Egy merénylet túlélője: Dávid Ibolya

Hiszen abban a kockázatos helyzetben, az „ifjak lázadásának” drámai hirtelenséggel bekövetkezett elbukásával Dávid megint győzelmet aratott Góliát, azaz a feltételezése szerint az ő elmozdítására manipuláló Fidesz felett. Amikor az MDF elnöke alig több mint két héttel ezelőtt nyilvánosságra hozta azt a bizonyos hangfelvételt, amely Almássy alelnököt alaposan kompromittálta, akkor egyúttal határozottan utalt az általa csak „telhetetlen kis gömböcnek” titulált legnagyobb ellenzéki párt szerepére. A maga részéről nem hagyott sok kétséget afelől, hogy kiknek a megbízásából akarták őt lejáratni, és kik lettek volna hajlandók komoly anyagiakat fektetni Almássy favorizálásába.

Dávid Ibolya tehát egy olyan forgatókönyvet kínált fel pártja belső közvéleményének, amely lényege szerint arról szólt, hogy Almássy elvetélt puccskísérletét a Fidesz támogatta, s bár utalt bizonyos üzleti körök közreműködésére is, fontosnak tartotta leszögezni, hogy a megbuktatására szervezkedők között az ominózus hangfelvétel keltette esetleges allúziók ellenére sem tartja számon Csányi Sándort, az OTP elnökét. Ezt a legalább olyan talányos, mint amilyen körültekintő szónoklatot alig néhány órával követte a korábban még Dáviddal szemben felháborodottan vádaskodó Almássy hirtelen és totális visszavonulása, vagy inkább dicstelen elmenekülése. Az elnök asszony pedig úgy maradt a porondon, mint aki egy személyben áldozat és győztes; egy merénylet túlélője, akinek a sors igazságot szolgáltatott.

Szóval ennek a hálás szerepformálásnak papírforma szerint szinte elsöprő választási diadalt kellett volna hoznia. Nem utolsósorban azért is, mert Dávid Ibolya kihívó nélkül, egyetlen jelöltként indult a párt vezetéséért, így senki nem oszthatta meg a küldöttek szimpátiáját. És mindennek ellenére több mint száz ellenszavazattal futott be. Vagyis ezek a protest voksok nem másvalakit támogattak, hanem kifejezetten azt voltak hivatva kifejezni, hogy a régi-új elnöknek rivális nélkül is számottevő ellenzékkel kell számolnia pártjában.

Haragszomrád viszony

Milyen okai lehetnek a demokrata fórumon belül látványosan megmutatkozó törésvonal kialakulásának? Legalább kétféle. Először is: némelyek aktív tartózkodását alighanem erősen motiválták az Almássy-botrány homályos körülményei. Elvégre feltehető, hogy ha Dávid Ibolya még éppen jókor nem kapja meg valahonnan a Tóth János–Csányi Sándor-telefonbeszélgetés felvételét (s némely hírek szerint még más, egyelőre nem nagy dobra vert diskurzusok rögzítését is), akkor a pártbéli erőviszonyok könnyen alakulhattak volna másként. Természetesen mindenkiben felvetődött a kérdés: vajon ki volt a segítőkész feladó? Mivel jobbról ez a küldemény nemigen érkezhetett, az elemi logika persze kormányzati forrást gyanított; és ha nem is feltétlenül intézményes beavatkozást, de legalábbis baloldali kötődésű egyéni manővert. Ez az eshetőség nyilvánvalóan még azok közül is többek kedélyét felborzolta, akik amúgy nem lelkesedtek az Almássy-ifjak nyomulásáért, de azért sem, hogy Dávid Ibolyának a politikai ellenoldalról siessenek megvédeni a pozícióját.

Ezzel a konkrét rossz érzéssel összefüggésben utalhatunk arra, hogy létezik a párttagság körében egy ennél általánosabb zavarodottság, amit az MDF-nek a Fideszhez való sajátos, haragszom rád viszonya okoz. Tudniillik a Magyar Demokrata Fórum jobboldali konzervatív erőként aposztrofálja magát, és bár az Orbán vezette alakulatot nem tekinti annak – sőt: rendszeresen elmarasztalja kártékony populizmusban –, sokan mégiscsak úgy érzik, hogy a Fidesz természetes szövetségesük. Tudják, hogy a Nagy Testvér rájuk akar telepedni, hogy elvenné az önállóságukat, és bedarálná a frakciót – de mindennek ellenére az MDF szabad vegyértékeinek akkor is a jobboldal vezető erejéhez kell kötődniük. Ez elsőrenden érzületi kérdés, amelyet a politikai pragmatika nem képes felülírni. Ne feledjük: a lezsákizmus Lezsákék távozásával is tovább él a pártban; a Dávid hűségén maradók nem mind hívek hozzá – csak hát nem jutottak képviselői helyhez a Fideszben.

