"Elég durva ez a hirtelen megvonás. Megjósolható: ebből balhé lesz"

A hírek szerint legalább 10 százalék körüli áremelést terveznek a gázszolgáltatók. Tavasszal egy nagyobb, júliusban és októberben további drágulás várható. Sőt: április 30-tól megszűnik a gázártámogatás.

2010. március 3., 10:29

A földgáz árának változása elsősorban a nemzetközi árak alakulásától függ – olvasható a Tigáz sajtószóvivője, Győrösi Pál válaszában, amelyet a

Heves megyei online hírportálnakküldött. – Sajnos a földgázárak növekedni fognak, de a magyarországi egyetemes gázszolgáltatók továbbra is csak negyedévente változtathatnak az árakon a Magyar Energia Hivatal jóváhagyásával.

Nemcsak az árak emelkedése, hanem az általános gazdasági helyzet is meghatározza, miként változik a gázfogyasztók fizetési morálja. Az elmúlt évben a Tigáz Zrt. kintlévősége 47 százalékkal növekedett, és megközelítette a 10 milliárd forintot.

– Heves megyében közel 2000 gázfogyasztót tartunk nyilván, akiknél hosszabb-rövidebb ideje szüneteltetni kell a gázszolgáltatást – írta a szóvivő.
A távfűtött egri lakásokban az EVAT Zrt. biztosítja a meleget. A társaság távhődivízió-vezetője, Zsebe Albert kérdésünkre elmondta, hogy a gázárváltozás a céget, mint nagyfogyasztót, nem érinti.
– Mi már jó ideje a szabadpiacon vételezzük a gázt – jegyezte meg. – Most a háztartási fogyasztók gáztarifája emelkedik, ami mindeddig kedvezményes volt.

Megnyugtató hír, hogy az EVAT Zrt. a jelenleg érvényes hőáron nem kíván változtatni december 31-ig.

– Azt a hőárat számlázzuk a fogyasztóknak, amit eddig, gigajoule-onként – bruttó áron számolva – 2993 forintot. Egy kétszobás lakás esetében, amit már korszerűsítettek, s takarékoskodnak az energiával, egy fűtési szezonban 25–30 gigajoule-t tekinthetünk átlagosnak.

Ez hozzávetőleg 90 ezer forint, 5 százalékos ÁFA-val. Ehhez hozzájön még a havi alapdíj, ez lakásonként 5,5 ezer forint. Ami a támogatást illeti: Egerben 4825 távfűtött lakást tartanak számon, s ennek 60 százaléka kapott mindeddig kedvezményt. – Elég durva ez a hirtelen megvonás – mondja a divízióvezető. – Még akkor is, ha jogtalanul kapták egyesek. Megjósolható: ebből balhé lesz.

A gyöngyösi önkormányzat tulajdonában lévő Városgondozási Zrt.-nél (VG Zrt.) számítanak arra, hogy az állami segítség megszűnése miatt sok háztartásban hiányozni fog az egy-két ezer forintos fűtési támogatás is, így vélhetőan a cég kintlévőségei is nőnek.

Csuzdi Tibor, a VG Zrt. elnök-igazgatója elmondta: az általuk fűtött csaknem háromezer lakás fele kapott eddig fűtési támogatást, amiből a januártól megszűnő távhődíj-támogatás havonta egymillió 700 ezer forint volt, az állami fűtési kedvezmény pedig mintegy 7 millió 800 ezer forintra rúg.

– Ezek elvonása nyilván jelentős veszteséget jelent a fogyasztóknak, ami nekünk előzetes számítások alapján 20 milliós díjhátralék-kockázatot jelent. Ez, a korábbi évek tendenciáját figyelembe véve, 30 százalékkal emelheti a jelenlegi díjhátralékot – tájékoztatatta az elnök-igazgató a Heol-t.