Csalást kiáltott az előválasztáson a DK, próbatétel előtt a fővárosi ellenzéki egység

2019. június 25., 16:39

Szerző:

Hétfőn bejelentést tett a Demokratikus Koalíció (DK) a budapesti ellenzéki előválasztást lebonyolító Civil Választási Bizottságnál, hogy valakik olyan olyan robothívásokat intéztek a lakosság felé, amely az MSZP-P színeiben induló Karácsony Gergelyt jelöli meg a DK előválasztáson támogatott jelöltjeként.

Gyurcsány Ferenc pártja egészen az európai parlamenti választási kampányig valóban Karácsonyt támogatta, ám a számukra kedvező választási eredményeket követően mégis saját jelöltet, Kálmán Olgát indították el az előválasztáson.

Magyar György, a CVB elnöke a Klubrádiónak kedden nyilatkozott arról, hogy kivizsgálták az esetet, de szerintük ezek a hívások a csalás fogalmát nem merítik ki. Mivel a CVB-nek nincs nyomozati jogköre, ezért azt sem tudják kideríteni, hogy ki lehet a hívások megrendelője. Magyar szerint az indulatok lecsillapodtak.

Ettől függetlenül a DK ragaszkodik ahhoz, hogy csalás történt, a bejelentést Karácsony stábja ellen tették. Kunhalmi Ágnes (MSZP) szerint viszont a pártja tisztán játszik, a zavarkeltés pedig inkább a Fidesz érdekeit szolgálja.

Gréczy Zsolt (DK) ugyan nem tudta bizonyítani, hogy az MSZP-P valóban csalást követett el, de az beismeréssel ér fel szerinte, hogy Karácsony bocsánatot kért.

A kérdés tehát, hogy amennyiben nem a DK kívánalmai szerint Kálmán Olga nyeri az előválasztást, a csalás, illetve az arra való hivatkozás milyen hangulatot teremt az ellenzéki együttműködéshez a fővárosban. A pártok abban állapodtak meg, hogy bárki nyeri az előválasztást, azt a jelöltet fogják támogatni Tarlós Istvánnal szemben.

A választás június 26-án 12 órakor zárul, eredmény aznap késő délután várható. A Momentum jelöltje Kerpel-Fronius Gábor, az MSZP-P Karácsony Gergelyt, a DK a párton kívüli Kálmán Olgát indította.