De mi lesz másnap?

A szocialista párt alelnöke-frakcióvezetője úgy véli: ha a június 7-ei európai parlamenti választást követően nem a racionális úton haladnak, az MSZP könnyen a kisgazdásodás irányát veheti. KARÁCSONY ÁGNES interjúja.

2009. június 4., 05:31

Nemcsak a Fidesz fölényes győzelme látszik előre, lassanként az MSZP kiiratkozása is a belpolitikai életből. Új közvélemény-kutatások szerint 10-11 százalékon állnak, jövőjük nyilván attól is függ: miként lesznek képesek kezelni a június 7-ei vereséget.

Azért a szavazás nem járhat „végzetes” eredménnyel, amely okot adna pánikra a szocialista pártban. Mindannyian tisztában vagyunk azzal a politikai körülménnyel, helyzettel, amelyben az EP-választás zajlik. Ráadásul a kormánynak olyan intézkedéseket kellett kényszerűen meghoznia, amelyek nem válthattak ki örömet a társadalomban. Persze sehol a világon nem fájdalommentes a válságkezelés.

Kiss Péter alelnök múlt héten arról beszélt lapunknak: a baloldal jövőjét tekintve szükséges a szembenézés a 2004-től tartó politikai korszakkal.

Igaz, de a „szembenézés” nem járhat köldöknézéssel. A befelé fordulás biztos út a kollektív öngyilkossághoz. Tudom: a szocialista pártban megvan az erő és összefogás, hogy bármilyen nehéz helyzetből felálljon, megújuljon. Velünk – 2002 óta – szinte minden megesett, amiről addig csak a politikatudományi tankönyvek írtak. Hét év alatt kétszer váltottunk miniszterelnököt, háromszor pártelnököt, koalícióban, majd kisebbségben kormányoztunk, most válságkezelő kormányfőt jelöltünk. Ugyan komoly népszerűségvesztés árán, de mégis úrrá lettünk minden problémán. Ezt valódi erősségünknek tartom. És azt is: az MSZP nem idomul személyi kultuszhoz, mindig képes az éppen első embert támogatni.

Most épp hármas ügyvezetés van – Lendvai Ildikóval, Kiss Péterrel, Szekeres Imrével.

Nyilván a pártelnökre, Lendvai Ildikóra gondolok. Visszatérve: én csak az objektív elemzésben hiszek. Tényszerűen kell értékelni a politikai hibáinkat: az érzelmi politizálás, a szenvedélyek csak gátolják a valódi szembenézést. Párton belül pedig senki nem kérdőjelezheti meg, „válthatja le” azt a hitünket, hogy a nemzet érdekét szolgálja a válságkezelő programunk. Egy hónapja fogadtuk el, és annak ellenére vállaljuk a nehéz intézkedéseket, hogy tudjuk: nem járnak majd baráti vállveregetéssel. Baloldali szavazóink azt várják tőlünk, hogy a meghirdetett programot– esetenként ésszerű korrekciókkal – végigvigyük.

Legalább ezt az egyet 2006 óta?

Cinikusan túlzó mondat, de nem helyesbítek. Csak hozzá kell tennem: Európában kevés kormánynak van ennyire destruktív és felelőtlen ellenzéke, amely kizárólag a „nem”-ekre építi politikáját.

Nem tart attól, hogy a június 7-ét kudarc után mégis bűnbakkeresés indul el a pártban: kik a felelősök a politikai mélyrepülésért?

A politikában nem létezik az a fogalom, hogy „soha”, csak a „valószínű” vagy a „kevésbé valószínű”. Mindenesetre én „valószínűsítem”: az MSZP minden vezetője, tagja megérti a mostani súlyos válságszituációt, és a saját felelősségét is látja a kilábalásban. Ha június 7-ét követően nem a racionális úton haladunk, könnyen a kisgazdásodás irányát vehetjük. Akkor beteljesedhet az, amit ön hozott föl az interjú elején: a szocialisták kiiratkozhatnak a meghatározó politikai erők közül. Ennek elkerüléséhez mértéktartásra és bölcsességre van szükség a pártban.

Állítólag többen is támadták a pártban Lamperth Mónika elnökhelyettest, aki egy interjúban elsőként kritizálta Gyurcsány Ferencet. Mi volt a baj Lamperth nyilatkozatával? Idő előtt szólt? Vagy kritikájával voltaképpen Gyurcsányt erősítette meg, kiváltva az automatikus védelmét?

Én erről úgy gondolkodom: a párt egyik vezető politikusa egy napilapban elmondta a véleményét. Mindenki eldöntheti: egyetért-e a tartalmával.

