Deutsch egymilliót fizethet Gyurcsánynak

2018. február 20., 13:50

Szerző:

A Demokratikus Koalíció keddi közleményében azt írja, hogy a Fővárosi Törvényszék megállapította, hogy Deutsch Tamás megsértette a Gyurcsány Ferenc által tulajdonolt Altus Zrt. jó hírnevét – írja a 24.hu.

Deutsch Tamásnak az alábbi közleményt nyilvánosságra kell hoznia: „Sajnálkozásomat fejezem ki amiatt, hogy valótlanul állítottam, hogy az Altus Zrt. az elnyert uniós megbízása keretében kapott forrásból juttatott 80 millió forintot Czeglédy Csabának."

A bíróság Deutschot egymillió forint sérelemdíj megfizetésére is kötelezte.

A DK közleményére Deutsch Tamás is reagált, aki a Facebook-oldalán azt írta,

„A Fővárosi Törvényszék szabálytalanul kézbesítette a tárgyalásra szóló idézést, így a perről sem nekem, sem a jogi képviselőmnek nem volt tudomása, ezért a tárgyaláson nem tudtunk résztvenni, ez az Altus “hatalmas győzelmének” az egyszerű indoka. A bíróság ítéletének írásba foglalása után haladéktalanul kezdeményezik a döntés hatályon kívül helyezését. Nyugi, DK, a bíróságon találkozunk."

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.