adóbevallásukban azt költségként elszámolták. A szponzorációnak álcázott adócsalás 3,2 milliárd forint kárt okozott a központi költségvetésnek.
Két szekszárdi férfi – írta az ügyről még tavaly az MTI – autóversenyzés mellett reklámügynöki tevékenységre alapított cégeket, és évente több száz vállalkozással kötöttek szponzori szerződést. Reklámfelületként túraautó-futamokra nevezett versenyautók szolgáltak. A cégek nevével és logóival felmatricázott autókról készült versenyfotókkal látszólag igazolták a teljesítést, és a szponzorok számlát, valamint teljesítési igazolást is kaptak az átutalt, évi több milliárdos szponzori díjról. A szponzorok a fiktív számlákat költségként elszámolták, azaz adóbevallásaikban levonható tételként szerepeltették. A gyanú szerint viszont a számlák mögött nem volt valós teljesítés, ugyanis a szponzorok által havonta átutalt összegeket az elkövetők készpénzben felvették, és az összeg 95 százalékát a szponzoroknak visszaosztották.
Az országos céghálózat és bűnelkövetői kör leleplezésére háromnapos akciót szervezett a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága. A három nap alatt 227 helyszínen, országszerte 270 pénzügyi nyomozó végzett házkutatásokat, lefoglalásokat. A két irányítót a Merkúr Bevetési Egység kommandósai fogták el. A pénzügyi nyomozók három nap alatt 27 ingatlant, 15 gépjárművet és céges üzletrészeket zároltak. Emellett készpénzt is lefoglaltak, továbbá az érintett cégek és személyek tíz pénzintézetnél vezetett 72 bankszámláját csaknem 400 millió forint értékben befagyasztották. Az egyik gyanúsított ingatlanában drogot is találtak.
A nyomozók huszonegy gyanúsítottat hallgattak ki, közülük a Szekszárdi Járásbíróság hét embert helyezett előzetes letartóztatásba.