Ön egyetért?

Maradjunk annyiban: van, aki egyetért vele, más nem.

Csakhogy ön a nyílt beszéd híve, mondta egyszer.

Igen! De nekem nem az a dolgom, hogy Lamperth Mónikával a 168 Órában vitázzak, vagy éppen egyetértsek vele. Sem a frakción, sem a párton belüli vitákat nem kommentálom a sajtóban, mert nem visz előre.

Nézzük úgy: tudom, hogy ezt a kérdést most számos szocialista szívesen megúszná, de a „racionális szembenézéskor” vajon megkerülhető-e Gyurcsány politikai felelőssége?

Nem hiszem, hogy bárki a pártban óvatosságból kerülné a témát. Csak nem a médiában kell először elemeznünk az elmúlt évek történéseit. Nyilván az említett méltányos elemzésből nem lehet kihagyni Gyurcsány Ferencet, hiszen ő volt a pártelnök, a miniszterelnök. A június 7-ét követő pártértekezletünkön mindenki elmondhatja a véleményét. De a legfontosabb, hogy aztán majd ki kell állnunk a választók elé: milyen politikát kínál a szocialista párt a válság utáni Magyarországnak. A puszta önmarcangolás biztosan nem jó irány. Előre kell nézni.

Kizárt a tisztújítás is?

Ha egy párt háromhavonta tart tisztújítást, azt jelzi: komolytalan, és csak saját magával van elfoglalva. De tény: a „pozicionálási igények” fölerősödnek, ha a párt választási eredményei – finoman fogalmazva – nem rózsásak. Ilyenkor sokan próbálnak egyszerűen csak „túlélni”. Én nem hiszek az egyéni útban, nem hiszek abban, ha egy szocialista polgármester nem szavazza meg a kormány egy-két indítványát, akkor pusztán ettől másként értékelnék a választók. Ilyen „jelenetekkel” mi magunk írjuk a Fidesz forgatókönyvét: szétverjük önmagunkat. Ebben a helyzetben nem lehet nem „beleállni” a párt politikájába. A választók is az egyértelmű, határozott, sőt harcos kiállást értékelik. A hezitálás, az állandó védekezés ideje lejárt. Ezért – ha úgy tetszik – az MSZP kiiratkozását a magyar politikai életből egyedül az MSZP tudja elintézni.

Hallani olyan szocialista forgatókönyvről is, főként fővárosi szocialisták körében terjed: mégiscsak előrehozott választás kellene. Az „érv”: győzelme esetén a Fidesz szintén megszorító intézkedésekre kényszerülne, ennek negatív társadalmi visszhangja viszont megerősítené a szocialisták lokális pozícióit a 2010-es őszi önkormányzati választáson.

Volt egy történelmi cezúra az MSZP életében, amikor dönthetett volna az előrehozott választás mellett. Amikor Gyurcsány Ferenc mindkét posztjáról lemondott, a szocialista frakció kezdeményezhette volna az Országgyűlés feloszlatását. Nem így határozott a párt. Közösen indultunk el egy másik úton. Ha „bátran” feladjuk azt, amit elkezdtünk, akkor tényleg nincs megállás a lejtőn, tényleg megérdemeljük a kritikákat: „ezek” semmit sem képesek végigvinni. Sőt, ha mi magunk „játszanánk” előrehozott választásra, egyenesen azt állítanánk: hazudtunk, amikor azt mondtuk, hogy a válságkezeléssel a nemzet érdekét akarjuk szolgálni. Az előrehozott választás annak a beismerése lenne, hogy képtelenek vagyunk kormányozni. Számomra a feladás – nem alternatíva! Ráadásul most esély volna a Fidesz kétharmados győzelmére: mi a biztosíték arra, hogy nem írják át azonnal az önkormányzati vagy a választási törvényt, amellyel hosszú időre kiiktatnák az MSZP-t? Kétharmaddal Magyarország államformája akár királyság is lehetne, átszínezhetnék akár a nemzeti zászló sávjait is. Minden baloldali számára figyelmeztető jel: Orbán Viktor közölte, ő bizony élni akar a kétharmad hatalmi lehetőségeivel. Miért lenne az a céljuk a szocialistáknak, hogy a Fidesz forgatókönyve szerint beteljesítsék az MSZP szétverését? Szerencsére a Fidesz megint nem képes önmérsékletre, már most ünnepli a vélt elsöprő győzelmét. Én azt mondom: a meccset még nem fújták le, várjuk ki a végét.