Drága autót bérel elnökének a roma önkormányzat
A lapnak Balogh elismerte a lízing tényét, szerinte az Audi beszerzését a korábbi hivatali gépjármű rossz műszaki állapota és „közlekedésbiztonsági szempontok” tették szükségessé – írja a Magyar Nemzet. Több ORÖ-képviselő azonban úgy véli, hogy közgyűlési döntés kellett volna az autóbeszerzéshez. Erre is rákérdezett a lap az elnöknél, de Balogh János nem reagált.
A kisebbségi önkormányzatnak az eredetileg Farkas Flórián miniszterelnöki biztos által irányított Híd a munka világába program szabálytalanságai miatt 1,6 milliárd forintot kell visszafizetnie az Emberi Erőforrások Minisztériumának. Az ügyben az adóhivatal is nyomoz.
Az Emmi enyhe feltételeket szabott a tartozás törlesztésére: a májusban kötött megállapodás alapján a törlesztés első 11 hónapjában mindössze a teljes tartozás alig több mint 3 százalékát, összesen 55 millió forintot kell megfizetnie az ORÖ-nek. A tizenkettedik hónapban pedig a fennmaradó több mint másfél milliárd forintot egy összegben kell törleszteni, amire aligha van esély. Ennek ellenére a kormány nem nagyon szorgalmazza csődbiztos kinevezését.
Bár az ORÖ vezetése előtt már májusban ismert volt, hogy az adósságot mindenképpen vissza kell fizetni, szeptember végén mégis megkötötték a hétmillió forintos Audi-beszerzésről szóló megállapodást.
A Magyar Nemzet emlékeztet: az ORÖ-nek másfelé is tartozása van: a héten zajlott annak a bírósági pernek a második tárgyalása, amelyet az Albacomp informatikai cég indított a cigányszervezet ellen. A társaság azért kezdeményezett eljárást, mert állítása szerint az ORÖ nem fizette ki annak a 4500 táblagépnek az árát, amelyeket hátrányos helyzetű diákok számára rendelt a cégtől. Az eszközök ára megközelíti a hetvenmillió forintot.