Az újraválasztott elnöknek tehát lesznek még gondjai bőven, mert a helyzete változatlanul kényes. Az volt már Almássy nélkül is; a nem egészen tisztázott eredőjű politikai akna éppen azért tudott megtapadni a pártban, mert igény volt arra a hangzatos szuverenitásblöffre, amellyel végigházalta a vidéki szervezeteket. A dolog iróniája, hogy miközben Dávid Ibolya egész politikai credóját az önállóságra építi, és a jobboldali radikalizmus meg a balliberális szövetség között akar táptalajra találni, aközben egy ifjútörök azzal kezdett kampányolni, hogy az MDF nem elég független. Értsd: túlságosan balra húz, nem ütközik eléggé a kormánnyal, s ha mással nem, tartózkodásával olykor még ki is segíti a parlamentben.
Almássy Kornél hiába próbál ugyan két hét manréza után hagymázas szövegekkel visszatérni a ringbe, már annyira kiütötte magát (vagy kiütötték?), hogy tökéletesen hitelét vesztette, és így már senkinek sem fog kelleni. Hogy felhasználják-e még némi zavarkeltésre, vagy amit éppen most művel, az csupán egyéni hőzöngés, majd kiderül. De semmiképp nem múlik el vele az a politikai törekvés, amit képviselni próbált. Nem a szó szerinti retorikájában, hanem az úgynevezett ráutaló magatartásában.

Az Almássy-csoport ugyanis megkísérelte volna a demokrata fórumot elébb visszaközelíteni a Fideszhez, majd újra összeboronálni a két pártot. Valahogy úgy, s olyan egyenrangúság jegyében, amilyet ma a KDNP élvez. Mert az „egy a tábor, egy a zászló” parancsolata változatlan, és mindent szentesít. Dávid Ibolyával nem az a baj, hogy balra nyit – ugyan már! –, hanem az, hogy nem Orbán udvartartásában látja a jövőjét. De lássuk világosan: ha ezzel nincs is teljesen egyedül, épp elég sokan vannak a pártjában, akiknek nem derogálna Semjén, Harrach, Turi-Kovács vagy épp Hende és Lezsák helyi értéke. Az Almássy-ifjak pedig kifejezetten abban láthattak karrierfantáziát, hogy a Nagy Jobboldali Győzelem után majd belül kerülnek a hatalom sáncain.

Magyarán, Dávid függetlenségi háborújának legújabb nyertes csatája azért nem aratott igazán osztatlan sikert saját pártjában, mert a jövő ígérete mégsem elég rózsás. Az MDF erősen billegő esélyekkel méreti majd meg magát az országgyűlési választásokon; az első, valószínűbb verzió szerint nem kerül be a parlamentbe. A jóindulatúbb jóslat azt mondja, hogy átcsúszik a küszöbön, és olyan kis párt marad, amire a Fidesznek nem lesz szüksége. Ott marad a jobb- és a baloldal között, a senki földjén, egyedül. Lesz élet azután is, de semmivel se jobb, hatékonyabb, mint most. Ráadásul a Nagy Testvér nem felejt – ha győz, megkezdődik a fórum csuklóztatása. E kevéssé lelkesítő perspektívák miatt a párton belül még kemény konfliktusok várhatók.

A most prolongált vezetés drámája abban áll, hogy bár politikáját mindeddig a Fidesz ellenében fogalmazta meg, ugyanakkor nem vehet irányt balra – azaz még csak nem is gondolhat arra, hogy kedvező választási eredmény esetén, a parlamenti matematika függvényében szövetségre lép a szocialistákkal. Normális európai viszonyok között egy jobbközép–szociáldemokrata-koalíció minden további nélkül elképzelhető, de a mi hiszteroid viszonyaink között a mégoly kemény realitás is kevés az üdvösséghez. A magyar konzervativizmus – ha van ilyen egyáltalán – még jóval közelebb áll az érzelmi radikalizmushoz, mint a politikai ésszerűséghez.

Idő kellene, nem választás

Ez a mai MDF csapdája. Majdnem olyan rossz helyzet, mint a szabad demokratáké. Annyival azonban mégis biztatóbb, hogy a bizonytalanok mind szélesebb rétegeiben még nem vesztette el a hitelét; ebből a bázisból alighanem meríthet, ha következetes marad. S ha netán elérné a bűvös tíz százalékot, a pártot már semmiképp nem lehetne megkerülni a parlamentben.

Ehhez azonban a demokrata fórumnak mindenekelőtt időre van szüksége – nem előrehozott választásokra. Dávid Ibolya téved, amikor akár csak taktikai megfontolásból a parlament feloszlatását sürgeti. Mert minél előbb lesznek a választások, annál kevesebb esélye lesz a túlélésre – úgyhogy ennek a pókerjátszmának semmi értelme.

Nyerje meg inkább a belső ellenzékét, mielőtt szétrobban az MDF.

Mert közel áll hozzá.